◄ 152. írás
  4. rész ▲
154. írás ►
153. írás

A kapernaumi válság

Az előkészületek sora  •  A korszakos beszéd  •  A beszéd után  •  Az utolsó szavak a zsinagógában  •  A szombat este

PÉNTEK este, a Betszaidába való megérkezésük napján, valamint szombat reggel az apostolok észrevették, hogy Jézust egy komoly kérdés foglalkoztatja; felfogták, hogy a Mester valamilyen fontos és szokatlan dolgon töpreng. Nem reggelizett és déltájban is csak keveset evett. A tizenkét apostol és a társaik egész szombat délelőtt és az előző estén kis csoportokban gyülekeztek a ház körül, a kertben és a parton. Bizonytalanságból eredő feszültség és rossz előérzet telepedett mindannyiukra. Jézus keveset szólt hozzájuk azóta, hogy Jeruzsálemből eljöttek.

153:0.2

Hónapok óta nem látták a Mestert ennyire gondolataiba merültnek és hallgatagnak. Még Simon Péter is levert, sőt talán csüggedt volt. Andrásnak fogalma sem volt, hogy mit tegyen az elkedvetlenedett társaiért. Nátániel azt mondta, hogy a „vihar előtti csend” kellős közepében vannak. Tamás azon véleményének adott hangot, hogy „valami nem mindennapi dolog fog történni”. Fülöp azt tanácsolta Zebedeus Dávidnak, hogy „felejtsd el a sokaság élelmezésével és elszállásolásával kapcsolatos terveket, amíg megtudjuk, hogy a Mester min gondolkozik”. Máté újabb erőfeszítéseket tett a pénztartalékuk feltöltésére. Jakab és János a zsinagógában rövidesen elmondandó hitszónoklatról beszélgetett és sokat töprengtek annak valószínű jellegén és tárgyán. Zélóta Simon kifejezte meggyőződését, valójában reményét, hogy „a mennyei Atya valamiképp váratlanul be fog avatkozni a Fia védelme és támogatása érdekében”, míg Karióti Júdás arra vetemedett, hogy teret engedjen a gondolatnak, miszerint Jézus bizonyára azon bánkódik, hogy „nem volt meg a bátorsága és nem merte megengedni, hogy az ötezer ember a zsidók királyává nyilvánítsa”.

153:0.3

Ilyen lehangolt és vigasztalan követők köréből indult el Jézus ezen a szép szombat délutánon, hogy megtartsa korszakalkotó hitszónoklatát a kapernaumi zsinagógában. A közvetlen követői közül csak a gyanútlan Alfeus ikrek egyikétől érkezett vidám, üdvözlő és támogató szó, aki, ahogy Jézus kilépett a házból és elindult a zsinagógába, jókedvűen köszöntötte és azt mondta: „Imádkozunk, hogy az Atya segítsen, és hogy minden eddiginél is nagyobb hallgatóságod legyen.”


 
 
153:1 ►
Az Urantia könyv