Az Urantiáról szabad szemmel látható csillagos terek gyakorlatilag a nagy világegyetem hetedik részéhez, az Orvonton felsőbb-világegyetemhez tartoznak. A hatalmas Tejút csillagrendszer alkotja az Orvonton központi magját, mely igen messze esik a helyi világegyetemetek határaitól. A napokból, a tér sötét szigeteiből, kettős csillagokból, gömbhalmazokból, csillagfelhőkből, csavarvonalú és egyéb csillagködökből álló halmaz az egyedi bolygók miriádjaival együtt egy zsebóraszerű, megnyújtott kör alakú csoportot alkot, mely a lakott evolúciós világegyetemeknek nagyjából az egy hetedét teszi ki.
Az Urantia csillagászati helyzetéből nézve, a közeli csillagrendszereken túlra, a nagy Tejút irányába tekintve megfigyelhetitek, hogy az Orvonton szférái egy hatalmas, hosszan elnyúló síkon haladnak, melynek szélessége a vastagságánál sokkal nagyobb, és a hossza sokkal nagyobb, mint a szélessége.
Az úgynevezett Tejutat tanulmányozva megfigyelhetjük az Orvonton csillagsűrűségének viszonylagos növekedését, amikor a mennyeket egy irányból nézzük, míg a másik oldalon a sűrűség csökkenő; az anyagi felsőbb-világegyetemünk lényegét alkotó síktól távolodva a csillagok és az egyéb szférák száma csökken. Ha megfelelő szögben keresztülnéztek e nagyon sűrű térrész magján, akkor valójában a székhely-világegyetem és a minden dolgok középpontjának irányába néztek.
Az urantiai csillagászok az Orvonton tíz nagyobb osztálya közül nyolcat már nagyjából azonosítottak. A további kettőt igen nehéz elkülöníteni, mert e jelenségeket ti belülről vagytok kénytelenek szemlélni. Ha a távoli űr valamely pontjából tekintenétek az Orvonton felsőbb-világegyetemre, akkor azonnal kivehetnétek a hetedik galaxis tíz nagyövezetét.
A kisövezetetek forgási középpontja az igen távoli, hatalmas és sűrű Nyilas csillagfelhőben található, s a helyi világegyetemetek és annak minden égi társteremtménye e középpont körül mozog, és a hatalmas, ám a galaxisrendet el nem érő Nyilas csillagrendszer átellenes oldalairól láthatnátok két nagy csillagfelhő vonulatot, melyek hatalmas csillag-csavarvonalak formájában emelkednek ki.
Azon fizikai rendszer magja, melyhez a napotok és annak bolygói tartoznak, az egykori Andronover csillagköd központja. Ez az egykori csavarvonalú csillagköd kissé elcsavarodott azoktól a gravitációs összeomlásoktól és az azokat kísérő eseményektől, melyek a naprendszeretek születését kísérték, és amelyeknek kiváltó oka egy hatalmas szomszédos csillagköd túl közel kerülése volt. E majdnem-összeütközés az Andronovert egy kissé gömbszerű csoportosulássá változtatta, de nem teljesen szüntette meg a napok és az azokhoz tartozó fizikai csoportok kétirányú keringését. A naprendszeretek ma egy meglehetősen központi helyzetet foglal el az eltorzult csavarvonal egyik karjában, mely maga nagyjából félúton helyezkedik el a csillagvonulat közepéhez képest kifelé, a szélek irányában.
A Nyilas-övezet, valamint az Orvonton minden további övezete és osztálya az Uversza körül kering, és az urantiai csillagászok számos tévedése azokból az érzékcsalódásokból és viszonylagos torzulásokból ered, melyeket a következő, összetett forgómozgások keltenek:
1. Az Urantia keringése a Nap körül.
2. A naprendszeretek körforgása az egykori Andronover csillagköd magja körül.
3. Az Andronover csillagcsalád és a kapcsolódó csillaghalmazok forgása a Nebadon csillagfelhő összetett forgási-gravitációs középpontja körül.
4. A Nebadon helyi csillagfelhőnek és kapcsolódó teremtésrészeinek körmozgása a kisövezetük nyilasbeli középpontja körül.
5. A száz kisövezet, közöttük a Nyilassal, forgása a nagyövezetük körül.
6. A tíz nagyövezet forgása, az úgynevezett csillagvonulatok, az Orvonton központja, az Uversza körül.
7. Az Orvontonnak és a hat másik felsőbb-világegyetemnek a mozgása a Paradicsom és a Havona körül, vagyis a felsőbb-világegyetemi térszint óramutató járásával ellentétes irányú körmozgása.
E többszörös mozgás jellege is többféle: a bolygótok és a naprendszeretek űrbeli útvonalainak kialakulása a fejlődésükre vezethető vissza, az eredetükön alapul. Az Orvontonnak az óramutató járásával ellentétes, abszolút mozgása úgyszintén fejlődés alapú, a világmindenség építészeti terveiből fakad. Viszont a közbenső mozgások eredete összetett, ennek oka részben az anyag-energia felsőbb-világegyetem-alkotó rendeződése, részben pedig a Paradicsom erőszervezőinek értelmes és céltudatos munkája.
A helyi világegyetemek a Havona közelében egymáshoz is közelebb vannak; a körök száma nagyobb, és nagyobb azok átfedése is rétegről rétegre. De az örökkévaló középponttól távolodva egyre kevesebb a csillagrendszer, a réteg, a kör és a világegyetem.