◄ 55:9
55. írás
55:11 ►

A fény és élet világai

10. A negyedik vagy helyi világegyetemi szakasz

55:10.1

Amint egy világegyetem megállapodik a fényben és életben, akkor hamarosan bekapcsolódik a felsőbb-világegyetemi körökbe, és a Nappalok Elődei kihirdetik a korlátlan hatáskörű legfelsőbb tanács megalakítását. Ezen új kormányzótestület száz Nappalok Hűséges Követőjéből áll, az elnöki feladatkört a Nappalok Szövetsége látja el, és e legfelsőbb tanács első cselekedeteként elismeri a Tökéletes Teremtő Fiú fennhatóságának folytonosságát.

55:10.2

Gábrielt és a Melkizedek Atyát illetően a világegyetemi igazgatás nemigen változik. E korlátlan hatáskörű tanács főként a fény és élet fejlett szintjéből eredő új kihívásokkal és új körülményekkel foglalkozik.

55:10.3

A Társfelügyelő ekkor mozgósítja az összes Kinevezett Őrt abból a célból, hogy hozzák létre a helyi világegyetemi egyensúlyba hozatali testületet és felkéri a Melkizedek Atyát, hogy közösen felügyeljék azt. Most először, az Ihletett Háromsági Szellemek egyik testületét kijelölik a Nappalok Szövetségének szolgálatára.

55:10.4

Egy teljes helyi világegyetem eljutása a fény és élet korszakába gyökeres változásokat hoz a teljes igazgatási rendszerben, az egyes lakott bolygókétól kezdve a világegyetemi központokéig. Új kapcsolatok épülnek ki az alsóbb szintekkel, egészen a csillagvilágokig és a csillagrendszerekig. A helyi világegyetemi Anyaszellem új összekötői kapcsolatok létrejöttét tapasztalja meg a felsőbb-világegyetemi Tökéletes Szellemmel, és Gábriel közvetlen összeköttetést teremt a Nappalok Elődeivel, mely kapcsolatokat akkor működtetik, amikor és amint a Tökéletes Fiú időlegesen elhagyja a központi világot.

55:10.5

Ebben és a következő korszakokban az Ítélkező Fiak továbbra is megítéltetési bírákként működnek, míg e paradicsomi Avonal Fiak közül száz alkotja a Fényes Hajnalcsillag új, magas tanácsát a világegyetemi székhelyen. Később a Csillagrendszer Fejedelmek kérésére az Ítélkező Fiak egyike az egyes helyi csillagrendszerek központi világain állomásozó legfelsőbb tanácsosok feladatkörét töltik be addig, amíg az egység hetedik szakasza el nem következik.

55:10.6

E korban a Háromsági Tanító Fiak önkéntes tanácsadók, és nemcsak a Bolygó Fejedelmek számára, hanem hármas csoportokban hasonló feladatot látnak el a Csillagvilági Atyák szolgálatában is. Végül e Fiak helyet kapnak a helyi világegyetemben, mert ekkor kikerülnek a helyi teremtésrész felügyelete alól és a korlátlan hatáskörű legfelsőbb tanács szolgálatába lépnek.

55:10.7

A végleges rendű lények testülete most először ismer el egy Paradicsomon kívüli fennhatóságot, a legfelsőbb tanácsot. Azelőtt a végleges rendű lények a Paradicsomon innen nem ismertek el felügyeleti jogot maguk felett.

55:10.8

Az ilyen végleges rendű világegyetemek Teremtő Fiai az idejük jelentős részét a Paradicsomon és annak világain töltik, ahol a helyi teremtésrész különböző területein szolgáló véglegességet-elért csoporttal tanácskoznak. Így a Mihály-ember teljesebb testvéri közösséget alakít ki a megdicsőült, végleges rendű halandókkal.

55:10.9

Teljesen értelmetlen dolog azt találgatni, hogy vajon a Teremtő Fiú miként fog működni az előzetes kialakulási szakaszban lévő külső világegyetemekben. De időről időre ilyen találgatásokba bocsátkozunk. A fejlődés negyedik szakaszának elérésével a Teremtő Fiú igazgatásilag szabaddá válik; az Isteni Segédkező fokozatosan összevegyíti a saját segédkezését a felsőbb-világegyetemi Tökéletes Szellemével és a Végtelen Szellemével. Úgy tűnik, hogy ilyenkor egy új és magasztos kapcsolat alakul ki a Teremtő Fiú, az Alkotó Szellem, az Estcsillagok, a Tanító Fiak és a folyton növekvő létszámú, végleges rendű testületek között.

55:10.10

Ha Mihály valaha is elhagyná a Nebadont, akkor kétségkívül Gábriel válna a Melkizedek Atya társaként az első számú irányítóvá. Ezzel egy időben minden, állandó létpolgársággal rendelkező rend, mint az Anyagi Fiak, az univitatia, a midszonit lények, a szuszatia és a Szellemmel eggyé kapcsolódást megélt halandók, új besorolásba kerülne. De mindaddig, amíg az evolúció folytatódik, szükség lesz a szeráfokra és a főangyalokra a világegyetemi igazgatásban.

55:10.11

Mi azonban megelégszünk az elméleti vizsgálódásaink két eredményével: Ha a Teremtő Fiak rendeltetése az, hogy a külső világegyetemekbe kerüljenek, akkor az Isteni Segédkezők nyilván elkísérik őket. Ugyanilyen biztosak vagyunk abban, hogy a melkizedekek az eredeti világegyetemükben maradnak. Úgy tartjuk, hogy a melkizedekeknek a rendeltetésük szerint egyre nagyobb szerepet kell játszaniuk a helyi világegyetemi kormányzásban és igazgatásban.


◄ 55:9
 
55:11 ►