◄ 183. írás
  4. rész ▲
185. írás ►
184. írás

A Szanhedrin bírósága előtt

Az Annás által lefolytatott vizsgálat  •  Péter az udvarban  •  A Szanhedrin tagjaiból álló bíróság előtt  •  A megaláztatás órája  •  A bíróság második ülése

ANNÁS képviselői titokban arra utasították a római katonák századosát, hogy miután Jézust letartóztatta, azonnal vigye Annás palotájába. A korábbi főpap azt szerette volna, ha megőrizheti a maga, mint a zsidók fő egyházi hatósága tekintélyét. Volt egy másik célja is azzal, hogy Jézust néhány órára a házában tartsa, és ez pedig az volt, hogy időt adjon ahhoz, hogy a Szanhedrin bíróságát szabályosan összehívhassák. Törvényellenes dolog volt a Szanhedrin bíróságát a templombeli reggeli áldozatbemutatás ideje előtt összehívni, és ezt az áldozatot nagyjából hajnali háromkor mutatták be.

184:0.2

Annás tudta, hogy a Szanhedrin tagjaiból álló bíróság várakozik a veje, Kajafás palotájában. Éjfélre a Szanhedrin mintegy harminc tagja gyűlt össze a főpap otthonában, hogy készen álljanak ítéletet mondani Jézus felett, amint eléjük hozzák. Csak a Jézussal és az ő tanításával erősen és nyíltan szembenálló tagok gyűltek össze, hiszen mindössze huszonhárom főre volt szükség ahhoz, hogy egy pert lefolytató bíróságot kiállítsanak.

184:0.3

Jézus mintegy három órát töltött Annás palotájában az Olajfák hegyén, nem messze a Getszemáni kerttől, ahol elfogták. Zebedeus János szabadon és biztonságban mozoghatott Annás palotájában, de nem csak azért, mert a római százados így határozott, hanem azért is, mert őt és Jakab fivérét jól ismerték az idősebb szolgák, mivel sokszor vendégeskedtek a palotában, ugyanis a korábbi főpap anyjuknak, Szalóménak a távoli rokona volt.


 
 
184:1 ►
Az Urantia könyv