◄ 39:7
39. írás
39:9 ►

A szeráfseregek

8. Szeráfi rendeltetés-beteljesülés

39:8.1

A szeráfok őshonosak a helyi világegyetemekben, és éppen az otthonukat jelentő teremtésrészben éri el némelyikük a végső szolgálatot. A rangidős főangyalok segítsége és tanácsai révén némely szeráf felemelkedhet a Ragyogó Estcsillagok magas rangjára, mások az Estcsillagok ki nem nyilatkoztatott mellérendeltjeinek besorolását és szolgálatát érik el. Más kalandokra is vállalkozhatnak a helyi világegyetemi beteljesülésben, azonban a Szerafington mindig is minden angyal örökkévaló célja marad. A Szerafington jelenti az angyali küszöböt a Paradicsomhoz és az Istenség eléréséhez, az jelenti az átmeneti szférát az időbeni segédkezéstől az örökkévalóság felsőbb szolgálatához.

39:8.2

A szeráfok sokféleképpen—sok százféleképpen—érhetik el a Paradicsomot, de a legfontosabb módozatok, melyeket e beszámolókban is közzéteszünk, a következők:

39:8.3

1. Felvétetnek a paradicsomi szeráfi lakóhelyre személyes minőségükben azáltal, hogy égi mesterként, Szakmai Tanácsadóként vagy Mennyei Adatrögzítőként végzett szolgálatukban tökéletesen teljesítenek. Paradicsomi Társsá is válhatnak, és miután így elérték a minden dolog középpontját, esetleg a szeráfi rendek és mások számára örökkévaló segédkezővé és tanácsadóvá lesznek.

39:8.4

2. A Szerafingtonra rendelik őket. Bizonyos körülmények között a szeráfokat fentről utasítják; más körülmények között az angyalok néha sokkal rövidebb idő alatt érik el a Paradicsomot, mint a halandók. De függetlenül attól, hogy milyen rátermett is a szeráfpár, maguktól nem indulhatnak el a Szerafingtonra vagy máshová. Csakis a sikeres beteljesülés-őrangyalok érhetik el biztosan a Paradicsomot az evolúciós felemelkedés fokozatos útján. Mindenki másnak türelmesen meg kell várnia a harmadrendű szupernáfok paradicsomi hírvivőinek megérkezését, akik a felsőbb szinten való megjelenésre a felhívást meghozzák.

39:8.5

3. Evolúciós halandói eljárással elérik a Paradicsomot. A szeráfok legkomolyabb döntése az időbeli létpályájukon az őrangyali tisztség, mégpedig annyiban, hogy végleges létpályát nyerhetnek és képesítést szerezhetnek a szeráfi szolgálat örökkévaló szféráiban teljesítendő feladatokra. Az idő gyermekeinek e személyes kísérőit beteljesülés-őrangyaloknak hívjuk, ezzel is jelezve, hogy ők vigyázzák a halandó teremtményeket az isteni beteljesülés útján, és hogy ennek során a saját felsőbb rendeltetésük beteljesülését is meghatározzák.

39:8.6

A beteljesülés-őrangyalokat a szeráfi rendek, mégpedig bármely szeráfi rend tapasztaltabb angyali személyiségeinek soraiból választják, a szolgálatra alkalmasnak találtak közül. Minden, az Igazítóval eggyé kapcsolódási beteljesülésre rendelt túlélő halandó mellé átmenetileg oltalmazókat rendelnek, és e társakat véglegesíthetik is, amint a halandó túlélők elérik a kellő értelmi és szellemi fejlettségi szintet. Mielőtt a halandó felemelkedők elhagynák a lakóvilágokat, már mindegyiknek állandó szeráfi társa van. A segédkező szellemek e csoportját az Urantiáról szóló beszámolókban ismertetjük.

39:8.7

Az angyalok nem képesek elérni Istent az emberi származási szintről, mert „nálatok könnyebbnek” teremtettek; de a dolgok nagyon bölcsen úgy vannak elrendezve, hogy ők ugyan nem képesek legalulról, a halandói létezés alacsonyan fekvő területeiről elindulni, viszont leereszkedhetnek azokhoz, akik lentről indulnak és e teremtményeket lépésről lépésre, világról világra, a Havona kapuiig vezethetik. Amikor a halandó felemelkedők elhagyják az Uverszát, hogy megkezdjék a Havona-körökön való átkelést, a húsvér testbeli életet követően melléjük kirendelt oltalmazók átmenetileg búcsút vesznek zarándok társaiktól addig, amíg a Szerafingtonra, a nagy világegyetem angyali célállomására elmennek. Ezen oltalmazók itt aztán megpróbálják elérni, és kétségtelenül el is érik, a szeráfi fény hét körét.

39:8.8

Az anyagi lét időtartamára beteljesülés-őrangyali feladattal megbízott szeráfok közül sokan, de nem mindannyian, elkísérik halandó társukat végig a Havona-körökön át, és bizonyos egyéb szeráfok a halandói felemelkedéstől teljesen különböző módon kelnek át a központi világegyetem körein. De függetlenül a felemelkedési útvonaltól, minden evolúciós szeráf átkel a Szerafingtonon, és a többségük ezen a tapasztaláson megy át, nem pedig a Havona-körökén.

39:8.9

A Szerafington az angyalok beteljesülés-szférája, és e világ elérésében szerzett tapasztalataik igencsak különböznek a halandó zarándokok által az Aszcendingtonon szerzett tapasztalatoktól. Az angyalok mindaddig nem lehetnek abszolút biztosak az örökkévaló jövőjükben, amíg el nem érték a Szerafingtont. A Szerafingtont elért angyalok közül még egyről sem derült ki, hogy megtévedt volna; bűn sohasem talál befogadásra egy teljessé lett szeráf szívében.

39:8.10

A Szerafingtonról kikerülők különféle feladatokat kapnak: A Havona-körben szerzett tapasztalatokkal rendelkező beteljesülés-őrangyalok rendszerint belépnek a Halandói Végleges Rendű Testületbe. Más oltalmazók, akik letették a Havona-féle elkülönítési vizsgát, gyakran újra csatlakoznak halandói társukhoz a Paradicsomon, és némelyikük a halandói véglegességet elért lények örökös társaivá lesznek, míg mások a különféle nem-halandói végleges rendű testületekbe lépnek be, és sokukat felveszik a Teljes Szeráfok Testületébe.


◄ 39:7
 
39:9 ►