A lakott világok többségét az értelmes lények lélegző fajtái népesítik be. Vannak azonban olyan halandói rendek is, melyek képesek olyan világokon élni, ahol kevés vagy egyáltalán semmi levegő sincs. Az orvontoni lakott világok közül kevesebb mint hét százalék tartozik e fajtába. A Nebadonban ezek aránya kevesebb, mint három százalék. Az egész Sataniában csupán kilenc ilyen világ van.
Azért van olyan kevés nemlégző fajta a Satania lakott világain, mert a Norlatiadek e nemrégiben megszervezett része még mindig bővelkedik a meteori tértestekben; és a súrlódási védőlégkörrel nem rendelkező világok ki vannak téve e vándorok állandó bombázásának. Még némely üstökös is meteorrajokból áll, bár ezek általában kisebb darabokra szétesett anyagtestek.
Millió és millió meteorit lép be az Urantia légkörébe naponta, mintegy háromszázhúsz kilométeres másodpercenkénti sebességgel érkezve. A nemlégző világokon a fejlettebb emberfajták sokat vesződnek azzal, hogy megvédjék magukat a meteorok okozta károktól úgy, hogy a meteorokat felfogó vagy eltérítő villamos készülékeket készítenek. Nagy veszélybe kerülnek, amikor kimerészkednek e védett körzetekből. E világokon az Urantián ismeretlen, irtózatos hatású villamos viharok is előfordulnak. Az ilyen iszonyú energialüktetések idején a bolygó lakóinak a védőszigeteléssel ellátott különleges építményeikbe kell visszahúzódniuk.
A nemlégzők világain az élet gyökeresen különbözik az urantiaitól. A nemlégzők nem esznek ételt és nem isznak vizet úgy, mint az urantiai emberfajták. E különleges népek idegrendszeri válaszai, hőszabályozó működési rendje és anyagcseréje gyökeresen eltér az urantiai halandók e téren való működésétől. A szaporodás kivételével csaknem minden élettevékenységük más, és még a nemzési eljárásaik is némiképp különböznek.
A nemlégző világokon az állatfajok alapvetően eltérnek a légkörrel rendelkező bolygókon találhatóktól. Az élet nem-légzési terve különbözik a légkörrel rendelkező világon való létezési módszertől; népeik még a túlélésben is mások, lévén ők a Szellemmel való eggyé kapcsolódásra pályázhatnak. Mindazonáltal e lények nagyjából ugyanolyan megpróbáltatások és örömök közepette élik az életet és folytatják a tevékenységeiket a területükön, mint amilyen tapasztalatokat a légkörrel rendelkező világon élő halandók is szereznek. Elmében és jellemben a nemlégzők nem különböznek az egyéb halandói fajtáktól.
Azért ébredhet bennetek komoly érdeklődés az efféle halandók bolygói viselkedése iránt, mert e lények egyik fajtája lakja az Urantiához közeli szférák egyikét.