A hét elmeszellem-segéd a helyi világegyetem alacsonyabb rendű, értelmes létezői elméjének sokoldalú segítője. Ezt az elmerendet a helyi világegyetemi központokból vagy az ezekhez kapcsolódó világokból segítik, de az alacsonyabb rendű elme-működésre a csillagrendszerek központjaiból fejtenek ki irányító hatást.
Egy evolúciós világon sok, igen sok függ e hét segéd munkájától. Ezek azonban elmesegítők; nem vesznek részt a fizikai törzsfejlődésben, ami az élethordozók területe. Mindazonáltal e szellemi képességeknek az élethordozók kiteljesedő és alapvető rendje szerint meghatározott és természetes eljárással való tökéletes összhangja felelős azért, hogy a halandó az elme jelenségében csak a természet megnyilvánulásait és a természeti folyamatok eredményét ismeri fel, jóllehet néha bizonyos mértékig összezavarodtok, amikor az anyaggal társult elme természetes megnyilvánulásaival kapcsolatos dolgokat a maguk teljességében próbáljátok meg értelmezni. Ha az Urantia sokkal inkább az eredeti terveknek megfelelően működne, még kevesebb különös dolgot figyelhetnétek meg az elmével kapcsolatban.
A hét szellem-segéd inkább erőkörszerű, semmint entitás jellegű, és a szokványos világokon más helyi világegyetemi segédekkel kapcsolódik össze. Az életkísérleti bolygókon azonban e szellem-segédek viszonylag elszigetelten működnek. Az Urantián, az életminták különleges természetéből eredően, az alacsonyabb rendű segédek sokkal több nehézségbe ütköztek az evolúciós élőlényekkel való kapcsolatteremtés során azokhoz az esetekhez képest, melyeket a nagyobb mértékben szabványosított életlétesítés jellemez.
Még egyszer megemlítem, hogy egy átlagos evolúciós világon a hét szellem-segéd sokkal tökéletesebb összhangban van az állati fejlődés fejlett szakaszaival, mint az Urantián. A Nebadon világegyetembeli egész működésük során a segédek egyetlenegy kivételtől eltekintve az urantiai élőlények kifejlődő elméivel való kapcsolatteremtésben tapasztalták a legkomolyabb nehézségeket. E világon számos határjelenség adódott—az élőlényi válaszok gépies-nemtanítható és nemgépies-tanítható fajtái zavaró társulásainak formájában.
A hét szellem-segéd nem lép kapcsolatba a szervezeti-környezeti válaszok tisztán gépies rendjeivel. Az élő szervezetek effajta, értelmes szintet el nem érő megnyilvánulásai egyértelműen az erőtér-központok, a fizikai szabályozók és társaik energia-területéhez tartoznak.
A tapasztalatokból való tanulás képessége alapjainak megszerzése a szellem-segédek működésének kezdetét jelzi, és e segédek éppúgy működnek a kezdetleges és láthatatlan létezők legalacsonyabb rendű elméiben, mint az emberi lények evolúciós sorának legfelsőbb rendű fajtáiban. Ezek a forrásai és mintái annak a máskülönben kisebb-nagyobb mértékben rejtélyes viselkedésnek és azoknak a nem teljesen ismert gyors válaszjelenségeknek, melyeket az elme az anyagi környezet hatásaira mutat. E hűséges és mindig megbízható befolyásoló hatásoknak sokáig kell kifejteniük előzetes segédkezési tevékenységüket, míg az állati elme eléri a szellemi befogadóképesség emberi szintjeit.
A segédek kizárólag a hatodik szakaszú szintig, az istenimádat szelleméig működnek közre a tapasztaló elme kifejlődésében. Ezen a szinten szükségszerűen bekövetkezik a segédkezések áthatása—az a jelenség, amikor a magasabb rendű összehangolódik az alacsonyabb rendűvel a magasabb fejlődési szintek elérése érdekében. További szellemi segédkezésben nyilvánul meg a hetedik és utolsó segédnek, a bölcsesség szellemének a tevékenysége. A szellemvilág segédkezése során az egyén sohasem tapasztal hirtelen átmenetet a szellemi együttműködésben; e változások mindig fokozatosan és a viszonosság elve alapján következnek be.
A környezeti ingerekre adott fizikai (villamos-vegytani) és elmebéli válaszok területeinek mindig különbözőknek kell lenniük, és ennek megfelelően mindezeket a szellemi tevékenységektől független jelenségként kell felfogni. A fizikai, az elmei és a szellemi gravitáció a mindenségrendi valóság különböző területei, ha a közöttük lévő kapcsolatokat figyelmen kívül hagyjuk.