A természet nem ruházza fel az embert jogokkal, csak az élettel s egy világgal, amelyben megélheti azt. A természet még az élethez való jogot sem adja meg az embernek, mint ahogy erre következtetni lehet abból, hogy mi történne, ha egy fegyvertelen ember egy éhes tigrissel kerülne szembe az őserdőben. A társadalom elsődleges ajándéka az ember számára a biztonság.
A társadalom fokozatosan szilárdította meg a létének jogosultságait, és ezek ma a következők:
1. Az élelemmel való ellátottság biztosítása.
2. Katonai védelem—a biztonság elérése felkészülés révén.
3. A belső béke fenntartása—a személyes erőszak és a társadalmi békétlenség megelőzése.
4. Nemi szabályozás—házasság, a család intézménye.
5. Tulajdon—a birtoklás joga.
6. Az egyének és a csoportok versengésének támogatása.
7. A fiatalok nevelésének és képzésének biztosítása.
8. Az üzlet és a kereskedelem—az ipari fejlődés—támogatása.
9. A munkakörülmények és a bérhelyzet javítása.
10. A vallási szokások szabadságának biztosítása abból a célból, hogy mindezen egyéb társadalmi tevékenységek magasabb szintre emelkedhessenek azáltal, hogy szellemi ösztönzést kapnak.
Amikor a jogok már olyan régiek, hogy a keletkezésükre senki sem emlékszik, akkor azokat gyakran természetes jogoknak nevezik. De az emberi jogok nem igazán természetesek; azok teljes mértékben társadalmiak. Viszonylagosak és örökké változók, lévén, hogy többé már nem mások, mint játékszabályok—olyan elfogadott igazodások a kapcsolatokban, melyek az emberi versengés folyton változó jelenségeit irányítják.
Amit az egyik korszakban jognak tekintenek, az egy másikban esetleg nem az. A sérültek és elfajzottak nagy számban való megmaradása nem azért lehetséges, mert bármiféle természetes joguk lenne ahhoz, hogy ráakaszkodjanak a huszadik századi polgárosodott társadalomra, hanem egyszerűen azért, mert az adott kor társadalma, az erkölcsök így rendelkeznek.
Az európai középkor időszakaiban kevés emberi jogot ismertek el; akkoriban minden ember valaki máshoz tartozott, és a jogok az állam vagy az egyház által adományozható kizárólagos kiváltságok és kegyek voltak. E tévedéstől való irtózás szintén hibás volt annyiban, hogy az emberekkel elhitette, hogy minden ember egyenlőnek született.
A gyengék és a visszamaradottak mindig is egyenlő jogokat követeltek maguknak; mindig ragaszkodtak ahhoz, hogy az állam kényszerítse az erőseket és a fejlettebbeket az ő igényeik teljesítésére és másként is tegyék jóvá azokat a fogyatékosságaikat, melyek túl gyakran a saját nemtörődömségük és tunyaságuk természetes eredményei.
Ám ez az egyenlősdi eszme a polgárosodás gyermeke; a természetben nem található meg. Még maga a műveltség is következetesen bizonyítja, hogy az emberek között eredendően egyenlőtlenség van, mégpedig amiatt, hogy éppen maguk az emberek rendelkeznek eltérő kulturális képességekkel. A feltételezett természetes egyenlőség hirtelen és nem evolúciós megvalósítása gyorsan visszavetné az embert az ősi idők durva szokásai közé. A társadalom nem ajánlhat egyenlő jogokat mindenkinek, azonban azt ígérheti, hogy tisztességesen és méltányosan fogja segíteni a különféle jogok érvényesülését. A társadalom dolga és kötelessége, hogy a természet gyermekének tisztességes és békés lehetőséget biztosítson arra, hogy önmagát fenntarthassa, hogy közreműködhessen az önmaga átörökítésében, s ugyanakkor valamilyen mértékben élvezhesse a maga kedvére való létezés örömeit, mely három dolog együtt alkotja az emberi boldogságot.