◄ 39:3
39. írás
39:5 ►

A szeráfseregek

4. Intéző szeráfok

39:4.1

A szeráfok negyedik rendjét igazgatási feladatokra rendelik a helyi csillagrendszerekben. Ők a csillagrendszeri központokon őshonosak, de nagy számban állomásoznak a lakó- és a morontia szférákon, valamint a lakott világokon is. A negyedrendű szeráfok természetüknél fogva rendkívüli igazgatási képességekkel vannak felruházva. Ők a Teremtő Fiú világegyetemi kormánya alsóbb szintű egységei igazgatóinak ügyes segédei és főleg a helyi csillagrendszereknek és azok világainak ügyeivel foglalkoznak. Szolgálatukat az alábbiak szerint szervezik:

39:4.2

1. Igazgatási Segédek. Ezen ügyes szeráfok a Csillagrendszer Fejedelemnek a közvetlen segédei, aki egyébként egy elsőrendű Lanonandek Fiú. Felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújtanak a csillagrendszeri központok gyakorlati munkájával kapcsolatos bonyolult feladatok végrehajtásában. A csillagrendszeri urak személyes közvetítőiként is szolgálnak, nagy számban utaznak a különböző átmeneti világok és a lakott bolygók között s a csillagrendszer jóléte érdekében számos megbízatást teljesítenek az ide tartozó lakott világok fizikai és élőlénytani érdekeinek érvényesítése céljából.

39:4.3

Ugyanezeket a szeráfi intézőket rendelik a világurak, a Bolygóhercegek kormányaihoz is. Valamely adott világegyetemben a bolygók többsége egy másodrendű Lanonandek Fiú felügyelete alatt áll, azonban bizonyos világokon, mint amilyen az Urantia is, az isteni terv valamiképpen meghiúsult. A Bolygóherceg bukása esetén e szeráfokat a Melkizedek-megbízottak és a bolygói felügyeletben őket követők alá rendelik. Az Urantia jelenlegi ügyvezetőjét e sokoldalú szeráfrend ezer tagjából álló testület segíti.

39:4.4

2. Igazságossági Kísérők. Ezek az angyalok terjesztik elő az emberek és az angyalok örökkévaló jólétére vonatkozó bizonyítékok összességét, amikor ilyen dolog megítélésére kerül sor valamely csillagrendszeri vagy bolygói ítélőszék előtt. A halandói túléléssel kapcsolatos minden előzetes nyilatkozatot ők rögzítenek, olyan nyilatkozatokról van szó, melyeket később mind csatolnak az ilyen ügyek jegyzőkönyveihez s így továbbítanak a világegyetemi és a felsőbb-világegyetemi felsőbb ítélőszékekhez. Minden kétséges túlélési ügy esetében a védelmet e szeráfok készítik fel, akik tökéletesen ismerik a világegyetemi igazságosság intézői által felhozott vádak minden pontjának minden elemét és részletét.

39:4.5

Ezen angyaloknak nem küldetése az igazságosság érvényesülésének akadályozása vagy késleltetése, hanem inkább az a dolguk, hogy biztosítsák, hogy a tévedhetetlen igazságosság nemes kegyelemmel nyilvánuljon meg a pártatlanságban minden teremtmény számára. E szeráfok gyakran működnek a helyi világokon, rendszerint megjelennek a békéltető bizottságok hármasbíróságai—a kisebb félreértések ügyeinek bíróságai—előtt. Azok közül, akik korábban igazságossági kísérőkként szolgáltak az alacsonyabb rendű területeken, sokan később Irgalom Hangjaiként jelennek meg a felsőbb szférákban és a Szalvingtonon.

39:4.6

A Sataniában a Lucifer-féle lázadás során kevesen vesztek oda az igazságossági kísérők közül, de az egyéb intéző szeráfoknak és a szeráfi segédkezők alacsonyabb rendjeinek több mint a negyedét félrevezették és megtévesztették a korlátlan személyes szabadságra vonatkozó álokoskodások.

