◄ 77:5
77. írás
77:7 ►

A köztes teremtmények

6. A másodfajú közteslények

77:6.1

Míg az elsőfajú közteslények tulajdonképpen emberfeletti eredetűek, addig a másodfajú rendbe tartozók a tiszta ádámi fajtának, valamint az idősebb testülettel közös ősök emberivé lett leszármazottainak az egyesüléséből származó utódok.

77:6.2

Ádámszon gyermekei között éppen tizenhatan voltak a másodfajú közteslények különleges ősei. E különleges gyermekek nemi aránya kiegyenlített volt, és mindegyik pár képes volt hétnaponta egy másodfajú közteslényt létrehozni nemi és nem nemi kapcsolaton alapuló vegyes eljárásuk révén. Ilyen jelenségre sohasem volt lehetőség korábban a földön, és azóta sem történt ilyesmi.

77:6.3

E tizenhat gyermek (a különlegességeiktől eltekintve) úgy élt és halt, mint a teremtésrész halandói, de az ő villamos éltetőelemű utódaik tovább élnek, mert az ő esetükben nem érvényesülnek a halandói húsvér testre jellemző korlátozások.

77:6.4

A nyolc pár mindegyike végül 248 közteslényt hozott létre, így alakult ki az eredeti másodfajú testület—1984 fős—létszáma. A másodfajú közteslényeknek nyolc alcsoportja van. Úgy jelölik őket, mint az első, a második, a harmadik, stb. a-b-c. Ez után következik az első, a második, stb. d-e-f.

77:6.5

Az ádámi vétséget követően az elsőfajú közteslények visszatértek a Melkizedek-megbízottak szolgálatába, míg a másodfajú csoportot az ádámszoni központhoz rendelték Ádámszon haláláig. E másodfajú közteslények közül harminchárman, akik Ádámszon halálakor a szervezetük vezetői voltak, arra vállalkoztak, hogy az egész rendet a melkizedekek szolgálatába állítják át, s ezzel közvetlen kapcsolatot alakítanak ki az elsőfajú testülettel. Ám mivel ebben nem jártak sikerrel, elhagyták a társaikat és mindannyian a bolygói megbízottak szolgálatába léptek.

77:6.6

Ádámszon halála után a másodfajú közteslények maradéka az Urantia furcsa, szervezetlen és önálló befolyásolójává vált. Ettől kezdve Makiventa Melkizedek idejéig szertelen és szervezetlen életet éltek. E Melkizedek részlegesen az ellenőrzése alá vonta őket, de még egészen Krisztus Mihály idejéig sok rossz dolog elkövetésére voltak képesek. Az ő földi ittléte alatt mindegyikük meghozta a jövőbeli rendeltetésére vonatkozó végső döntést, s az állhatatos többség ekkor került az elsőfajú közteslények irányítása alá.


◄ 77:5
 
77:7 ►