Körülbelül fél négyre járt az idő ezen a péntek reggelen, amikor a főpap, Kajafás megnyitotta a Szanhedrin tagjaiból álló vizsgálóbíróság ülését és elrendelte, hogy hozzák eléjük Jézust hivatalos bírósági tárgyalásra. A Szanhedrin három korábbi alkalommal nagy szavazati többséggel már halálra ítélte Jézust, és úgy döntöttek, hogy megérdemli a halált a törvényszegés, az istenkáromlás és az Izráel atyái hagyományainak semmibevétele kapcsán megfogalmazott, nem hivatalos vádak alapján.
Ez a Szanhedrin nem hivatalos ülése volt és arra nem is a szokott helyen, a templom faragott köves termében került sor. Ez a bíróság a mintegy harminc Szanhedrin-tag alkotta különleges tárgyaló bíróság volt, és összehívásukra a főpap palotájában kerítettek sort. Zebedeus János végig ott volt Jézussal az úgynevezett per alatt.
Mennyire büszkék voltak ezek a főpapok, írástudók, szadduceusok és egyes farizeusok arra, hogy Jézust, a tisztségük el nem fogadóját és a tekintélyük megkérdőjelezőjét, most biztosan a kezük között tudhatják! Eltökéltek voltak abban, hogy a bosszúszomjas szorításukból nem kerülhet ki élve.
A zsidók, amikor valakit főbenjáró bűnnel vádoltak meg, rendszerint nagy körültekintéssel jártak el és megtettek minden intézkedést annak érdekében, hogy biztosítsák a tisztességes eljárást, például azzal, hogy gondosan választották ki a tanúkat, továbbá az egész pert ilyen szellemben vezették le. Ám ez alkalommal Kajafás inkább volt vádló, mint elfogulatlan bíró.
Jézus a szokásos öltözékében és hátrakötött kézzel jelent meg a bíróság előtt. Az egész bíróság meglepődött és némiképp össze is zavarodott a fenséges megjelenésén. Sohasem láttak még ilyen foglyot és sohasem voltak tanúi ilyen higgadtságnak egy olyan ember részéről, aki az életéről döntő per alanya volt.
A zsidó törvény megkövetelte, hogy legalább két tanú legyen azonos véleményen bármely dologban, mielőtt vádat lehet emelni egy fogoly ellen. Júdást nem használhatták fel tanúként Jézus ellen, mert a zsidó törvény külön tiltotta a hitszegő tanúskodását. Több mint húsz hamistanú volt kéznél, hogy Jézus ellen valljanak, ám az ő vallomásaik oly ellentmondásosak és oly nyilvánvaló koholmányok voltak, hogy maguk a Szanhedrin tagjai is erősen szégyellték az előadásukat. Jézus ott állt, szelíden figyelve ezeket a hamisan esküvőket, és maga ez az arckifejezés zavarba hozta a hamistanúkat. Mindeme hamistanúzás alatt a Mester egy szót sem szólt; nem felelt a számos hamis vádjukra.
Az első alkalom, amikor két tanújuk véleménye hasonlítani kezdett, az volt, amikor két férfi azt állította, hogy hallották Jézust, amint azt mondja az egyik templomi beszédében, hogy megtehetné, hogy „lerombolja ezt az emberkéz építette templomot és harmadnapra egy emberkéz nélkül épültet emel”. Jézus nem pontosan ezt mondta, és amikor a felemlített megjegyzést tette, a saját testére mutatott.
Bár a főpapok azt kiáltották Jézusnak, „Nem felelsz e vádak egyikére sem?” Jézus nem nyitotta ki a száját. Ott állt csendben, míg az összes hamistanú elő nem adta a vallomását. Ezeknek a hamisan esküvőknek a szavait annyi gyűlölet, elfogultság és gátlástalan túlzás jellemezte, hogy a vallomásuk önmagával került ellentmondásba. A hamis vádjaik legjobb cáfolata a Mester higgadt és fenséges hallgatása volt.
Röviddel a hamistanúk vallomástételének megkezdése után érkezett meg Annás és helyet is foglalt Kajafás mellett. Annás most felállt és amellett érvelt, hogy Jézus azon fenyegetése, miszerint lerombolja a templomot, már elégséges három vádhoz ellene:
1. Hogy veszélyes népbutító. Hogy lehetetlen dolgokat tanított nekik és másként is becsapta őket.
2. Hogy elvakult forradalmár annyiban, hogy pártolja a szent templom elleni erőszakot, különben hogyan tudná lerombolni azt?
