HA AZ ember véges elméje képtelen felfogni, hogy egy olyan nagy és fenséges Isten, mint az Egyetemes Atya miként képes a végtelen tökéletességű, örökkévaló lakóhelyéről leereszkedni annak érdekében, hogy az egyes ember-teremtmény barátjává legyen, akkor az ilyen véges értelem bízvást bízhat az isteni barátságban ama tény igazsága alapján, hogy az élő Isten egy tényleges szilánkja lakozik minden épelméjű és erkölcsileg tudatos urantiai halandó értelmes lényében. Az emberben lakozó Gondolatigazítók a paradicsomi Atya örökkévaló Istenségének részét képezik. Az embernek nem kell messzebb mennie e szellemi-valóság jelenlét lelki szemléléséből nyerhető saját belső tapasztalásánál ahhoz, hogy megtalálja Istent és hogy megpróbáljon vele közösséget teremteni.
Isten az örökkévaló természetének végtelenségét az ő hat abszolút mellérendelt társának öröktől való létezésen alapuló valóságán keresztül szétosztotta, de bármikor közvetlen személyes kapcsolatot létesíthet bármely teremtésrésszel vagy a teremtés bármely szakaszával vagy fajtájával az ő elő-személyes részeinek segítségén keresztül. Az örökkévaló Isten fenntartotta magának azt az előjogot is, hogy személyiséget adományozzon az isteni Teremtőknek és a világegyetemek mindensége élő teremtményeinek, míg fenntartotta azt az előjogot is, hogy közvetlen, szülői kapcsolatot tarthasson fenn mindeme személyes lényekkel a személyiségkörön keresztül.