A FELTÁMADÁSI vasárnap szörnyűséges nap volt az apostolok életében; közülük tízen a nap nagyobb részét a felsőteremben, elreteszelt ajtók mögött töltötték. Elmenekülhettek volna Jeruzsálemből, de attól féltek, hogy a Szanhedrin ügynökei elfogják őket, ha a házon kívül rájuk akadnak. Tamás magában rágódott a bajain Betfagéban. Jobban viselte volna a dolgot, ha az apostoltársaival marad, és segíthette volna őket abban, hogy a beszélgetéseiket hasznosabb irányokba tereljék.
Jánost egész nap az a gondolat foglalkoztatta, hogy Jézus feltámadt holtából. Nem kevesebb mint öt különböző alkalmat idézett fel, amikor a Mester határozottan állította, hogy feltámad és legalább három olyat is, amikor a harmadik napra célzott. János hozzáállása komoly hatással volt rájuk, különösen a testvérére, Jakabra, valamint Nátánielre. János még nagyobb hatással lett volna rájuk, ha nem ő lett volna a csoport legfiatalabb tagja.
A gondjaik zöme az elszigeteltségükből eredt. János Márk folyamatosan tájékoztatta őket a templombeli fejleményekről és beszámolt nekik a városban terjedő sokféle híresztelésről, de nem jutott eszébe, hogy ama különböző hívő csoportoktól szerezzen híreket, akiknek Jézus már megjelent. Ez olyasféle szolgálat volt, melyet korábban Dávid hírvivői teljesítettek, ám ők most mind távol voltak az utolsó feladatuk miatt, amikor is mint a feltámadás hírnökei mentek el a hívek azon csoportjaihoz, akik Jeruzsálemtől távolabb éltek. Ezen évek alatt az apostolok most először fogták fel, hogy mennyire rá voltak szorulva Dávid hírvivőire az ország ügyei terén való napi tájékozódásban.
Péter egész nap jellemzően a Mester feltámadásában való hit és kétség érzelmei között ingadozott. Nem tudott szabadulni annak látványától, hogy a temetési ruhák úgy hevertek a sírban, mintha csak Jézus teste elpárolgott volna belőlük. „De,” érvelt Péter, „ha feltámadt és meg tudja mutatni magát a nőknek, akkor miért nem mutatkozik meg nekünk, az apostolainak?” Péter elszomorodott, amikor arra gondolt, hogy Jézus talán azért nem jön el hozzájuk, mert ő is jelen van az apostolok között, ő ugyanis megtagadta Jézust azon az éjszakán, Annás kertjében. Aztán jobb kedvre derült a nők hozta üzenettől, miszerint „Menjetek és mondjátok meg az apostolaimnak—és Péternek.” De hogy ebből az üzenetből erőt meríthessen, egyúttal azt is jelentette, hogy el kell hinnie, hogy a nők valóban látták és hallották a feltámadt Mestert. Péter így vergődött hit és kétség között egész nap, nem sokkal nyolc óra utánig, amikor is kimerészkedett a kertbe. Péter úgy gondolta, hogy elmegy, ne akadályozza Jézus eljövetelét az apostolokhoz, csak mert ő megtagadta a Mestert.
Zebedeus Jakab először amellett kardoskodott, hogy mindannyian menjenek ki a sírhoz; nagyon akart tenni valamit annak érdekében, hogy a végére járjanak a rejtélynek. Nátániel volt az, aki megakadályozta, hogy az emberek közé menjenek Jakab sürgetésére, és ezt azzal érte el, hogy emlékeztette őket Jézus figyelmeztetésére, hogy ebben az időszakban szükségtelenül ne sodorják veszélybe az életüket. Délre Jakab a többiekkel együtt éber várakozásba merült. Keveset szólt; rettenetesen csalódott volt, mert Jézus nem jelent meg nekik, ám ő nem tudott a Mesternek a többi csoport és egyén előtti számos megjelenéséről.
András sokat hallgatott ezen a napon. Rendkívül zavarba ejtette a helyzet és kétségek között vergődött, azonban bizonyos értelemben örült annak, hogy megszabadult az apostoltársai vezetéséből fakadó felelősségtől. Valóban hálás volt azért, hogy a Mester levette róla a vezetői terheket, mielőtt e gyötrelmes időszakok elkövetkeztek volna.