3. Hogy varázslást tanított, mivel azt ígérte, hogy új templomot épít, és mindezt kéz nélkül teszi meg.
Már az egész Szanhedrin egyetértett abban, hogy Jézus bűnös a zsidó törvények halállal büntetendő megszegésében, most azonban további vádakat akartak elővezetni a viselkedésével és a tanításával kapcsolatban, melyek igazolnák Pilátus számára a foglyukra kiszabott halálos ítéletet. Tudták, hogy meg kell szerezniük a római kormányzó beleegyezését ahhoz, hogy Jézust törvényesen kivégeztethessék. Annás úgy gondolta, hogy úgy kell folytatni a pert, hogy olybá tűnjön, mintha Jézus veszélyes tanító volna, akit nem szabad az emberek közé engedni.
Kajafás azonban már nem bírta tovább nézni a Mestert, amint az tökéletes önuralommal és kitartóan hallgatva ott áll. Úgy gondolta, hogy tud legalább egy módot a fogoly szóra bírására. Ennek megfelelően odaszaladt Jézushoz, és ujját vádlón a Mester arca előtt rázva, azt mondta: „Megparancsolom, az élő Isten nevében, hogy mondd meg nekünk, hogy te vagy-e a Megszabadító, az Isten Fia.” Jézus így felelt Kajafásnak: „Én vagyok. Rövidesen elmegyek Atyámhoz, és az Ember Fia hamarosan hatalommal ruháztatik fel és újra uralkodni fog a mennyei seregek felett.”
Jézus eme szavait hallván a főpap roppant haragra gerjedt, és felsőruháját megszaggatva azt kiabálta: „Milyen tanúság kell még nekünk? Íme, most mind hallottátok ennek az embernek az istenkáromlását. Szerintetek mit kellene tenni most ezzel a törvényszegővel és istenkáromlóval?” Erre egyhangúlag mind azt felelték, „Megérdemli a halált; feszíttessék meg.”
Jézus nem mutatott érdeklődést a hozzá intézett semmilyen kérdés iránt, amikor Annás vagy a Szanhedrin tagjai előtt állt, azt az egyetlen kérdést kivéve, mely a földi alászállási küldetésére irányult. Amikor megkérdezték, hogy vajon ő az Isten Fia, rögvest és világosan igenlően válaszolt.
Annás azt szerette volna, ha a per folytatódik, és hogy a római törvénnyel és a római intézményekkel kapcsolatos jézusi hozzáállás egyértelmű természetét illetően olyan vádakat fogalmazzanak meg, melyeket később Pilátus elé terjeszthetnek. A tanácstagok türelmetlenül várták a mielőbbi befejezést, nem csak azért, mert az volt a páska-ünnepre való felkészülés napja és világi munkát dél után már nem volt szabad végezni, hanem azért is, mert attól tartottak, hogy Pilátus bármikor visszatérhet Júdea római fővárosába, Cezáreába, lévén, hogy csak a páska-ünnepre jött Jeruzsálembe.
Annás azonban nem tudta ellenőrzés alatt tartani a bíróságot. Azután, hogy Jézus oly váratlanul felelt Kajafásnak, a főpap előrelépett és ököllel Jézus arcába csapott. Annás, miként a bíróság többi tagja is, meg volt döbbenve, és ahogy a teremből kifelé haladtak, Jézus arcába köptek, és sokuk gúnyosan meg is legyintette őt a tenyerével. Ilyen rendezetlenül és hallatlan felfordulás közepette ért véget a Jézus ügyét tárgyaló, a Szanhedrin tagjaiból álló bíróság első ülése fél ötkor.
Harminc előítéletes és a hagyományoktól elvakult hamis bíró az ő hamistanúikkal akart ítéletet mondani egy világegyetem igaz Teremtője felett. E heves vádlókat felbőszítette ezen Isten-ember fenséges hallgatása és nemes viselkedése. A hallgatását szörnyű volt elviselni; a beszéde félelmet nem ismerően dacos volt. Nem hatottak rá a fenyegetéseik és nem tántorították el a támadásaik. Az ember ítél az Istenről, de ő még ekkor is szereti és meg akarja menteni őket, ha tudja.