39:4.7

3. A Mindenségrendi Létpolgárság Tolmácsai. Amint a felemelkedő halandók végeztek a lakóvilági felkészüléssel, kitöltötték a világegyetemi létpálya első tanulóidejét, engedélyt kapnak, hogy a viszonylagos érettségből nyerhető átmeneti megelégedettséget—a csillagrendszeri létpolgárságot—élvezzék. Jóllehet az egyes felemelkedési célok elérése tényszerű előrelépés, tágabb értelemben e célok egyszerűen csak mérföldkövek a Paradicsom felé vezető hosszú felemelkedési úton. De bármily viszonylagosak is ezek a sikerek, egyetlen evolúciós teremtménytől sem tagadják meg soha a cél elérésével járó teljes, bár átmeneti megelégedést. Mindig van valamilyen szünet, egy lélegzetvételnyi idő a paradicsomi felemelkedésben, amikor a világegyetemi látóhatár kitisztul, a teremtményi helyzet állandósul, és a személyiség megízleli a cél elérésének édességét.

39:4.8

A halandó felemelkedő lény létpályáján az effajta időszakok közül az elsőre a helyi csillagrendszer központján kerül sor. E pihenő alatt jerusemi létpolgárokként kísérletet fogtok tenni arra, hogy a teremtményi létben fejezzétek ki azokat a dolgokat, melyekre az előző nyolc élettapasztalásban—mely az urantiai és a hét lakóvilági élettapasztalást jelenti—szert tettetek.

39:4.9

A mindenségrendi létpolgárság szeráfi tolmácsai kísérik a csillagrendszeri központ új létpolgárait és serkentik bennük a világegyetemi kormányzati felelősségi körök iránti megbecsülést. E szeráfok úgyszintén szoros kapcsolatban állnak az Anyagi Fiakkal a csillagrendszeri igazgatásban, mialatt a lakott világokon élő anyagi halandóknak megmutatják a mindenségrendi létpolgársággal járó felelősséget és erkölcsiséget.

39:4.10

4. Az Erkölcsiség Serkentői. A lakóvilágokon kezditek meg elsajátítani a minden érintett előnyére váló önkormányzatiságot. Elmétek megtanulja az együttműködést, megtanulja, hogy miként készítsen terveket más, bölcsebb lényekkel közösen. A csillagrendszeri központon a szeráfi tanítók még tovább fejlesztik bennetek a mindenségrendi erkölcsiségnek—a szabadság és a hűség viszonyának—a megbecsülését.

39:4.11

Hogy mi a hűség? A hűség a világegyetemi testvériség értelmes megbecsülésének gyümölcse; nem vehetünk el sokat úgy, hogy közben semmit sem adunk. Amint egyre magasabb személyiségfokra juttok, először megtanultok hűségesnek lenni, azután megtanultok szeretni, majd fiúinak lenni, és azután lehettek szabadok; de amíg nem vagytok végleges rendű lények, amíg nem vagytok tökéletesen elkötelezettek, addig nem bontakoztathatjátok ki a saját végleges szabadságotokat.

39:4.12

E szeráfok a türelem gyümölcsöző voltáról tanítanak: hogy a megrekedés bizonyosan halált jelent, de a túl gyors növekedés éppúgy öngyilkos; hogy miként a vízcsepp a magasabb szintről az alsóbbra hull, és tovább gördülve mindegyre lefelé halad kisebb zuhanások sorozatán keresztül, úgy a morontia- és a szellemvilágokon is így, egyre feljebb irányul a haladás—és éppoly lassan és éppoly fokozatosan.

39:4.13

A lakott világok számára az erkölcsiség serkentői úgy mutatják be a halandói létet, mint egy folytonos, sokszemű láncot. Az Urantián, a halandói gyermeklét e szféráján való rövid ottlétetek pusztán egyetlen ilyen láncszem, az első szem a világegyetemeket és az örökkévaló korszakokat összekötő hosszú láncban. Nem annyira az a fontos, amit ebben az első életben tanultok; a fontos inkább ezen élet megélésének tapasztalása. Még a világon elvégzett munka, legyen az bármily kiemelkedő is, közel sem olyan fontos, mint az út, amelyen e munkát végzitek. Az erényes életnek nincs anyagi jutalma, de van egyfajta mély megelégedettség—a teljesítés tudatosulása—és ez meghalad minden anyagi jutalmat.

