A délután derekára Jósiás gyógyulásának híre olyan nagy vitát váltott ki a templom környékén, hogy a Szanhedrin vezetői úgy döntöttek, összehívják a tanácsot a szokásos templomi találkozók helyszínén. Ezt azon megváltoztathatatlan szabály ellenében tették, mely tiltotta a Szanhedrin összeülését a szombati napon. Jézus tudta, hogy a szombat törvényének megszegése lesz az ellene felhozandó fő vádak egyike, amikor a végső megmérettetés eljön, és azt akarta, hogy azzal a váddal kerüljön a Szanhedrin bírái elé, hogy szombaton gyógyított meg egy vak embert, s hogy az ő irgalmas cselekedete felett ítélkező magas zsidó tanácsnak az ülése szintén a szombat napján legyen és a saját maguk által önként vállalt törvények egyértelmű megszegésével vitassák meg ezeket a dolgokat.
De nem hívatták maguk elé Jézust; féltek azt tenni. Ehelyett haladéktalanul Jósiásért küldettek. Néhány előzetes kérdést követően a Szanhedrin szóvivője (nagyjából ötven tag volt jelen) úgy rendelkezett, hogy Jósiás mondja el, mi történt vele. A reggeli gyógyulása óta Jósiás megtudta Tamástól, Nátánieltől és másoktól, hogy a farizeusok dühösek a szombaton megesett gyógyulása miatt, és hogy valószínűleg minden érintettnek kárára lesznek; de Jósiás ekkor még nem tudta, hogy Jézus az, akit a Megszabadítónak neveztek. Így aztán, amikor a farizeusok megkérdezték, azt mondta: „Ez az ember jött arra, agyagot tett a szememre, azt mondta, hogy menjek és mosdjak meg a Siloámban, és én most látok.”
Az egyik idősebb farizeus a hosszabb hozzászólását követően azt mondta: „E férfi nem jöhet Istentől, mert láthatjátok, hogy nem tartja meg a szombatot. Megszegi a törvényt, először is azzal, hogy agyagot gyúr, majd pedig, hogy e koldust elküldi megmosdani a Siloámban a szombat napján. Az ilyen ember nem lehet Istentől küldött tanító.”
Ezután a fiatalabbak egyike szólt, aki titkon hitt Jézusban: „Ha ezt az embert nem az Isten küldte, akkor miként tudja e dolgokat véghez vinni? Tudjuk, hogy aki közönséges bűnös, az nem képes ilyen csodákra. Mi mind ismerjük e koldust és hogy vakon született; most pedig lát. Még mindig azt állítjátok, hogy e próféta mindeme csodákat az ördögök hercegének hatalmával műveli?” És minden farizeusnak, aki Jézust vádolni és elítélni merte, most egyikük olyan fogós és zavarba ejtő kérdéseket tett fel, hogy komoly megosztottság alakult ki közöttük. Az elnöklő tisztviselő látta, hogy milyen irányba sodródnak a dolgok, és a vita lecsillapítása érdekében arra készült, hogy inkább magát a férfit kérdezi meg. Jósiáshoz fordulva azt mondta: „Mi mondanivalód van erről az emberről, erről a Jézusról, akiről azt állítod, hogy felnyitotta a szemedet?” Jósiás erre azt felelte, „Úgy hiszem, hogy ő próféta.”
A vezetőket nagyon felkavarta a válasz, és nem tudván, hogy mi egyebet tehetnének, úgy határoztak, hogy elküldetnek Jósiás szüleiért, hogy megtudják, vajon tényleg vakon született-e. Nemigen akarták elhinni, hogy a koldust meggyógyították.
Jól ismert tény volt Jeruzsálemben, hogy nem csak Jézustól tagadták meg a zsinagógákba való belépést, hanem mindenki, aki hitt a tanításában, hasonlóképpen ki volt tiltva a zsinagógából, ki volt közösítve Izráel gyülekezetéből; és ez azt is jelentette, hogy az egész zsidóság szerte mindenféle jogtól és kiváltságtól megfosztották őket, kivéve azt a jogot, hogy megvásárolják a létszükségleti árucikkeket.
Amikor tehát Jósiás szülei, szegény és rettegő lelkek, megjelentek a méltóságos Szanhedrin előtt, féltek nyíltan beszélni. A bíróság szóvivője azt mondta: „Ez a ti fiatok? És jól értjük-e, hogy vakon született? Ha ez igaz, akkor miként lehetséges, hogy most lát?” Erre Jósiás apja, akihez Jósiás anyja is csatlakozott, azt felelte: „Úgy tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született, de hogy miként lehetséges, hogy látóvá vált, vagy ki volt az, aki felnyitotta a szemét, azt nem tudjuk. Kérdezzétek őt; elég idős hozzá; szóljon a maga nevében.”
