A turkesztáni gazdag, nyílt vadászmezőknek és füves területeknek a nagyjából Kr.e. 12.000-ben elkezdődött és az éghajlatváltozási okokra visszavezethető pusztulása e vidék embereit arra kényszerítette, hogy az ipar és a kezdetleges kézművesség új formái után nézzenek. Némelyek a háziasított nyájak tenyésztése felé fordultak, mások gazdálkodóvá lettek vagy a vizek adta növények begyűjtéséből éltek, de a kiválóbb andita elmék a kereskedelem és a kézművesség mellett döntöttek. Még az is szokás lett, hogy egész törzsek szentelték magukat egyetlen ipar űzésének. A Nílus-völgytől a Hindukusig és a Gangesztől a Sárga folyóig a fejlettebb törzsek fő tevékenysége a földművelés lett, melyhez mellékfoglalkozásként a kereskedelem társult.
A nyersanyagok kereskedelmének és az azokból készített különféle árucikkek előállításának bővülése közvetlenül hozzájárult a műveltség és a polgárosodott viszonyokhoz köthető mesterségek terjedésére oly nagy hatást gyakorló korai és félig békés közösségek létrejöttéhez. A kiterjedt világkereskedelem korszakának beköszönte előtt a társadalmi közösségek törzsi jellegűek—terjeszkedő családi csoportok—voltak. A kereskedelem különféle emberi lényeket hozott közel egymáshoz, s ezzel hozzájárult a műveltségek kölcsönös megtermékenyítésének gyorsulásához.
Nagyjából tizenkétezer évvel ezelőtt köszöntött be a független városok kora. Ezeket a kezdetleges kereskedő és kézműves városokat mindig mezőgazdasági és állattenyésztési körzetek övezték. Bár igaz, hogy az ipart az életszínvonal emelkedése támogatta, azért nem szabad félreértelmeznetek a korai városi élet vívmányait. A korai emberfajták nem voltak valami takaros és tiszta népek, és az átlagos ősi település huszonöt évente harminc-hatvan centiméter vastagságú szemét- és hulladékréteggel gyarapodott. E régi városok némelyike azért is emelkedett nagyon gyorsan a környező földek szintje fölé, mert a kiégetetlen sárból rakott kunyhóik rövidéletűek voltak, és az volt a szokás, hogy az új lakóhelyeket közvetlenül a régi romjaira építették.
A fémek elterjedt alkalmazása a korai ipari és kereskedő városok korának sajátos vonása volt. Már találtatok a Kr.e. 9000 előttről való bronzműveltséget Turkesztánban, és az anditák már korán megtanultak dolgozni a vassal, az arannyal és a rézzel is. De a körülmények igen mások voltak a fejlettebb polgárosodott központoktól távol. Nem voltak elkülönült korok, mint kőkor, bronzkor vagy vaskor; mindhárom egyidejűleg létezett más és más helyen.
Az ember az arany után kezdett először kutatni; e fémet könnyű volt megmunkálni, s először csak díszítőelemként használták. Utána a rezet kezdték használni, de ez nem volt általános egészen addig, míg ónnal nem ötvözték, s ezzel létrehozták a keményebb barnarezet. A réz és az ón vegyítésének módját a turkesztáni ádámszonfiak egyike fedezte fel, akiknek a rézbányája történetesen egy ónlelőhely mellett helyezkedett el.
A kezdetleges kézművesség és az első ipar megjelenésével a kereskedelem gyorsan a művelt és polgárosodott társadalom legerőteljesebb ösztönzőjévé vált. A szárazföldi és a tengeri kereskedelmi útvonalak megnyílása nagymértékben segítette az utazást és a kulturális keveredést, valamint a polgárosodott társadalmak összevegyülését. Kr.e. 5000-re a lovat már általánosan használták szerte a polgárosodott és a félig polgárosodott területeken. E későbbi fajták nemcsak hogy tartottak háziasított lovat, hanem különféle kocsijaik és szekereik is voltak. A kereket már korszaknyi idővel korábban is használták, de a kerékkel felszerelt járművek alkalmazása a kereskedelemben és a háborúban ekkorra vált általánossá.
Az utazó kereskedő és a vándorló felfedező többet tett a történelmi polgárosodott viszonyok kibontakozása érdekében, mint az összes többi hatás együttvéve. A későbbi vallások által ösztönzött katonai hódítások, gyarmatosítás és hitterjesztői vállalkozások szintén hozzájárultak a műveltség terjedéséhez; de ezek mind csak másodlagos jelentőségűek voltak a kereskedelmi kapcsolatokhoz képest, melyeket mindig is gyarapítottak a sebesen fejlődő iparos mesterségek és ismeretek.
Az emberfajták esetében az ádámi fajtától származó feljavító hatás nem csak hogy meggyorsította a polgárosodás menetét, hanem egyúttal nagymértékben ösztönözte azt a kalandvágyat és felfedezőhajlamot is, hogy Eurázsia és Észak-Afrika nagy részét az anditák gyorsan sokasodó, kevert leszármazottai mihamarabb elfoglalják.