Éppoly nehéz dolog élesen elkülöníteni az erkölcsöket és a törvényeket, mint pontosan megadni, hogy hajnalban mikor is váltja fel a nappal az éjszakát. Az erkölcsök nem mások, mint a születőben lévő törvények és rendszabályok. A már régóta létező, nem rögzített erkölcsök hajlamosak pontosan meghatározott törvényekké, egyértelmű előírásokká és jól meghatározott társadalmi szabályokká alakulni.
A törvény először mindig nemleges jellegű és tiltó; a fejlődésben előbbre tartó polgárosodott társadalmakban ez egyre inkább igenlő jellegűvé és irányítóvá válik. A korai társadalom nemlegesen működött, megadva az egyénnek az élethez való jogot azáltal, hogy mindenki más számára kötelezővé tette a „ne ölj” parancsot. Minden egyéni jog vagy szabadság megadásával együtt jár mindenki más szabadságainak a megnyirbálása, és ezt a tabut a kezdetleges törvény érvényesíti. A tabu teljes eszméje eredendően nemleges jellegű, mert a kezdetleges társadalom a szerveződését tekintve teljes mértékben a tiltásokra épült, és a korai igazságszolgáltatás a tabuk kikényszerítésében merült ki. De ezek a törvények eredetileg csak a törzsi tagokra vonatkoztak, amint jól példázzák azt a későbbi héberek, akiknek külön etikai törvénykönyvük volt a nem a fajtájukba tartozókkal való bánásmódra.
Az eskü a dalamatiai időkből származik, amikor is megpróbálták a tanúvallomásokat megbízhatóbbá tenni. Az ilyen eskük az egyénnek a saját magára vonatkozó elátkozását jelentették. Korábban az egyének nem tanúskodtak a saját csoportjuk ellen.
A vétség a törzsi erkölcsök elleni támadás volt, a bűn pedig azoknak a tabuknak a megsértése, melyek a kísértetek védelme alatt álltak, és sokáig zavar keletkezett abból, hogy az emberek nem tudták megkülönböztetni a vétséget a bűntől.
Az önérdek létrehozta az ölés tabuját, a társadalom megerősítette azt hagyományos erkölcsként, míg a vallás erkölcsi törvénnyé szentelte a szokást, és e három folyamat együttműködve teszi az ember életét biztonságossá és szentté. A társadalmat nem lehetett volna összetartani a korai időkben, ha a jogok nem kaptak volna megerősítést a vallástól; a hosszú evolúciós korszakok erkölcsi és társadalmi rendőri ereje a babona volt. Az ősök mind kiálltak amellett, hogy a régi törvényeiket, tabuikat az istenek adták az elődeiknek.
A törvény a hosszas emberi tapasztalás írásban való rögzítése, a megszilárdult és hitelesített közvélekedés. Az erkölcsök képezték a felhalmozódott tapasztalatok nyersanyagát, melyből később a kormányzó elmék megalkották az írott törvényeket. Az ősi bírónak nem voltak törvényei. A döntés meghozatalakor egyszerűen azt mondta, hogy „ez a szokás”.
A bírói döntések során az irányadó esetekre való hivatkozás azt a bírói törekvést jelképezi, hogy az írott törvényeket a változó társadalmi viszonyokhoz igazítsák. Ez gondoskodik a változó társadalmi körülményekhez való fokozatos alkalmazkodásról, s egyúttal a hagyományi folytonosság benyomását kelti.
A tulajdonvitákat sokféleképpen rendezték, úgymint:
1. A vita tárgyát képező vagyon megsemmisítésével.
2. Erővel—a vitában álló felek harcban döntöttek.
3. Önkényesen—harmadik fél döntött.
4. A vének—később a bíróság—segítségét kérve.
Az első bíróságok az ökölharcos összecsapásokat szabályozták; a bírák pusztán döntőbírók vagy a szabályok betartását felügyelő bírók voltak. Gondoskodtak arról, hogy a harc az elfogadott szabályok szerint folyjon le. A bíró előtti küzdelem megkezdésekor mindkét fél letétet helyezett el a bírónál abból a célból, hogy a költségeket és a büntetést ebből fizesse, ha a másik fél győzne. „Már akkor is az erősnek volt igaza.” Később az ökölcsapásokat a szóbeli érvek váltották fel.
A kezdetleges igazságosság egész eszméje nem is annyira a tisztességen alapult, mint inkább a vita megoldásán és így a zavargás és az egyéni erőszak megelőzésén. De az ősember nemigen orrolt meg olyasmi miatt, amit az emberek ma már igazságtalanságnak tartanának; akkoriban biztosra vették, hogy akik hatalommal rendelkeznek, azok önző céljaikra fogják azt használni. Mindazonáltal bármely polgárosodott társadalom állapotát igen jól fel lehet mérni a bíróságainak alapossága és igazságossága, valamint a bíráinak feddhetetlensége alapján.