Ekkor másodjára idézték be Jósiást. Nem boldogultak valami jól azon mesterkedésükben, hogy szabályszerű tárgyalást tartsanak, és némelyek kezdték furcsán érezni magukat, amiért ilyet művelnek szombaton; ennek megfelelően, amikor újra szólították Jósiást, más támadási módszerrel próbálták kelepcébe csalni. A bíróság tisztviselője szólt a korábban vak emberhez, ezt mondva: „Miért nem dicsőíted az Istent ezért? Miért nem mondod el nekünk a teljes igazságot a történtekről? Mi mindannyian tudjuk, hogy ez az ember bűnös. Miért nem vagy hajlandó tudomásul venni az igazságot? Tudod, hogy te és e férfi egyaránt bűnösek vagytok a szombat megszegésében. Nem akarsz vezekelni a bűnödért azzal, hogy elismered Istent a gyógyítódként, ha továbbra is azt állítod, hogy a szemedet ma nyitották fel?”
Jósiás azonban nem volt néma, és nem volt híján a humorérzéknek sem; így azt válaszolta a bíróság tisztviselőjének: „Hogy bűnös-e ez az ember, azt nem tudom; csak egy dolgot tudok—azt, hogy eddig vak voltam, most viszont látok.” Mivel nem tudták kelepcébe csalni Jósiást, tovább firtatva a történteket, megkérdezték tőle: „Pontosan hogyan nyitotta fel a szemedet? Mit tett ténylegesen veled? Mit mondott? Kérte, hogy higgy benne?”
Jósiás némileg türelmetlenül így válaszolt: „Pontosan elmondtam már nektek, hogy miként történt az egész, és ha nem hiszitek el a vallomásomat, akkor miért hallgattok meg újra? Esetleg ti is az ő tanítványaivá akartok válni?” Amikor Jósiás ezt elmondta, felbomlott a rend a Szanhedrinben, majdnem tettlegességre került sor, mert a vezetők rárontottak Jósiásra, dühösen azt kiabálva: „Azt mondod, hogy ennek az embernek a tanítványai legyünk, de mi Mózes tanítványai vagyunk, és az Isten törvényeinek tanítói vagyunk. Tudjuk, hogy Isten szólt Mózesen keresztül, de ami ezt a Jézus nevűt illeti, nem tudjuk, hogy ő honnét jött.”
Erre Jósiás, aki egy emelvényen állt, hangosan, hogy mindenki hallhassa, azt mondta: „Figyeljetek ide, ti, akik azt mondjátok magatokról, hogy egész Izráel tanítói vagytok, hadd mondjam el, hogy itt valami nagy csoda van, lévén, hogy megvalljátok, hogy nem tudjátok, hogy ez az ember honnét való, és mégis bizonyosan tudjátok abból a tanúvallomásból, melyet meghallgattatok, hogy felnyitotta a szememet. Mindannyian tudjuk, hogy az Isten nem tesz ilyesmit az istentelenekért; hogy az Isten ilyen dolgot csakis egy igaz hívő kérésére tesz—olyanért, aki szent és igaz. Tudjátok, hogy a világ kezdete óta nem hallottatok olyanról, hogy valakinek, aki vakon született, felnyitották a szemét. Nézzetek hát meg engem, ti mind, és lássátok, hogy mi történt ma Jeruzsálemben! Azt mondom nektek, hogy ha ez az ember nem Istentől való, akkor nem tehette volna meg ezt.” Ahogy a Szanhedrin tagjait megosztotta a düh és a zavarodottság, azt kiabálták neki: „Te, aki teljességgel bűnben születtél, te mersz tanítani minket? Talán nem is igazán vakon születtél, és még ha a szemedet a szombat napján nyitották is fel, azt az ördögök hercegének hatalma művelte.” El is indultak egyenest a zsinagógába, hogy kiközösítsék Jósiást.
Jósiás a tárgyalásra úgy ment el, hogy csak halvány fogalma volt Jézusról és a gyógyulásának természetéről. Annak a merész tanúvallomásnak a legnagyobb része, mely vallomást oly okosan és bátran tett egész Izráel legfelsőbb bírósága előtt, akkor alakult ki az elméjében, amikor a tárgyalás ilyen tisztességtelen és igazságtalan irányba fordult.