A saját magának a világegyetemek részére, azok létrehozása során való többszöri adományozása semmivel sem csökkenti az ő hatalmának megnyilvánulási lehetőségét vagy a bölcsességének tárát, melyek továbbra is az Istenség központi személyiségében lakoznak és nyugszanak. A térerő, a bölcsesség és a szeretet megnyilvánulásának lehetőségét tekintve az Atya birtoka sohasem fogyatkozott, és sohasem veszítette el az ő dicső személyiségének egyetlen sajátosságát sem annak eredményeként, hogy önmagát bőkezűen a paradicsomi Fiaknak, az ő alárendelt teremtésrészeinek és mindezek számtalan teremtményének adományozta.
Minden új világegyetem teremtése a gravitáció újbóli beállítását teszi szükségessé; de még ha a teremtés meghatározatlanul, örökkévalón és akár a végtelenségig is folytatódna, melynek következtében az anyagi teremtésösszesség határtalanul létezhetne, a Paradicsom Szigetén nyugvó szabályozó és összehangoló erőtér még akkor is úgy találtatna, mint amely megegyezik az ilyen végtelen világegyetem irányításával, szabályozásával és összehangolásával, vagy amely mindennek megfelel. És azt követően, hogy e korlátlan térerő- és erőtér-adományozás a határtalan világegyetem részére végbement is, a Végtelen még mindig ugyanolyan mértékben lenne túltöltve térerővel és energiával; a Korlátlan Abszolút még mindig teljes lenne; Isten még mindig ugyanazon végtelen megnyilvánulási lehetőséget birtokolná, mintha térerő, energia és erőtér sohasem áradt volna ki a világegyetemek sorának feltöltésére.
És ez a helyzet a bölcsességgel is: Az a tény, hogy az elme oly szabadon osztatott ki a gondolkodó területeken, a legkevésbé sem merítette ki az isteni bölcsesség központi forrását. A világegyetemek számának sokszorozódásával, és azzal, hogy a területek lényeinek száma a felfoghatóság határához közelít, ha az elmeadományozás vég nélkül folytatódik is eme felsőbb és alsóbb rendű lények számára, az Isten központi személyiségének ugyanaz az örökkévaló, végtelen és határtalanul bölcs elme továbbra is alkotója lesz.
Az a tény, hogy ő szellemi hírvivőket küld magától a világotokon és a más világokon élő férfiakhoz és nőkhöz, hogy bennük lakozzanak, semmiben sem csökkenti az ő azon képességét, hogy mint isteni és mindenható szellemszemélyiség működjön; és egyáltalán nincs korlátja az olyan szellemi Nevelők mértékének vagy számának, melyek elküldésére ő képes és amelyeket elküldhet. Azzal, hogy önmagát így az ő teremtményeinek adja, határtalan, csaknem felfoghatatlan jövőbeli lehetőséget teremt ezen istenien felruházott halandók fejlődéslényegű és folytonos létezésére. Önmagának ilyen segédkező szellementitásokként való bőkezű szétosztása semmiben sem csökkenti azt a bölcsességet, tökéletes igazságot és tudást, mely a végtelenül bölcs, mindentudó és mindenható Atya személyében rejlik.
Az idő halandói számára van jövő, de Isten az örökkévalóságot lakja be. Én ugyan az Istenség lakhelyéhez közelről származom, mégsem remélhetem, hogy tökéletesen megértve beszélhetnék sok isteni sajátosság végtelenségéről. Egyedül a végtelen elme képes teljesen megérteni a létezés végtelenségét és a cselekedet örökkévalóságát.
A halandó ember sehogyan sem képes megismerni a mennyei Atya határtalanságát. A véges elme nem képes felfogni ilyen tiszta igazságot vagy tényt. De ugyanezen véges emberi lény képes ténylegesen érezni—szó szerint megtapasztalni—egy ilyen végtelen Atya SZERETETÉNEK a teljes és töretlen hatását. Az ilyen szeretet igazán megtapasztalható, jóllehet míg a tapasztalás jellegében korlátlan, addig az ilyen tapasztalás mennyiségét szigorúan korlátozza az ember szellemi érzékelésképessége és ehhez kapcsolódóan az, hogy mennyire képes viszontszeretni az Atyát.
A végtelen minőségek véges általi megbecsülése messze meghaladja a teremtmény oktanilag korlátozott képességeit amiatt, hogy a halandó ember az Isten képére teremtetett—az emberben ott lakozik a végtelenség szilánkja. Ennélfogva az ember számára Isten megközelítésének legközelebbi és legkedvesebb módja a szeretet révén és a szereteten keresztül való közeledés, mert az Isten szeretet. E különleges viszony lényege a mindenségrendi társadalomtanban szerzett tényleges tapasztalás, a Teremtő-teremtmény viszony—az Atya-gyermek közötti ragaszkodás.