RÖVIDDEL dél után történt, hogy Márta kiszaladt Jézus elé, aki éppen akkor kelt át a Betánia melletti hegyormon. Fivére, Lázár már négy napja halott volt és vasárnap délután el is temették egy külön sírba a kert egyik távoli végében. A sírbolt bejáratát elzáró sziklát e nap, vagyis csütörtök reggelén gördítették a helyére.
Amikor Márta és Mária megüzente Jézusnak Lázár betegségét, abban bíztak, hogy a Mester tesz valamit. Tudták, hogy a fivérük nagyon súlyos beteg, és bár nemigen merték remélni, hogy Jézus otthagyja a tanítást és a tan hirdetését, hogy a segítségükre siessen, oly erősen hittek a betegség-gyógyító hatalmában, hogy úgy gondolták, Jézus csak kimondja a gyógyító szavakat és Lázár nyomban újra egészséges lesz. Amikor Lázár meghalt néhány órával azt követően, hogy a hírvivő elindult Betániából Filadelfiába, úgy gondolták, hogy ez azért következett be, mert a Mester túl későn értesült a fivérük betegségéről, hogy csak akkor tudta meg, amikor Lázár már több órája halott volt.
De a két nőt minden hívő barátjukkal együtt nagyon megrázta az a válaszüzenet, melyet a kedden délelőtt Betániába érkező futár hozott. A hírvivő határozottan állította, hogy hallotta, amint Jézus azt mondja, „...e betegség nem igazán halálos”. Azt sem értették, hogy nekik miért nem üzen vagy miért nem ajánl fel egyéb segítséget.
Sok barátjuk jött el a közeli kis falvakból és érkeztek mások is Jeruzsálemből, hogy vigaszt nyújtsanak a bánattól lesújtott testvéreknek. Lázár és nőtestvérei egy tehetős és tiszteletreméltó zsidónak a gyermekei voltak, akit egykor Betánia kis falujának első embereként tartottak számon. Függetlenül attól, hogy mindhárman már régóta Jézus lelkes követői közé tartoztak, aki csak ismerte, mind nagyon tisztelte őket. Nagyobb szőlőföldeket és olívaültetvényeket örököltek a környéken, és hogy gazdagok voltak, arra további bizonyíték az a tény is, hogy megengedhették maguknak, hogy saját sírboltjuk legyen a házuknál. Mindkét szülőjüket e sírban helyezték el.
Mária már feladta a reményt, hogy Jézus eljön, és elmerült a bánatban, Márta azonban kitartott azon reménye mellett, hogy Jézus el fog jönni, egészen addig a pillanatig, amíg reggel a sír elülső zárókövét a helyére nem tették, lezárva ezzel a bejáratot. De még ekkor is azzal bízott meg egy szomszéd legényt, hogy figyelje a Betániától keletre álló hegy ormáról a jerikói utat; és e legény hozott hírt Mártának arról, hogy Jézus a barátaival közeledik.
Amikor Márta odaért Jézushoz, e szavakat szólva borult térdre előtte, „Mester, ha itt lettél volna, a fivérem nem halt volna meg!” Márta elméjén sok félelem suhant át, de ő nem kételkedett, és nem is merte bírálni vagy megkérdőjelezni a Mesternek a Lázár halálával kapcsolatos viselkedését. Miután ezt elmondta, Jézus lehajolt, talpra állította és azt mondta neki: „Csak legyen hited Márta, és a fivéred felkel újra.” Erre Márta azt mondta: „Tudom, hogy fel fog kelni az utolsó nap feltámadásában; és már most is hiszem, hogy bármit is kérj Istentől, Atyánk megadja neked.”
Erre Jézus, egyenesen Márta szemébe nézve, így szólt: „Én vagyok a feltámadás és az élet; aki hisz bennem, bár meghal, mégis élni fog. Voltaképpen, aki él és hisz bennem, az sohasem fog meghalni. Márta elhiszed-e ezt?” Márta azt felelte a Mesternek: „Igen, már régóta hiszem, hogy te vagy a Megszabadító, az élő Isten Fia, éppen az, akinek el kellett jönnie e világra.”
Mivel Jézus ekkor Mária felől érdeklődött, Márta egyből bement a házba és a testvérének súgva mondta, „A Mester van itt és téged keres.” Amint Mária meghallotta ezt, gyorsan felkelt és kiszaladt üdvözölni Jézust, aki még mindig azon a helyen tartózkodott, némi távolságra a háztól, ahol Márta először elérte. A Máriával lévő barátok, akik vigasztalni igyekeztek őt, látván, hogy hirtelenül felkel és kimegy, követték, mert úgy gondolták, hogy a sírhoz szalad sírni.
A jelenlévők közül sokan Jézus esküdt ellenségei voltak. Ezért jött ki Márta magában Jézus üdvözlésére, és ezért is ment be és tájékoztatta bizalmasan Máriát, hogy keresik. Márta, bár szeretett volna Jézus mellett maradni, egyúttal el akart kerülni mindenféle esetleges kellemetlenséget, melyet azzal válthatott volna ki, hogy ha hirtelenül beszalad a jeruzsálemi ellenségeiket is magába foglaló csoporthoz. Márta szándéka az volt, hogy ő a házban marad a barátaikkal, amíg Mária kimegy üdvözölni Jézust, de a terve nem sikerült, mert mindannyian követték Máriát és így váratlanul a Mester jelenlétében találták magukat.
Márta odavezette Máriát Jézushoz, s ahogy a testvére meglátta őt, térdre borulva így szólt, „Bárcsak itt lettél volna, akkor a testvérem nem halt volna meg!” Amikor Jézus látta, hogy mindannyian mennyire búsulnak Lázár halála miatt, a lelkében szánalom ébredt.
Mihelyst a gyászolók észrevették, hogy Mária Jézus üdvözlésére ment ki, egy kissé távolabb húzódtak, míg Márta és Mária a Mesterrel beszélgetett, akik ekkor további vigasztaló és lelkesítő szavakat hallhattak arra vonatkozóan, hogy tartsák meg erős hitüket az Atyában és teljesen vessék alá magukat az isteni akaratnak.
Jézus emberi elméjét igencsak felkavarta az a küzdelem, mely Lázár és az ő itt maradt nőtestvérei iránti szeretete és azon megvető utálat között folyt, mely a hitetlen és gyilkos szándékú zsidók némelyike által tanúsított képmutató ragaszkodással szemben merült fel benne. Jézus ingerült nehezteléssel viseltetett a magukat barátnak mondók által mutatott mesterkélt és külsőséges gyászolás miatt, minthogy az ilyen hamis bánathoz a szívükben oly keserves gyűlölködés is társult ővele szemben. E zsidók némelyike azonban őszintén gyászolt, mert ők a család igaz barátai voltak.