◄ 81:3
81. írás
81:5 ►

A mai polgárosodott viszonyok kialakulása

4. A kevert emberfajták

81:4.1

A történelmi idők hajnalát szemlélve láthatjuk, amint egész Eurázsiát, Észak-Afrikát és a csendes-óceáni szigetvilágot ellepik az emberiség összetett fajtái. Ezek a mai fajták az Urantia öt alapvető emberfajtájának keveredéséből és újbóli összekeveredéséből jöttek létre.

81:4.2

Az urantiai emberfajták mindegyike jellegzetes testi adottságokkal rendelkezett. Az ádámfiak és a nodfiak hosszú fejűek voltak; az andonfiak pedig rövid-széles fejűek. A szangik fajták középhosszú fejmérettel rendelkeztek, de a sárga és a kék ember inkább rövid-széles fejformájú volt. A kék fajták az andonfi törzzsel való összekeveredés eredményeként határozottan rövid-széles fejűekké váltak. A másodrendű szangik fajták fejmérete a középhosszú és a hosszú között változott.

81:4.3

Bár a koponyaméretek hasznos segítséget jelentenek a faji eredet megfejtésében, a csontváz egésze ennél messze megbízhatóbb segítség. Az urantiai emberfajták korai fejlődése során eredetileg öt különféle csontváz-felépítés létezett:

81:4.4

1. Andoni, vagyis az urantiai őslakosoké.

81:4.5

2. Elsőrendű szangik, vagyis a vörös, a sárga és a kék fajtáé.

81:4.6

3. Másodrendű szangik, vagyis a narancsszín, a zöld és az indigó fajtáé.

81:4.7

4. Nodfi, vagyis a dalamatiaiak leszármazottaié.

81:4.8

5. Ádámfi, vagyis az ibolyaszín fajtáé.

81:4.9

Ezen öt nagy faji csoport egymással való erőteljes és folyamatos keveredése során az andonfi örökség egyre inkább háttérbe szorult a szangik örökség túlsúlyához képest. A lappok és az eszkimók az andonfiaknak és a szangik kék emberfajtának a keverékét alkotják. Az ő csontozatuk őrizte meg legjobban az eredeti andoni fajtát. De az ádámfiak és a nodfiak olyannyira összekeveredtek a többi emberfajtával, hogy csak úgy lehet azonosítani őket, mint az általános kaukázusi fajtát.

81:4.10

Ezért, amikor az utóbbi húszezer év emberi maradványait kiássátok, általában lehetetlen határozottan elkülöníteni az öt eredeti fajtát. Az ilyen csontvázak azt mutatják, hogy az emberiség jelenleg hozzávetőleg három osztályba sorolható:

81:4.11

1. A kaukázusi—a nodfi és az ádámi fajta andita keveréke, melyet módosított az elsőrendűek és (egyes) másodrendűek keveréke, valamint a jelentős mértékű andoni kereszteződés. A nyugati fehér fajták némely indiai és turáni néppel együtt e csoportba tartoznak. E csoporton belül az egyesítő tényező a kisebb-nagyobb arányban hordozott andita örökség.

81:4.12

2. A mongoloid—az elsőrendű szangik fajta, beleértve az eredeti vörös, sárga és kék fajtát is. A kínaiak és az amerikai indiánok e csoportba tartoznak. Európában a mongoloid válfajt a másodrendű szangik és az andoni keverék módosította; de még ennél is inkább az andita feljavító hatás. A maláj és az egyéb indonéziai népek is e csoportba tartoznak, bár ők nagy százalékban rendelkeznek másodrendű szangik vérrel.

81:4.13

3. A negroid—a másodrendű szangik fajta, melybe eredetileg beletartozott a narancsszín, a zöld és az indigó emberfajta. Erre a válfajra a legjobb példa a fekete ember, és ez megtalálható szerte Afrikában, Indiában és Indonéziában, ahol csak a másodrendű szangik fajták megtelepültek.

81:4.14

Észak-Kínában előfordul a kaukázusi és a mongoloid fajta egyfajta keveréke; a Levantéban a kaukázusi és negroid keveredett; Indiában, Dél-Amerikához hasonlóan mindhárom fajta képviselteti magát. E három túlélő fajta csontvázának sajátosságai még mindig megvannak és segítenek azonosítani a ma élő emberfajták kései őseit.


◄ 81:3
 
81:5 ►