◄ 72:7
72. írás
72:9 ►

Egy szomszédos bolygó kormányzati berendezkedése

8. A szakirányú felsőbb tanintézetek

72:8.1

A fiatalok ötéves kortól tizennyolc éves korig tartó kötelező alapfokú oktatási programja mellett a következő külön tanhelyeket tartják fenn:

72:8.2

1. Közigazgatási tanodák. Ezek a tanintézetek három szinten működnek: nemzeti, térségi és tagállami szinten. A nemzeti hivataloknak négy csoportja van. Az első közbizalmi csoport működése főként a nemzeti közigazgatáshoz kötődik, és e csoportban az összes hivatalviselő embernek mind térségi, mind pedig nemzeti közigazgatási tanintézeti végzettséggel rendelkeznie kell. A második csoportban az emberek akkor tölthetnek be politikai, választás vagy kinevezés útján elnyerhető hivatalt, ha a tíz térségi közigazgatási tanoda valamelyikét elvégezték; a feladatuk a térségi közigazgatásban és a tagállami kormányzatban való felelős tisztségek betöltése. A harmadik csoportba a tagállami felelős beosztásokat betöltők tartoznak, és e tisztviselőknek csak tagállami szintű közigazgatási végzettséggel kell rendelkezniük. A hivatalviselők negyedik és utolsó csoportjába tartozóknak nem kell közigazgatási végzettséggel rendelkezniük, lévén, hogy e hivatalokat teljes mértékben kinevezés útján töltik be. Ezek jelentik a kevésbé fontos segédi, titkári és ügyintézői beosztásokat, melyeket a kormányzati szakigazgatásban működő, különböző képzett személyek töltenek be.

72:8.3

Az alsóbb fokú és a tagállami bíróságok bírái a közigazgatási tagállami tanhelyeken végeznek. A közösségi, oktatási és ipari ügyekkel foglalkozó ítélőszékek bírái a térségi tanodákban szereznek képesítést. A szövetségi legfelsőbb tanács bíráinak pedig mindeme közigazgatási tanintézetekben szerzett végzettséggel egyaránt rendelkezniük kell.

72:8.4

2. Bölcseleti tanodák. Ezek a tanhelyek a bölcseleti templomok fiókintézményei és a vallással együttesen többé-kevésbé közszerepet töltenek be.

72:8.5

3. Tudományos intézetek. E műszaki tanintézetek inkább az iparral működnek együtt, mint az oktatási rendszerrel, és tizenöt területen tevékenykednek.

72:8.6

4. Szakmai felkészítő tanodák. E különleges intézmények nyújtják a szakmai képzést a különböző kitanulható foglalkozásokhoz, melyekből tizenkettő van.

72:8.7

5. Katonai és haditengerészeti tanodák. A nemzeti parancsnokság közelében és a huszonöt tengerparti katonai központban tartják fenn azokat az intézményeket, melyeket a tizennyolc és harminc év közötti önkéntesek katonai kiképzésére szántak. Huszonöt éves kor alatt szülői beleegyezés szükséges az ilyen tanintézetekbe való beiratkozáshoz.


◄ 72:7
 
72:9 ►