◄ 191:4
191. írás
191:6 ►

Jelenések az apostolok és más vezetők előtt

5. A második megjelenés az apostoloknak

191:5.1

Tamás egy magányos hetet töltött a társaitól külön az Olajfák hegyét környező dombok között. Ez idő alatt csak a Simon házában lévőkkel és János Márkkal találkozott. Április 15-én, szombaton nagyjából kilenc óra volt, amikor a két apostol ráakadt és visszavitték a Márk házában lévő gyülekezési helyükre. Másnap Tamás meghallgatta a Mester különféle megjelenéseiről szóló történeteket, de következetesen elutasította, hogy elhiggye azokat. Fenntartotta, hogy Péter lelkesíteni akarta őket annak elhitetésével, hogy látta a Mestert. Nátániel vitába szállt vele, de ez nem tett jót. Érzelmi csökönyösség társult a szokásos kétkedéséhez, melyet kiegészített az előlük való elfutása miatti bánkódása, és ez a lelkiállapot olyan elszigetelt helyzetbe hozta, melyet maga Tamás sem értett teljesen. Elhúzódott a társai közeléből, a maga útját járta, és most, még amikor újra itt volt közöttük, akaratlanul akkor is hajlamos volt felvenni a széthúzó magatartást. Nehezen adta meg magát; nem szerette a megadást. Anélkül, hogy akarta volna, tényleg élvezte a neki szentelt figyelmet; nem szándékolt megelégedést nyert abból, hogy az összes társa erőfeszítéseket tett a meggyőzésére és visszatérítésére. Egy teljes héten át hiányolta őket, és most komoly örömet okozott neki a folytonos figyelmük.

191:5.2

Röviddel hat óra után, épp az estebédjüket fogyasztották, mikor a Péter és Nátániel között ülő Tamás apostol a kétkedésének hangot adva így szólt: „Nem fogok hinni, hacsak nem látom a Mestert a saját szememmel és nem teszem az ujjamat a szegek okozta sebhelyekre.” Ahogy ott ültek az estebédnél, és mialatt az ajtók gondosan be voltak zárva és el voltak reteszelve, a morontia Mester hirtelenül megjelent az asztalok formálta belső térrészben, éppen Tamással szemközt megállva, és azt mondta:

191:5.3

„Béke legyen veletek. Egy teljes hetet maradtam, hogy újból megjelenhessek, amikor mindannyian jelen vagytok, hogy meghallgassátok még egyszer a megbízást, hogy menjetek el az egész világba és hirdessétek az országról szóló ezen örömhírt. Megint elmondom nektek: Ahogy az Atya engem a világba küldött, úgy küldelek én titeket. Ahogy én kinyilatkoztattam az Atyát, úgy nyilatkoztassátok ki az isteni szeretetet, ne pusztán szavakkal, hanem a napi életetekben. Nem azért küldelek ki titeket, hogy szeressétek az emberek lelkét, hanem azért, hogy szeressétek az embereket. Nem pusztán hirdetnetek kell a menny örömeit, hanem a napi gyakorlatotokban is tükröződnie kell az isteni élet eme szellemvalóságainak, lévén, hogy nektek az Isten adományaként, hiten keresztül, már örök életetek van. Amikor van hitetek, amikor a fentről való hatalom, az Igazság Szelleme leszállt rátok, nem fogjátok a világosságotokat elrejteni itt, a zárt ajtók mögött; megismertetitek az Isten szeretetét és irgalmát az egész emberiséggel. A félelem miatt most menekültök a kellemetlen tapasztalás tényeitől, de amikor az Igazság Szellemével megkeresztelnek benneteket, bátran és örömmel indultok majd el, hogy megéljétek az Isten országában való örök élet jó üzenetének hirdetéséből fakadó új tapasztalásokat. Lehettek itt és Galileában egy rövid ideig, mialatt felépültök abból a megrázkódtatásból, melyet a régtől fogva megszokott tekintély jelentette hamis biztonságérzetből az élő tapasztalás legmagasabb rendű valóságaiban megnyilvánuló tények, igazságok és hit alkotta új tekintélyrendre való átmenet okozott. A világ számára teljesítendő küldetésetek azon a tényen alapszik, hogy én Istent kinyilatkoztató életet éltem közöttetek; azon az igazságon, hogy ti és minden más ember is, az Isten fiai vagytok; és abban az életben fog fennállni, melyet az emberek között éltek—ami annak a tényleges és élő megtapasztalása lesz, hogy éppen úgy szeretitek az embereket és szolgáljátok őket, ahogy én szerettelek titeket és szolgáltalak benneteket. Nyilatkoztassa ki a hitetek a világosságotokat a világnak; nyissa fel az igazság kinyilatkoztatása a hagyomány által elvakított szemeket; rombolja le a szeretetteljes szolgálatotok a tudatlanság szülte előítéletet eredményesen. Azzal, hogy megértő rokonszenvvel és önzetlen odaadással közeledtek embertársaitokhoz, elvezetitek őket az Atya szeretetének megmentő tudatába. A zsidók felmagasztalták a jóságot; a görögök feldicsérték a szépséget; a hinduk odaadást hirdettek; a távoli önmegtagadók tiszteletadást tanítanak; a rómaiak hűséget követelnek; de én életet kérek a tanítványaimtól, szeretetteljes életet szolgálatban a testvéreitekért a húsvér testben.”

191:5.4

Amikor a Mester ezt elmondta, letekintett Tamás arcába és így szólt: „Te, Tamás, aki azt mondtad, hogy nem fogsz hinni, hacsak nem látsz engem és teszed ujjadat a szegek okozta sebhelyekre a kezemen, most láthattál engem és hallhattad a szavaimat; és bár nem láthatod semmiféle szeg nyomát a kezemen, mivel abban az alakban támadtam fel, amilyenben te is fogsz, amikor elhagyod ezt a világot, mit fogsz mondani a testvéreidnek? Elfogadod az igazságot, mert a szívedben már akkor elkezdtél hinni, amikor még oly kitartóan bizonygattad a hitetlenségedet. Tamás, a kétségeid akkor törnek fel a leghevesebben, amikor éppen oszlani kezdenek. Arra kérlek Tamás, hogy ne hitetlen légy, hanem hívő—és én tudom, hogy hinni fogsz, mégpedig teljes szívvel.”

191:5.5

E szavakat hallva Tamás térdre borult a morontia Mester előtt és így kiáltott, „Hiszek! Uram és Mesterem!” Erre Jézus így szólt Tamáshoz: „Hittél Tamás, mert tényleg láttál és hallottál engem. Áldottak az eljövendő korszakokban azok, akik hisznek, még ha nem is láttak a húsvér test szemével és nem hallottak halandói füllel.”

191:5.6

Ekkor, amint a Mester alakja az asztalfő közelében lévő hely felé tartott, mindükhöz szólva azt mondta: „Most pedig menjetek el mind Galileába, ahol rövidesen megjelenek nektek.” Amint ezt elmondta, eltűnt a szemük elől.

191:5.7

A tizenegy apostol most már teljesen meg volt győződve arról, hogy Jézus feltámadt holtából, és másnap korán reggel, még napkelte előtt, el is indultak Galileába.


◄ 191:4
 
191:6 ►