◄ 38:8
38. írás
39:0 ►

A helyi világegyetem segédkező szellemei

9. A köztes teremtmények

38:9.1

A köztes teremtmények háromféleképpen osztályozhatók: a pontos meghatározás szerint a felemelkedő Istenfiak közé tartoznak; ténylegesen viszont az állandó létpolgársággal bíró rendek csoportjába sorolhatók, míg feladatköreik alapján az idő segédkező szellemei közé tartoznak, mert bensőséges és hatékony társulást alkotnak az angyali seregekkel a halandó ember szolgálatában a tér egyes világain.

38:9.2

E különleges teremtmények a lakott világok többségén megjelennek és mindig megtalálhatók a tizedes vagy életkísérleti bolygókon, mint amilyen az Urantia is. A közteslényeknek két fajtája van—elsőfajúak és másodfajúak—és a következő módokon jelennek meg:

38:9.3

1. Elsőfajú közteslények, az inkább szellemi csoport, egy némiképp egyen formára szabott lényrend, akik egységesen a Bolygóhercegek módosított felemelkedő-halandó kíséretétől származnak. Az elsőfajú köztes teremtmények csaknem ötvenezren vannak, és az ő szolgálataikat élvező bolygók egyikén sincs belőlük több.

38:9.4

2. Másodfajú közteslények, e teremtményeknek az inkább anyagi csoportja, akiknek száma a különböző világokon nagy eltérést mutat, bár átlagosan ötvenezer körül mozog. Eltérő mértékben származnak a bolygó élőlénytani nemesítőitől, az Ádámoktól és Éváktól, vagy az ő közvetlen leszármazottaiktól. A tér evolúciós világain nem kevesebb mint huszonnégy különféle eljárás létezik e másodfajú köztes teremtmények létrehozására. E csoport eredetének módja az Urantián szokatlan és rendkívüli volt.

38:9.5

E csoportok egyike sem evolúciós véletlen esemény; mindkettő lényeges eleme a világegyetemi építészek előre kidolgozott terveinek, és a fejlődő világokon az alkalmas pillanatban való megjelenésük összhangban van a felügyeletet ellátó élethordozók eredeti formaterveivel és fejlesztési terveivel.

38:9.6

Az elsőfajú közteslények az angyali eljárás révén látják el magukat értelmi és szellemi energiákkal és az értelmi besorolásuk is azonos. A hét elmeszellem-segéd nem lép kapcsolatba velük; és csak a hatodik és a hetedik, vagyis az istenimádat szelleme és a bölcsesség szelleme képes a másodfajú csoport számára segédkezni.

38:9.7

A másodfajú közteslények fizikailag az ádámi eljárás révén töltődnek fel energiával, szellemileg a szeráfi elme révén kapcsolódnak rá a szellem-körre, értelmileg pedig a morontia-átmenet fajtába tartozó elmével vannak felruházva. Négy fizikai fajtába és hét szellemi rendbe sorolhatók, valamint tizenkétféle értelmi szinten válaszolnak a két utolsó szellem-segéd és a morontia elme együttes segédkezésére. E különbségek határozzák meg a tevékenységeik és a bolygói feladataik közötti különbségeket.

38:9.8

Az elsőfajú közteslények jobban hasonlítanak az angyalokra, mint a halandókra; a másodfajú rendek sokkal inkább olyanok, mint az emberi lények. Mindegyik felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújt a másiknak a sokféle bolygói feladatuk végrehajtásában. Az elsőfajú segédkezők képesek együttműködési kapcsolatot kialakítani a morontia- és a szellem-energia szabályozóival, valamint az elmekör-felügyelőkkel. A másodfajú csoport csak a fizikai szabályozókkal és az anyagi-kör alakítóival képes munkakapcsolatot kialakítani. De mivel a közteslények mindkét rendje képes a másikkal tökéletes összhangot biztosító kapcsolat kiépítésére, ezért bármelyik csoport képes a gyakorlatban is igénybe venni a teljes energiasort, az anyagi világok nagy fizikai erőterétől a világegyetemi energiák átmeneti szakaszain keresztül a mennyei területek felsőbb szellem-valósági térerőiig.

38:9.9

Az anyagi és a szellemi világok közötti űrt tökéletesen hidalja át a halandó ember, a másodfajú közteslény, az elsőfajú közteslény, a morontia kerubok, a középszakaszú kerubok és a szeráfok által alkotott társulások sora. Az egyes halandó személyes tapasztalásában e külön szinteket kétségkívül az isteni Gondolatigazító észrevétlen és rejtélyes működése teszi többé-kevésbé egyesítetté és ad ezeknek személyes jelentéstartalmat.

38:9.10

A szokványos világokon az elsőfajú közteslények a Bolygóherceg nevében szolgálnak hírgyűjtő testületként és mennyei házigazdákként, míg a másodfajú segédkezők folytatják az együttműködést az ádámi rendszerrel a bolygói polgárosodott társadalom továbbfejlődése érdekében. A Bolygóherceg bukása és az Anyagi Fiú sikertelensége esetén, mint ahogy az Urantia esetében is történt, a köztes teremtmények a Csillagrendszer Fejedelem védenceivé válnak és a bolygóra kirendelt végrehajtó felügyelő iránymutatása mellett szolgálnak. De a Sataniában csupán három másik bolygón működnek e lények egyetlen csoportként, egyesített vezetés alatt úgy, ahogy azt az urantiai egyesített közteslény segédkezők teszik.

38:9.11

Az elsőfajú és a másodfajú közteslények bolygói munkája különbözik és eltérő jellegű a világegyetem számos világán, de a szokványos és átlagos bolygókon folytatott tevékenységeik is igencsak eltérnek ama kötelezettségeiktől, melyek az idejüket kitöltik az olyan elszigetelt világokon, mint az Urantia.

38:9.12

Az elsőfajú közteslények azok a bolygói történetírók, akik a Bolygóherceg megérkezésétől a fényben és életben való megállapodás korszakáig a bolygó történelmének ünnepélyes megjelenítését kidolgozzák és bemutatását megtervezik a bolygóknak a csillagrendszeri központi világokon rendezett kiállításain.

38:9.13

A közteslények hosszú ideig valamely lakott világon maradnak, azonban ha hűségesek a megbízatásukhoz, akkor végül minden bizonnyal elismerik a Teremtő Fiú fennhatóságának fenntartásában teljesített hosszú szolgálataikat; az idő és tér világain élő anyagi halandók számára végzett türelmes segédkezésüknek meglesz a méltó jutalma. Előbb-utóbb minden hivatalosan is elismert köztes teremtményt a felemelkedő Istenfiak rangjára emelnek, és így méltón megkezdhetik a paradicsomi felemelkedés hosszú kalandját éppen azon állati eredetű halandók, a földi testvéreik társaságában, akiket oly féltékenyen vigyáztak és oly eredményesen szolgáltak a hosszú bolygói ottlétük alatt.

38:9.14

[Közreadta egy Melkizedek, aki a nebadoni Szeráfi Seregek Vezetőjének felkérésére működött közre.]


◄ 38:8
 
39. írás ►
 

Magyar fordítás © Urantia Alapítvány. A kiadó engedélyével.