Miután végigmentünk a másodfajú közteslények őseinek nodfi elődein, e beszámolóban most rá kell térnünk az ádámi származási águkra, mert a másodfajú közteslények egyúttal Ádámszonnak, az urantiai ibolyaszín emberfajta elsőszülöttének unokái is.
Ádámszon Ádám és Éva gyermekei azon csoportjába tartozott, akik úgy döntöttek, hogy a földön maradnak az apjukkal és az anyjukkal. Ádám első fia sokszor hallotta Vantól és Amadontól az északi hegyvidéki otthonuk történetét, és a második kert létrehozása után nem sokkal elhatározta, hogy megkeresi a gyermekkori álmainak földjét.
Ádámszon 120 éves volt ekkoriban és ekkorra már az első kert harminckét egyenes ági gyermekének atyja lett. Ugyan a szüleivel akart maradni és segíteni akart nekik a második kert felépítésében, de nagyon felkavarta őt az, hogy a felesége és a gyermekei is mind úgy döntöttek, hogy elmennek az Edentiára a többi ádámi gyermekkel, akik a Fenségesek gyámoltjaivá lettek.
Ádámszon nem akarta a szüleit elhagyni az Urantián, nem akart elmenekülni a nehézségek vagy a veszélyek elől, de a második kert közösségeit távolról sem találta kielégítőnek. Kezdetben sokat tett a védelmi és építkezési munkálatok előmozdítása érdekében, de aztán úgy döntött, hogy az első adandó alkalommal elindul északra. Bár az indulására teljesen elfogadható körülmények között került sor, Ádámot és Évát nagyon elszomorította, hogy elveszítik a legidősebb fiukat, hogy ki kell őt engedniük a furcsa és ellenséges világba, mert attól tartottak, hogy sohasem fog visszatérni.
Egy huszonhét fős társaság kísérte el Ádámszont a gyermekkori álmaiban élt népek felkutatására. Kevéssel több mint három év múltán Ádámszon csapata ténylegesen is megtalálta a kalandjuk tárgyát, és e nép között egy csodálatos és gyönyörű húszéves nőt is, aki elmondta, hogy ő a hercegi törzskar utolsó egyenes ági leszármazottja. E nő, Ratta azt állította, hogy az ősei mind a herceg bukott törzskarának két tagjától származtak le. Ő volt a fajtájának utolsó tagja, neki már nem voltak élő fiú- vagy lánytestvérei. Épp akkoriban döntötte el, hogy nem fog férjhez menni, hogy utód nélkül hal meg, de beleszeretett a fenséges Ádámszonba. Amikor megismerte az Éden történetét, azt, hogy Van és Amadon jóslatai miként váltak valóra, s ahogy megismerte a kertbeli vétség történetét, egyetlen gondolat kerítette hatalmába—feleségül kell mennie Ádám e fiához és örököséhez. Az elgondolás Ádámszont is gyorsan a hatalmába kerítette. Valamivel több mint három hónap múlva már össze is házasodtak.
Ádámszonnak és Rattának hatvanhét gyermeke született. A világ vezetőinek nagy leszármazási ága indult ki innen, de még ennél is többet vittek véghez. Emlékezzetek, hogy mindkettő valóban emberfeletti lény volt. Minden negyedik gyermekük pedig különleges rendű. Gyakran láthatatlanok voltak. A világ történelme során ilyen még sohasem fordult elő. Ratta nagyon nyugtalan volt emiatt—még babonás is—Ádámszonnak viszont tudomása volt az elsőfajú közteslények létezéséről, és arra a következtetésre jutott, hogy valami hasonló dolog játszódik le a szemük előtt. A második különösen viselkedő utód megszületését követően úgy döntött, hogy pároztatja őket, mert az egyik hímnemű, a másik pedig nőnemű volt, és innen származik a közteslények második rendje. Száz év alatt, vagyis mielőtt e jelenségeknek vége szakadt volna, csaknem kétezret hoztak létre.
Ádámszon 396 évet élt. Sokszor ellátogatott apjához és anyjához. Hétévente ő és Ratta elutazott a délre lévő második kertbe, s ezalatt a közteslények folyamatosan tájékoztatták őt a népének ügyeiről. Ádámszon élete során a szolgálatukkal sokat tettek azért, hogy az igazság és pártatlanság új és független központja kiépülhessen.
Ádámszonnak és Rattának tehát rendelkezésére állt e bámulatos segítők testülete, akik az ő hosszú életük során végig velük dolgoztak és segítettek nekik a teljesebb igazság hirdetésében és a magasabb szellemi, értelmi és fizikai életszínvonal elterjesztésében. A világ jobbá tételére való törekvés eredményeit még a későbbi korok visszafejlődési folyamatai sem tudták teljesen elhomályosítani.
Az ádámszonfiak magas műveltséget tartottak fenn csaknem hétezer évig Ádámszon és Ratta korától számítva. Később keveredtek a szomszédos nodfiakkal és andonfiakkal, és őket is az „eleitől fogva hatalmasok” között tartották számon. Az akkori korszak vívmányai közül rejtett formában több minden is fennmaradt abban a műveltség-kibontakoztatási képességben, mely később európai polgárosodásként virágzott ki.
E polgárosodott társadalmi központ a Káspi-tenger déli végétől keletre eső térségben helyezkedett el, a Kopet-dag közelében. A turkesztáni előhegység pereme közelében találhatók az ibolyaszín emberfajta egykori ádámszoni központjából megmaradt nyomok. E magasabb területeken, melyek egy keskeny és régen termékeny földsávot alkottak a Kopet-dag alsó előhegységében, más-más időszakokban négy különböző műveltség nőtt ki egymás után, melyeket az ádámszoni leszármazottak négy különböző csoportja alakított ki. E csoportok közül a második elvándorolt Görögország és a földközi-tengeri szigetek felé. Az ádámszoni leszármazottak maradéka északra és keletre vándorolva belépett Európa területére azzal az utolsó andita hullámmal, melynek kevert faja Mezopotámiából indult el, és ők is ott voltak India andita-árja meghódítói között.