◄ 43:8
43. írás
44:0 ►

A csillagvilágok

9. Az edentiai létpolgárság

43:9.1

A hetvenedik világról kikerült felemelkedő halandók lakóhelyet kapnak az Edentián. A felemelkedők most először vesznek részt a „paradicsomi közgyűléseken” és hallgathatják meg a saját kiterjedt teremtésrészük történetét úgy, ahogy azt a Nappalok Hűséges Követője, a Legfelsőbb háromsági-származású személyiségei közül az első előadja.

43:9.2

A csillagvilági felkészülési világokon való teljes ottlét, mely az edentiai létpolgárságban csúcsosodik ki, a morontia fejlődő lények számára igazi és mennyei boldogságos időszak. A csillagrendszeri világokon való ottlétetek során a csaknem állatiról a morontia teremtmény szintjére fejlődtetek; inkább anyagiak voltatok, semmint szellemiek. A szalvingtoni szférákon a morontia lény rendjétől az igaz szellem rendjéig fejlődtök; inkább szellemivé lesztek, mintsem anyagivá. De az Edentián a felemelkedők félúton járnak az előbbi és a jövőbeli állapotaik között, félúton az evolúciós állat és a felemelkedő szellem között. Az Edentián és annak világain való tartózkodásotok alatt mindvégig olyanok vagytok, „mint az angyalok”; állandóan fejlődtök, de mindeközben megtartotok egy általános és egy jellegzetes morontia besorolást.

43:9.3

A felemelkedő halandónak a csillagvilágban való tartózkodása a legegységesebb és a legkiegyenlítettebb korszak a teljes morontia fejlődési létpályáján. E tapasztalás alkotja a felemelkedők előszellemi közösségfejlesztő felkészítését. Ez hasonlít a végleges rendre való eljutás előtti szellemi tapasztaláshoz a Havonán és az abszonit előtti felkészüléshez a Paradicsomon.

43:9.4

A felemelkedő halandók az Edentián főként a hetven fejlődési univitatia világon teljesítendő feladatokkal foglalkoznak. Különböző minőségekben magán az Edentián is szolgálnak, főként a csoportok, fajok, nemzetek és bolygók jólétével kapcsolatos csillagvilági programmal összefüggésben. A Fenségesek nemigen érintettek az egyes emberek boldogulásának elősegítésében a lakott bolygókon; ők inkább az emberek országait uralják, mintsem az egyedek szívét.

43:9.5

Azon a napon, amikor már készen álltok az Edentia elhagyására a szalvingtoni létpályáért, majd egy időre megálltok és visszatekintetek a Paradicsomon inneni felkészülési korszakok legcsodálatosabbjára és legüdítőbbjére. De mindennek a tündökletessége csak erősödik, amint egyre beljebb emelkedtek és egyre inkább képesek lesztek elismerni az isteni jelentéstartalmakat és a szellemi értékeket.

43:9.6

[Ennek az írásnak az összeállítását Malavatia Melkizedek hitelesítette.]


◄ 43:8
 
44. írás ►
 

Magyar fordítás © Urantia Alapítvány. A kiadó engedélyével.