◄ 50:3
50. írás
50:5 ►

A Bolygóhercegek

4. A bolygón létesített központ és a tanintézetek

50:4.1

A herceg testtel bíró törzskara idejekorán megszervezi a képzés és a műveltség bolygói tanhelyeit, ahol az evolúciós emberfajták színe-javát tanítják ki s küldik vissza, hogy e jobb dolgokat tanítsák meg a népüknek is. A herceg tanodái a bolygó anyagi központjában találhatók.

50:4.2

E központi város létesítésével kapcsolatos fizikai munkát a testtel bíró törzskar végzi. A Bolygóherceg első időszakainak központi városai vagy települései nagyon eltérnek attól, amit az urantiai halandó elképzelne. A későbbi korokkal összehasonlítva ezek egyszerűek, a kővel való díszítés és a viszonylag fejlett építőanyag-használat jellemzi ezeket. Mindez elüt attól az ádámi rendszertől, mely egy kertszerű központ körül összpontosul, ahol az emberfajták érdekét szolgáló munka folyik a világegyetemi Fiak második megítéltetési időszakában.

50:4.3

A világotok esetében a központi településen minden emberi lakóhelyhez elegendően nagy terület tartozott. Bár a távoli törzsek továbbra is vadásztak és gyűjtögettek, a Herceg tanintézeteinek tanítványai és tanítói földművelők és kertészek voltak. Idejüket nagyjából egyenlően osztották meg az alábbi tevékenységek között:

50:4.4

1. Fizikai munka. Földművelés, kiegészítve házépítéssel és a házak berendezésével.

50:4.5

2. Közösségi tevékenységek. Játékok és művelődésközösségi csoportalkotás.

50:4.6

3. Oktatói képzés. Egyéni oktatás a családi-csoportos oktatással összefüggésben, melyet külön osztályszintű felkészítés egészít ki.

50:4.7

4. Szakképzés. A házasság és az otthonkészítés tanodái, művészeti és kézműves felkészítő tanhelyek, és a—világi, kulturális és vallási—tanítók felkészítő osztályai.

50:4.8

5. Szellemi műveltség. A testvériség tanítóinak felkészítése, a gyermekek és az ifjak csoportjainak felvilágosítása és a befogadott honos gyermekek felkészítése a népük közötti hitterjesztői feladatokra.

50:4.9

A Bolygóherceget halandó lények nem láthatják; a törzskarába tartozó félanyagi lények által képviselt dolgokban való hit egyfajta hűségpróba. De a műveltség és a felkészítés tanhelyei jól alkalmazkodnak az egyes bolygók igényeihez, rövid időn belül kiélezett és nemes versengés indul az emberfajták között azért, hogy e különféle oktatási intézményekbe bekerüljenek.

50:4.10

E kulturális és fejlődési világközpontból minden néphez olyan nemesítő és polgárosodást elindító hatás sugárzódik ki fokozatosan, mely lassan, de biztosan átalakítja az evolúciós fajtákat. Ezalatt a környező népek kiképzett és szellemiesült gyermekei közül azok, akiket a herceg tanodáiba felvettek s ott felkészítettek, visszatérnek az eredeti csoportjukhoz és a legjobb tudásuk szerint olyan új és tekintélyes oktatási és kulturális központokat létesítenek, melyeket a herceg tanodái terveinek megfelelően vezetnek.

50:4.11

Az Urantián a bolygói fejlődésre és kulturális haladásra kidolgozott tervek már jócskán a végrehajtás szakaszában voltak, igencsak kielégítően haladtak, amikor az egész vállalkozást meglehetősen hirtelenül és gyalázatosan derékba törte Kaligasztia csatlakozása a Lucifer-féle lázadáshoz.

50:4.12

Számomra e lázadás kapcsán az volt a legmegrázóbb esemény, amikor tudomást szereztem a fiúi besorolású lények közül a saját rendembe tartozók egyikének, Kaligasztiának a csalárd árulásáról, aki szándékosan és előre megfontoltan, módszeresen elferdítette és megmérgezte azokat a tanokat, melyeket abban az időben a bolygón működő tanhelyeken terjesztettek az egész Urantián. E tanhelyek összeomlása gyors és teljes volt.

50:4.13

A Herceg anyagivá lényegített törzskarát alkotó felemelkedők leszármazottainak többsége hűséges maradt, és kilépett Kaligasztia soraiból. A hűeket az urantiai Melkizedek-megbízottak bátorították, és a későbbi korokban az ő leszármazottaik sokat tettek az igazság és a pártatlanság bolygói fogalmainak fennmaradása érdekében. E hűséges örömhírhozók munkája segített megakadályozni azt, hogy a szellemi igazság teljesen eltűnjön az Urantiáról. E bátor lelkek és az ő leszármazottaik életben tartottak valamennyi ismeretet az Atya uralmáról és a világ emberfajtái számára megőrizték az isteni Fiak különböző rendjei által elrendelt sorozatos bolygói megítéltetések fogalmát is.


◄ 50:3
 
50:5 ►