39:4.14

A mennyország kulcsai a következők: őszinteség, több őszinteség és még több őszinteség. Minden ember rendelkezik e kulcsokkal. Az emberek használják azokat—haladnak a szellemi besorolásban—a döntéseik révén, több döntésük révén és még több döntésük révén. A legmagasabb rendű erkölcsi választási lehetőség nem más, mint a lehető legnagyobb érték választása, és ez mindig—bármely szférában, s mindegyikben—az Isten akarata megcselekedésének választása. Ha az ember ezt választja, akkor ő maga is nagy, legyen akár a Jerusem legszerényebb létpolgára vagy akár a legutolsó halandó az Urantián.

39:4.15

5. A szállítók. Ezek a helyi csillagrendszerekben működő szállító szeráfok. A Sataniában, a csillagrendszeretekben utasokat szállítanak a Jerusemre és onnan vissza, egyébként pedig bolygóközi szállítókként szolgálnak. Ritkán telik el úgy nap, hogy egy sataniai szállító szeráf ne hozna hallgató-látogatót vagy valamilyen más szellemi vagy félszellemi természetű utazót az Urantia földjére. Ugyanezek az űrutazók egykor majd benneteket fognak szállítani a csillagrendszer központi csoportjához tartozó különféle világok között, és amikor befejezitek a jerusemi küldetéseteket, ők visznek tovább benneteket az Edentiára. Azonban semmilyen körülmények között sem visznek vissza benneteket az emberi eredetetek világára. A halandó sohasem tér vissza a szülőbolygójára az átmeneti létezésének megítéltetési időszaka alatt, és ha valamelyik következő megítéltetési időszakban netalán vissza is térne, akkor is a világegyetem központi csoportjába tartozó szállító szeráf kísérné az úton.

39:4.16

6. Az adatrögzítők. E szeráfok őrzik a helyi csillagrendszerek hármas feljegyzéseit. A csillagrendszer központján álló feljegyzés-templom különleges építmény, a harmada anyagból való, melyet fénylő fémek és kristályok alkotnak; egy másik harmada morontiai, mely a szellemi és az anyagi energia kapcsolatára épül, de amelyet halandó szem nem láthat; egyharmada pedig szellemi. E rendbeli adatrögzítők felügyelik és tartják fenn ezt a hármas feljegyzési rendszert. A felemelkedő halandók elsőnek az anyagi irattárakat veszik igénybe, az Anyagi Fiak és a felsőbb átmeneti besorolású lények a morontia csarnokokban elhelyezett feljegyzéseket tanulmányozzák, míg a szeráfok és a teremtésrész felsőbb szellemszemélyiségei a szellemi részleg feljegyzéseit kutatják.

39:4.17

7. A tartalékosok. Az intéző szeráfok tartalékos testületei a Jerusemen a várakozási idejük jelentős részét töltik azzal, hogy szellemtársakként meglátogatják a csillagrendszer különböző világairól újonnan érkezett felemelkedő halandókat—a lakóvilágokról kikerült, hivatalosan is elismert végzősöket. A jerusemi ottlétetek egyik nagy élménye az lesz, hogy a várakozó tartalékos testületekbe tartozó, sokfelé járt és sokat tapasztalt szeráfokkal beszélhettek és meglátogathatjátok őket a nyugalmi időszakokban.

39:4.18

Épp az ilyen baráti kapcsolatok azok, amelyek miatt a felemelkedő halandók olyannyira megkedvelik a csillagrendszeri központot. A Jerusemen először találkoztok majd az Anyagi Fiak, az angyalok és a felemelkedő zarándokok együttesével. Itt ismerkednek egymással azok a lények, akik teljesen szellemiek és félszellemiek és az anyagi létből éppen hogy csak kiemelkedett egyedek. A halandói formák itt úgy módosulnak és az emberi fényreakció sávszélessége úgy megnő, hogy mindenki képes élvezni az egymás felismeréséből és a másik személyisége rokonszenven alapuló megismeréséből származó előnyöket.


◄ 39:3
 
39:5 ►