AZ IMA, mint vallásközvetítő, a korábbi nem vallásos magánbeszéd és párbeszéd kifejezési formáiból alakult ki. Az ősember öntudatának éledésével megjelent az egyéb-tudatosulás szükségszerű következménye, vagyis a társadalmi válaszra és az Isten felismerésére való kettős képesség.
A legkorábbi imaformákat nem az Istenségnek címezték. E kifejezési formák nagyon hasonlítottak ahhoz, amit egy barátotoknak mondanátok valamilyen fontos dologra készülvén, vagyis hogy „Kívánj szerencsét!” Az ősember a varázslás rabja volt; a szerencse, legyen az jó vagy rossz, az élet minden területén jelen volt. Ezek a szerencsefohászok eleinte magánbeszédek voltak—olyasmik, melyeket a varázslásnak szolgáló ember hangosan kimondott. Ezután a szerencsében hívők megnyerték a barátaik és családjaik támogatását, s aztán valamiféle szertartást végeztek, melyben az egész nemzetség vagy törzs részt vett.
A kísértetekről és szellemekről alkotott felfogások megjelenésével e kérelmek címzettjei emberfelettiek lettek, és az istenek tudatosításával e kifejezési formák elérték az igazi ima szintjeit. Ennek példájaként felhozható, hogy bizonyos ausztráliai törzseknél a kezdetleges vallási imák időben megelőzték a szellemekben és az emberfeletti személyiségekben való hit megjelenését.
Az indiai toda törzsnél ma ezt a fajta imádkozást nem valamely meghatározott címzetthez irányítják, pontosan úgy, ahogy a korai népek is tették még a vallási tudat megjelenése előtti időkben. A todáknál már önmagában ez is az elfajzó vallásuk ilyen kezdetleges szintre való visszafejlődését mutatja. A todák tehenész-papjainak mai eljárásai nem vallási szertartások, lévén, hogy e személytelen imák semmivel sem járulnak hozzá bármiféle társadalmi, erkölcsi vagy szellemi érték megőrzéséhez vagy gyarapításához.
A vallás megjelenése előtti imádkozás a melanéziaiaknál a mana-szokások részét, az afrikai pigmeusoknál az oudah-hiedelmek részét, az észak-amerikai indiánoknál pedig a manitou-babonák részét képezték. Az afrikai baganda törzs csak nemrégiben emelkedett ki az imádság személytelenerő-szintjéről. E korai evolúciós zűrzavarban az emberek imádkoznak istenekhez—legyenek azok helyiek vagy nemzetiek—bűvtárgyakhoz, védelemadónak tartott függőkhöz, kísértetekhez, vezetőkhöz és közemberekhez.