◄ 88:5
88. írás
89:0 ►

Bűvtárgyak, szerencsetárgyak és varázslás

6. A varázslás gyakorlása

88:6.1

A varázslást pálcák, „bűbájolási” szertartás és ráolvasások alkalmazásán keresztül végezték, és a varázslást gyakorló szokás szerint meztelenül dolgozott. Az ősi varázslók között szám szerint sokkal több nő volt. A varázslásban a „bűbájolás” rejtelmet jelent, nem pedig kezelést. A vadember sohasem gyógyította saját magát; sohasem vett igénybe orvosságot, hacsaknem a varázslásra szakosodottak tanácsára. A huszadik századi vudu gyógyítók jellegzetes képviselői a régi idők varázslóinak.

88:6.2

A varázslásnak volt nyilvános és magánjellegű vetülete is. Amit a javas ember, a sámán vagy a pap végzett, arról feltételezték, hogy az egész törzs javára válik. A boszorkányok, boszorkánymesterek és varázstevők magánjellegű varázslást nyújtottak, olyan személyes és önös varázslást, melyet a rossznak az ügyfelük ellenségeire való rákényszerítésének módszerével gyakoroltak. A kettős szellemelvűség, a jó és a rossz szellemek fogalma lett az alapja a fehér és fekete varázslatban való későbbi hitnek. A vallás fejlődésével a varázslás az ember saját imádatán kívül eső szellemi működésre alkalmazott fogalom lett, és utalt a régebbi kísértethiedelmekre is.

88:6.3

A szócsoportok, az egyhangú éneklések és a ráolvasások szertartása igencsak varázserejű volt. Némely korai ráolvasás végül imává fejlődött. Később az utánzó varázslást gyakorolták; az imát gyakorlati formába vitték át; a varázstáncok pusztán eljátszott imák voltak. Az ima az áldozás velejárójaként fokozatosan kiszorította a varázslást.

88:6.4

A taglejtést, a beszédnél is ősibb dolgot még szentebb és nagyobb varázserejűnek tartották, és az utánzást nagy varázserejű dolognak hitték. A vörös ember gyakran adott elő bölénytáncot, ahol is egyikük játszotta a bölény szerepét, és az előttük álló vadászat sikerét az ő leterítésével vélték biztosítani. A május elsején tartott nemi ünnepségek egyszerűen csak utánzási varázslások voltak, a növényvilág nemi felpezsdüléséhez való ellenállhatatlan folyamodást jelentették. A baba eleinte a meddő feleség varázserejű szerencsetárgya volt.

88:6.5

A varázslás az evolúciós vallási fa egyik oldalága volt, mely később meghozta egy tudományos korszak gyümölcsét. A csillagjóslásban való hit elvezetett a csillagászat kialakulásához; a bölcsek kövében való hit vezetett a fémművességhez, míg a varázserejű számokban való hit megalapozta a matematikát.

88:6.6

De a bűbájjal olyannyira telített világ sokat tett a különféle személyes törekvések és kezdeményezések elnyomása érdekében. A többletmunka vagy a szorgalom gyümölcseit varázslat eredményének tekintették. Ha egy embernek több gabonája termett a földjén, mint a szomszédjának, akkor a főnök elé idézhették és megvádolták, hogy a többlettermést a lusta szomszéd mezőjéről csalta el. A durva emberi viszonyok korában valóban veszélyes dolog volt túl sokat tudni; mindig meg volt az esélye annak, hogy mint fekete varázslat gyakorlóját kivégzik.

88:6.7

A tudomány fokozatosan megtisztítja az életet annak szerencsejáték jellegétől. De ha a mai nevelési módszerek csődöt mondanak, akkor csaknem azonnal visszafordulás következik be a varázslásban való kezdetleges hiedelmekhez. E babonák még mindig jelen vannak számos, úgynevezett polgárosodott néphez tartozó ember elméjében. A nyelv sok olyan kövületet őriz, melyek igazolják, hogy a faj sokáig mártózott a varázslással kapcsolatos babonaságban, mint például az olyan szavak, hogy megigézett, rossz csillagzat alatt született, megszállottság, sugalmazás, egy-kettőre eltűnik, szellemesség, elbűvölő, villámsújtott-megbabonázott, csodálkozó. Értelmes emberi lények még mindig hisznek a jó szerencsében, a szemmel verésben és a csillagjóslásban.

88:6.8

Az ősi varázslás volt a mai tudomány gubója, mely a maga korában nélkülözhetetlen volt ugyan, de ma már nem hasznavehető. A tudatlan babonaság káprázatai munkáltak az emberek fejletlen elméiben, mígnem a tudomány fogalmai megszülettek. Ma az Urantia ezen értelmi evolúció szürkületi sávjában van. A világ egyik fele türelmetlenül kapdos az igazság fénye és a tudományos felfedezések tényei után, míg a másik fele az ősi babonaság és az alig leplezett varázslás karjában piheg.

88:6.9

[Közreadta a Nebadon egyik Ragyogó Estcsillaga.]


◄ 88:5
 
89. írás ►
 

Magyar fordítás © Urantia Alapítvány. A kiadó engedélyével.