Bár ez az írás az urantiai köztes teremtmények eredetéről, természetéről és működéséről szóló beszámoló, a két rend—vagyis az elsőfajúak és a másodfajúak—közötti rokonság szükségessé teszi, hogy az elsőfajú közteslények történetének ismertetését e ponton megszakítsuk annak érdekében, hogy a Kaligasztia herceg testtel bíró törzskara lázadó tagjaitól eredő leszármazási ágat végigkövessük a bolygói lázadástól Ádám idejéig. Ez a leszármazási vonal biztosította a második kert első napjaiban a köztes teremtmények második rendje őseinek első felét.
A hercegi törzskar húsvér testtel bíró tagjait abból a célból alkották meg ivaros teremtményekként, hogy részt vegyenek azoknak az utódoknak a nemzésében, akik a különleges rendjük és a kiválasztott andoni törzsek egyesített sajátságait testesítik meg, és mindez Ádám későbbi eljövetelének tudatában történt. Az élethordozók a hercegi törzskar együttes utódainak, és Ádám, valamint Éva első nemzedéki leszármazottainak az egyesülését magába foglaló, új halandófajtát terveztek. Tehát olyan tervet dolgoztak ki, melyben a bolygói teremtményeknek egy olyan új rendjével számoltak, akikről azt remélték, hogy az emberi társadalom tanító-urai lesznek. E lényeket társadalmi uralomra, s nem igazgatási uralomra tervezték. De mivel e vállalkozás csaknem teljesen meghiúsult, sohasem fogjuk megtudni, hogy ez az Urantiát miféle üdvös vezetési és páratlan kulturális nemességtől fosztotta meg. Mert amikor a testtel bíró törzskar később szaporodni kezdett, már túl voltunk a lázadás kitörésén, és már a csillagrendszeri életáramokra való kapcsolódás lehetőségétől is megfosztották őket.
A lázadás kitörése utáni korszak számos szokatlan fejleményt hozott az Urantián. Egy nagy polgárosodott társadalom—a dalamatiai műveltség—darabjaira hullott. „A nefilek (nodfiak) voltak a földön abban az időben, és amikor az istenek fiai bementek az emberek leányaihoz, azok szültek nekik, és e gyermekek azok a »régi hatalmasok«, akik »híres-neves emberek« voltak.” Jóllehet aligha voltak „az istenek fiai”, a törzskart és az első leszármazottaikat e távoli korban élt evolúciós halandók ilyennek tekintették; még a termetüket is felnagyították a mondákban. Ez tehát az eredete annak a csaknem általánosan elterjedt népi legendának, mely azokról az istenekről szól, akik lejöttek a földre és az emberek leányaival létrehozták a hősök ősi faját. Ez az egész monda később még kuszábbá vált azzal a fajkeveredéssel, mely az utóbb megjelenő ádámfiakhoz kötődik a második kertben.
Lévén, hogy a hercegi törzskar testtel bíró száz tagja az andoni emberi fajták csíra-sejtanyagát hordozta, természetes dolog azt várni, hogy ha e lények ivaros szaporodáshoz fognak, akkor a gyermekeik hasonlítani fognak a másik andonfi szülők utódaira is. De amikor a törzskar hatvan lázadó tagja, Nod követői, ténylegesen is elkezdték az ivaros szaporodást, a gyermekeik csaknem minden tekintetben messze fejlettebbnek bizonyultak mind az andonfiaknál, mind pedig a szangik népeknél. E váratlan kiválóság nemcsak a testi és az értelmi sajátságok terén, hanem a szellemi képesség terén is megnyilvánult.
