◄ 97:4
97. írás
97:6 ►

Az istenkép fejlődése a héber népek körében

5. Az első Ésaiás

97:5.1

Ez volt az ideje annak, amikor némelyek a személyes bűnök és a nemzeti bűntettek miatti büntetéssel való fenyegetést hirdették az északi nemzetségek körében, míg mások a déli királyság vétkei miatti büntetésből fakadó csapásról szónokoltak. A héber nemzet lelkiismeretének és öntudatának ébredése nyomán lépett fel az első Ésaiás.

97:5.2

Ésaiás az Isten örökkévaló természetét hirdette, az ő végtelen bölcsességét, a megbízhatóságának állandó tökéletességét. Izráel Istenét ábrázolva mondta: „És a jogosságot is mérőkötéllé teszem, és az igazságot mélységmérővé.” „Nyugalmat ad néked az Úr fáradságodtól és nyomorúságodtól és ama kemény szolgálattól, amellyel az embernek szolgálnia kellett.” „És füled meghallja a kiáltó szót mögötted, mondván, »ez az út, ezen járj.«” „Íme, az Isten az én szabadítóm; bízom és nem félek, mert erősségem és énekem az Úr.” „»No jertek, törvénykezzünk,« azt mondja az Úr, »ha bűneitek bíborvörösek, hófehérek lesznek; ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú.«”

97:5.3

A félelemtől sújtott és lelki támaszt kereső héberekhez szólva mondta ez a próféta: „Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt.” „Az Úr szelleme van énrajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy megosszam a jó hírt a jámborakkal; elküldött, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket, hirdessek szabadulást a foglyoknak és megoldást a megkötözötteknek.” „Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben, mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem és az igazság palástjával vett engemet körül.” „Minden szenvedésüket ő is szenvedte, és orcájának angyala megszabadította őket. Szeretetében és kegyelmében váltotta meg őket.”

97:5.4

Ezt az Ésaiást követte Míka és Abdiás, akik megerősítették és megszépítették az ő, a léleknek megnyugvásul szolgáló evangéliumát. E két bátor hírvivő merészen elítélte a héberekre a papok által rákényszerített szertartást, és bátran támadta az egész áldozási rendszert.

97:5.5

Míka elítélte azokat „a fejedelmeket, akik ajándékért ítélnek és a papokat, akik jutalomért tanítanak és a látnokokat, akik pénzért jövendölnek”. Tanított arról a napról, amikor megszabadulnak a babonaságoktól és a papságtól, mondván: „De ki-ki nyugszik az ő szőlője alatt, és senki meg nem rettenti őt, mert minden nép az Isten megértése szerint fog élni.”

97:5.6

Míka üzenetének veleje mindig az volt, hogy: „Égőáldozatokkal menjek-e Isten elébe? Kedvét leli-e az Úr ezernyi kosban vagy tízezernyi olaj-patakban? Elsőszülöttemet adjam-e vétkemért, méhem gyümölcsét lelkemnek bűnéért? Megjelentette nékem, ó ember, mi légyen a jó; és mit kíván az Úr tetőled, csak azt, hogy igazságot cselekedj, szeresd az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.” Ez nagy korszak volt; valóban mozgalmas idők voltak ezek, amikor is a halandó ember hallotta és némelyek hitték is e felszabadító üzeneteket több mint két és fél évezreddel ezelőtt. Ha nem lett volna a papok makacs ellenállása, e tanítók a héber imádási szertartás teljes véres rendjét lerombolták volna.


◄ 97:4
 
97:6 ►