E megrázóan szomorú nap hosszú és kimerítő órái alatt nem egy alkalommal volt a csoport kizárólagos éltetője az, hogy Nátániel jócskán ellátta őket a rá jellemző bölcselői tanácsokkal. Valóban ő volt a tíz között a legmeghatározóbb befolyásoló tényező a nap folyamán. Egyszer sem fejezte ki a Mester feltámadásában való hitét vagy kétségét. Ám ahogy telt a nap, egyre inkább hajlott arra, hogy elhiggye, hogy Jézus megtartotta ígéretét és feltámadt.
Zélóta Simon túlságosan össze volt törve, semhogy a vitákban részt vegyen. Az idő legnagyobb részében a helyiség egyik sarkában lévő heverőn feküdt, arccal a falnak; egész nap nem szólt még hatszor se. Az országra vonatkozó nézete összeomlott, és nem volt képes felfogni, hogy a Mester feltámadása nagymértékben megváltoztatná a helyzetet. Csalódottsága igen személyes és egészen keserű volt, semhogy rövid idő alatt kilábalhatott volna belőle, még egy oly döbbenetes tény mellett sem, mint a feltámadás.
Különös módon a rendszerint hallgatag Fülöp e nap egész délutánján sokat beszélt. A délelőtt folyamán kevés mondanivalója akadt, de egész délután az apostoltársait kérdezgette. Pétert gyakran idegesítették Fülöp kérdései, a többiek viszont jóindulatúan fogadták a kérdezősködéseit. Fülöp különösen azt szerette volna tudni, feltéve, hogy Jézus valóban előjött a sírból, hogy vajon a testén ott vannak-e a keresztre feszítés fizikai nyomai.
Máté igencsak össze volt zavarodva; hallgatta a társai vitáit, de az idő nagy részében a jövőbeli pénzügyeikkel kapcsolatos kérdés foglalkoztatta. Függetlenül Jézus állítólagos feltámadásától, Júdás már nem volt ott, Dávid pedig teketória nélkül átadta neki a pénzeket, és nem volt irányadó vezetőjük sem. Mielőtt Máté elmerült volna abban, hogy komolyan belegondoljon a feltámadással kapcsolatos érvekbe, már láthatta is szemtől szemben a Mestert.
Az Alfeus ikrek kevéssé vettek részt e komoly beszélgetésekben; eléggé lefoglalta őket a szokásos segédkezésük. Egyikük a kettejük hozzáállását fejezte ki, amikor Fülöp egyik kérdésére válaszul azt mondta: „Mi nem értjük a feltámadást, de anyánk azt mondja, hogy beszélt a Mesterrel, és mi hiszünk neki.”
Tamás a reménytelen fásultság rá jellemző időszakainak egyikét élte meg. A nap egyik részét átaludta, az idő többi részében meg a dombok között sétálgatott. Érezte azt is, hogy csatlakoznia kellene az apostoltársaihoz, de az egyedüllét utáni vágya erősebbnek bizonyult.
A Mester több okból halasztotta el az apostolok előtti első morontia megjelenését. Először is időt akart adni nekik, hogy miután értesültek a feltámadásáról, jól átgondolhassák, hogy mit mondott nekik a haláláról és a feltámadásáról, amikor még a húsvér testben volt. A Mester azt akarta, hogy Péter megbirkózzon némely sajátos nehézségével, mielőtt mindannyiuk előtt megmutatkozik. Másodsorban azt szerette volna, ha Tamás velük van az első megjelenésekor. János Márk e vasárnap korán reggel Simon betfagei házában fedezte fel Tamást, és erről üzent is az apostoloknak tizenegy körül. A nap folyamán, ha Nátániel vagy bármely két apostol elmegy érte, Tamás visszament volna velük. Tényleg vissza akart térni, de ahogy az előző este elment, túl büszke volt, semhogy önszántából ilyen rövid időn belül visszamenjen. Másnapra olyannyira nem volt önmaga, hogy csaknem egy hét kellett neki ahhoz az elhatározáshoz, hogy visszamegy. Az apostolok várták őt, ő pedig azt várta, hogy a testvérei megtalálják és megkérjék, hogy menjen vissza velük. Tamás így egészen a következő szombat estéig távol maradt a társaitól, amikor is, miután besötétedett, Péter és János átment Betfagéba és visszahozták. Ez is közrejátszott abban, hogy miért nem mentek egyből Galileába azután, hogy Jézus először megjelent nekik; Tamás nélkül nem akartak elindulni.