A házasság a társadalom olyan működési rendje, melynek az a rendeltetése, hogy a kétneműség testi tényéből eredő számos emberi kapcsolatot szabályozzon és ellenőrizzen. És lévén, hogy a házasság ilyen intézmény, két területen működik:
1. A személyes nemi kapcsolatok szabályozásában.
2. A leszármazás, az öröklés, az utódlás és a társadalmi rend szabályozásában, mely a régibb és eredeti rendeltetési célját képezi.
A házasságból kinövő család maga is a házasság intézményének megszilárdítója a vagyoni erkölcsökkel együtt. A házasság megszilárdulásában további erőteljes hatótényező a büszkeség, a hiúság, az önzetlenség, a kötelességtudat és a vallási meggyőződés. Bár a házasságokat az égiek támogathatják vagy helyteleníthetik, azért a házasságok aligha a mennyben köttetnek. Az emberi család határozottan emberi intézmény, evolúciós fejlődés eredménye. A házasság társadalmi intézmény, nem pedig egyházi. Igaz, hogy a vallásnak erőteljes befolyásoló hatást kell kifejtenie, de nem szabad törekednie a házasság kizárólagos ellenőrzésére és szabályozására.
A kezdetleges házasság elsődlegesen megélhetési jellegű volt; és még a legújabb időkben is gyakran társadalmi vagy üzleti ügy. Az andita fajtával való keveredés hatásán keresztül, valamint a fejlődő polgárosodott társadalom erkölcseinek eredményeként a házasság lassan kölcsönössé, regényessé, szülőivé, költőivé, ragaszkodóvá, etikussá, sőt eszményalapúvá válik. A párválasztás és az úgynevezett ábrándos szerelem azonban a kezdetleges házasságkötéseket elenyésző mértékben befolyásolta. A korai időkben a férj és a feleség nem sokat volt együtt; nagyon gyakran még csak nem is étkeztek együtt. De a régi emberek körében a személyes ragaszkodás nem kötődött erősen a nemi vonzalomhoz; nagyrészt azért kedvelték meg egymást, mert együtt éltek és dolgoztak.