Az első nodfi nemzedék másult vonásai az andoni csíra-sejtanyag örökítő tényezőinek szerkezetében és vegyi összetételében elvégzett bizonyos változtatásokra vezethetők vissza. E változások onnan eredtek, hogy a törzskari tagok testében jelen voltak a Satania csillagrendszer erőteljes élet-fenntartó körei. Ezek az életkörök késztették a különleges urantiai minta kromoszómáit arra, hogy az átszerveződésük során jobban igazodjanak az elrendelt nebadoni élet-megnyilvánulás szabványosított sataniai változatának mintáihoz. A csillagrendszeri életáramok által működtetett csíra-sejtanyag átalakítási eljárás nem különbözik alapvetően azoktól az eljárásoktól, amelyek révén az urantiai tudósok röntgensugárzással módosítják a növények és állatok csíra-sejtanyagát.
A nodfi népek így emelkedtek ki az élet-sejtanyag bizonyos, különleges és váratlan módosulataiból, mely élet-sejtanyagot az andonfi szövetadóknak a testéből vontak ki az avaloni sebészek a testtel bíró törzskari tagok teste számára.
Emlékeztetünk arra, hogy a csíra-sejtanyagot adományozó száz andonfi viszonzásul megkapta az élet fájának szerves kiegészítőjét, így a sataniai életáramok az ő testüket is átjárták. A lázadásban a törzskarhoz csatlakozott negyvennégy andonfi egymás között is párosodott és nagymértékben hozzájárultak a nodfi nép jobb fajtáinak gyarapodásához.
E két csoport, melyeket 104, a módosított andonfi csíra-sejtanyagot hordozó egyed alkotott, képezi a nodfiak őseit, az Urantián nyolcadikként megjelent emberfajtát. Az emberi életnek ezen új, jellegzetes vonása az Urantián már egy következő szakaszt jelent annak az eredeti tervnek a kivitelezésében, melynek célja e bolygó életmódosítási világként való igénybevétele, jóllehet ez az előre nem látható fejlemények közé tartozott.
A tisztavérű nodfiak kiváló fajt alkottak, de fokozatosan elkeveredtek a föld evolúciós népeivel, és rövid idő alatt nagy leépülés ment végbe közöttük. Tízezer évvel a lázadást követően olyannyira leépültek, hogy az átlagos élettartamuk alig volt valamivel több, mint az evolúciós fajtáké.
A nodfiak kései sumér leszármazottainak agyagtábla-feljegyzéseit kiásó régészek felfedezhetik a sumér királyok névsorát több ezer évre visszamenőleg; és ahogy e feljegyzések egyre régebbi korokba vezetnek vissza, az egyes királyok uralkodásának időtartama a nagyjából huszonöt-harminc évtől a százötven évig, sőt még ennél is hosszabb időtartamokig terjed ki. E régebbi királyok uralkodási idejének hosszabbodása jelzi, hogy a korai nodfi uralkodók némelyike (akik a hercegi törzskar közvetlen leszármazottai) hosszabb ideig élt, mint a későbbi utódai, és jelzi azt a törekvést is, hogy az uralkodóházakat Dalamatiáig vezessék vissza.
Az ilyen hosszú életű egyénekről szóló feljegyzések a hónapoknak és az éveknek, mint időtartamoknak az összekeveréséből is adódik. Ez megfigyelhető Ábrahám bibliai családfáján, valamint a korai kínai feljegyzésekben is. A huszonnyolc napos hónap vagy időszak összekeverése a később bevezetett, több mint háromszázötven napból álló esztendővel a felelős az ilyen hosszú életűekkel kapcsolatos hiedelmekért. Vannak feljegyzések kilencszáznál is több „esztendőt” megélt emberekről. Ez az időszak nem egészen hetven évet tesz ki, és az ilyen életeket sokáig nagyon hosszúnak tartották, „hetven esztendőnek” ahogy később az ilyen élettartamot jelölték.
A huszonnyolc napos hónapon alapuló időszámítás Ádám korát követően még sokáig fennmaradt. De amikor az egyiptomiak mintegy hétezer évvel ezelőtt hozzáfogtak a naptármegújításhoz, meglehetős aprólékossággal tették ezt, és bevezették a 365 napos évet.