A korai kereszténység teljesen mentes volt minden polgári viszonylattól, társadalmi elkötelezettségtől és gazdasági szövetségtől. Csak az intézményesített kereszténység vált később a nyugati polgárosodás politikai és társadalmi szerkezetének szerves részévé.
A mennyország nem társadalmi és nem is gazdasági rend; az kizárólagosan az Istent ismerő egyének szellemi testvérisége. Az viszont igaz, hogy az ilyen testvériség önmagában is meglepő politikai és gazdasági kihatásokkal járó, új és bámulatos társadalmi jelenség.
A vallási hívő nem közönyös a közösségek szenvedésével szemben, nem hagyja figyelmen kívül a polgári jogok sárba tiprását, nem szigetelődik el a gazdasági gondolkodástól, és nem hagyja érzéketlenül a politikai zsarnokság. A vallás közvetlenül is befolyásolja a társadalmi újjászerveződést, mert szellemivé lényegíti és eszményekkel ruházza fel az egyes állampolgárt. Ezen egyéni vallási hívek beállítottsága a művelt és polgárosodott társadalomra közvetett hatást gyakorol, amint azok a különböző társadalmi, erkölcsi, gazdasági és politikai csoportok tevékeny és befolyásos tagjaivá válnak.
A magas szintű művelt és polgárosodott társadalom felépítése megköveteli először is az állampolgár eszményi fajtáját, azután pedig azokat az eszményi és helyénvaló társadalmi rendszereket, melyekkel az ilyen állampolgárság felügyelheti a fejlett emberi társadalom gazdasági és politikai intézményeit.
Az egyház a túl sok hamis nézet miatt sokáig segédkezett az elnyomottaknak és az elesetteknek, és ez mind jól is volt így, de ugyanez a felfogás vezetett az elfajzott csoportok oktalan fenntartásához, mely óriási mértékben késleltette a polgárosodott viszonyok fejlődését.
Sok társadalom-átalakító egyén bár szenvedélyesen tagadja az intézményesített vallást, végeredményben mégis buzgó vallásosnak minősül a társadalmi átalakításaik hirdetésében. Ezért van az, hogy a vallási késztetés, mely személyes és többé-kevésbé fel nem ismert, komoly szerepet játszik a társadalmi újjászervezés mai programjában.
A vallási tevékenység mindeme fel nem ismert és nem tudatosított fajtájában rejlő nagy gyengeség az, hogy nem képes kihasználni a nyílt vallási bírálat előnyét és ezáltal eljutni az önmaga kijavításának áldásos szintjeire. Tény, hogy a vallás nem gyarapodik, hacsak nem fegyelmezi azt építő jellegű bírálat, erősíti fel bölcselet, tisztítja meg tudomány és táplálja hű közösség.
Mindig fennáll a nagy veszélye annak, hogy a vallás a hamis célok követésévé torzul és fajul, mint amikor a háborús időkben minden egyes küzdő nemzet a katonai hírverés szintjére alacsonyítja le a vallását. A szeretet nélküli buzgalom mindig káros a vallás számára, míg az üldöztetés a vallási tevékenységeket valamilyen társadalomtani vagy istentani mozgalom létrehozása felé tereli.
A vallás a szentségtelen világi szövetségektől csak a következők révén tartható távol:
1. Bíráló-helyesbítő bölcselet.
2. Mentesség minden társadalmi, gazdasági és politikai szövetségtől.
3. Alkotó, megerősítő és a szeretet kibontakozását támogató társaságok.
4. A szellemi látásmód fokozatos kiteljesítése és a mindenségrendi értékek méltánylása.
5. A vakbuzgóság elkerülése a tudomány értelmi alapállásának kiegyenlítő szerepe révén.
A vallási hívőknek mint csoportnak sohasem szabad mással foglalkozniuk, csak a vallással, jóllehet bármely ilyen vallási hívő állampolgárként valamely társadalmi, gazdasági vagy politikai átalakítási mozgalom kiemelkedő vezetőjévé válhat.
A vallás dolga kialakítani, fenntartani és ösztönözni azt a mindenségrendi hűséget az egyes állampolgárban, amely e nehéz, de kívánatos társadalmi szolgálatok eredményes vállalása felé tereli őt.