Jézus időről időre összezúzta az apostolai reményét, többször is lerombolta a legkedvesebb várakozásaikat, de a csalódottságnak vagy a szomorúságnak olyan időszaka addig még sohasem telepedett rájuk, mint amilyen most elérte őket. A lehangoltságukhoz most még az is társult, hogy ténylegesen is féltették a biztonságukat. Mindannyiukat megdöbbentette, hogy a nép mily hirtelenül és véglegesen fordult el tőlük. Az is némiképp megrémítette és zavarba ejtette őket, hogy milyen váratlan nyíltsággal és erőszakosan léptek fel a Jeruzsálemből jött farizeusok. Mindenekelőtt azonban Jézus hirtelen eljárásmód-váltása hozta zavarba őket. Szokványos körülmények között üdvözölték volna e harciasabb hozzáállás megjelenését, de ahogy azt Jézus megmutatta, a sok egyéb váratlan dologgal együtt, összezavarta őket.
És most, mindezen aggasztó dolgok tetejébe, amikor hazaértek, Jézus nem volt hajlandó enni. Órákra elvonult magában a felső szobák egyikébe. Már csaknem éjfél volt, amikor Joáb, a vándor hitszónokok vezetője visszatért és azt jelentette, hogy a társai egyharmada elpártolt az ügytől. Az egész est folyamán hű tanítványok jöttek és mentek, jelentést téve arról, hogy a Mester irányában a hirtelen hangulatváltozás általános lett Kapernaumban. A Jeruzsálemből érkezett vezetők nem haboztak táplálni ezt az elhidegülő érzelmet és igyekeztek minden lehetőt megtenni, hogy segítsék a Jézustól és az ő tanításaitól való elfordulást. E megpróbáltatás órái alatt a tizenkét nő Péter házában tanácskozott. Rettenetesen zaklatott lelkiállapotban voltak, de egyikük sem pártolt el.
Kevéssel éjfél után történt, hogy Jézus lejött a felső szobából és megállt a tizenkettek és a társaik előtt, akik összesen nagyjából harmincan voltak. Így szólt: „Úgy látom, hogy az ország megrostálása kínt okoz nektek, de ez elkerülhetetlen dolog. Mégis, minden felkészítésetek mellett, vajon volt-e jó okotok arra, hogy a szavaimon megütközzetek? Miért van az, hogy félelem és döbbenet tölt el benneteket, amikor azt látjátok, hogy e langyos sokaság és ezek a félig hívő tanítványok elvetik az országot? Miért szomorkodtok, amikor új napja virrad annak, hogy a mennyország szellemi tanításai új dicsőségben ragyogjanak fel? Ha nehéznek találnátok e próba kiállását, akkor vajon mihez fogtok kezdeni, amikor az Ember Fiának vissza kell térnie az Atyához? Mikor és hogyan készültök fel arra az időre, amikor felmegyek arra a helyre, ahonnan e világra eljöttem?
Kedveseim, emlékeznetek kell, hogy a szellem elevenít meg; a húsvér test és minden, ami azzal jár, kevés hasznot hajt. Az általam elmondott szavak számotokra szellem és élet. Bizakodjatok! Nem hagytalak el benneteket. E napok során sokakat fog sérteni a nyílt beszéd. Már hallottátok hírét, hogy sok tanítványom visszafordult; már nem tartanak velem. Én kezdettől fogva tudtam, hogy e lagymatag hívek kidőlnek a sorból. Nem választottam-e tizenkettőtöket és különítettelek el benneteket az ország követeiként? Olyan időszakban, mint ez a mostani, ti is elhagynátok? Mindegyikőtök tekintse át a maga hitét, mert egyikőtök komoly veszélyben van.” Amint Jézus elhallgatott, Simon Péter azt mondta: „Igen, Uram, szomorúak vagyunk és megdöbbentek, de sohasem fogunk elhagyni téged. Megtanítottad nekünk az örökkévaló élet szavait. Hittünk benned és veled tartottunk ez idő alatt végig. Mi nem fordulunk vissza, mert tudjuk, hogy az Isten küldött téged.” Ahogy Péter befejezte, mind egyhangú fejbólintással jelezték, hogy a hűségesküjével egyetértenek.
Ezután Jézus azt mondta: „Térjetek nyugovóra, mert dolgos idők jönnek; tevékeny napok vannak előttünk.”
Magyar fordítás © Urantia Alapítvány. A kiadó engedélyével.