A teremtményi-háromságot elért fiakat a paradicsomi Háromság hétezres osztályokban fogadja be. A tökéletessé lett emberek és a Paradicsom-Havona személyiségek háromságivá tett ezen utódait egyenlő mértékben fogadják be az Istenségek, azonban a felsőbb-világegyetemekbe a korábbi tanítóik, a Háromsági Tanító Fiak tanácsa alapján jelöltetnek ki. Az értékesebb szolgálatot teljesítettek Magas Fiú-segédként való működésre kapnak megbízatást; akik pedig kevésbé kiváló teljesítményt nyújtottak, azokat Mennyei Oltalmazóknak jelölik ki.
E különleges lények a Háromságba foglalásukat követően a felsőbb-világegyetemi kormányok értékes segédeivé válnak. Járatosak a felemelkedői létpálya ügyeiben, de nem a személyes felemelkedésük okán, hanem a Háromsági Tanító Fiak mellett a tér világain teljesített szolgálat eredményeként.
Csaknem egymilliárd Mennyei Oltalmazó kapott megbízatást az Orvontonban. Főként a Nappalok Tökéletességeinek kormányához vannak beosztva a nagyövezetek központjain, és hozzáértőn segíti őket a Fiúval eggyé kapcsolódást elért felemelkedő halandók testülete.
A Mennyei Oltalmazók a Nappalok Elődei bíróságainak tisztviselői, és bírósági hírnökként tevékenykednek, valamint a felsőbb-világegyetemi kormányok különböző ítélőszékeinek idézéseit és döntéseit kézbesítik. Ők a Nappalok Elődeinek végrehajtó ügynökei; az Uverszáról ők mennek el azokért a lényekért, akiknek a felsőbb-világegyetemi bírák előtti megjelenésére szükség van; ők végzik bármely személyiség őrizetbe vételét a felsőbb-világegyetemben. Úgyszintén ők kísérik a Szellemmel eggyé kapcsolódást elért helyi világegyetemi halandók közül azokat, akiknek az Uverszán való megjelenésére bármely okból szükség van.
A Mennyei Oltalmazókba és társaikba, a Magas Fiú-segédekbe sohasem költözik Igazító. A Szellemmel és a Fiúval sem kapcsolódnak soha eggyé. Azonban a paradicsomi Háromság általi befoglalás ellentételezést nyújt a Tökéletes Háromságot-elért Fiak eggyé-nem-kapcsolódott helyzetéért. A Háromságba foglalás kizárólag azon gondolatra van hatással, mely a teremtményi-háromságot elért fiúban megszemélyesült, egyebekben nem változtatja meg a befogadott fiút, azonban ilyen korlátozásra csak terv szerint kerül sor.
E kétszeresen háromsági fiak csodálatos lények, de nem olyan sokoldalúak és nem olyan megbízhatóak, mint a felemelkedő társaik; nem rendelkeznek olyan sok és olyan széles körű személyes tapasztalattal, melyet az e csoportba tartozó többi fiú azáltal szerzett meg, hogy ténylegesen felemelkedett a dicsőségre a tér sötét területeiről. Mi, felemelkedői létpályájúak szeretjük őket és mindent megteszünk, amit csak megtehetünk annak érdekében, hogy kárpótoljuk őket e fogyatékosságukért, de ők mindig is hálát ébresztenek bennünk az alacsony származásunkért és tapasztalási képességünkért. Bizony páratlanul csodálatos és néha nagyon megindító az, hogy hajlandók elismerni és megismerni a fogyatékosságaikat a világegyetemi felemelkedés megtapasztalható valóságai terén.
A Tökéletes Háromságot-elért Fiak az egyéb Háromságba-foglalt Fiakhoz képest korlátozottak, mert a tapasztalásban szerzett képességük érvényesülését a tér-idő gátolja. A tapasztalataik hiányosak annak ellenére, hogy hosszú felkészítésben részesülnek a Legfőbb Végrehajtók és a Tanító Fiak mellett, és ha ez nem így lenne, akkor a tapasztalás útján szerzett képesség követelménye eleve kizárná, hogy tartalékban álljanak az eljövendő világegyetemi korszakban való tapasztalatszerzésre. A világegyetemi létezésben egész egyszerűen nincs semmi, ami a tényleges személyes tapasztalást helyettesítheti, és e teremtményi-háromságot elért fiakat készenlétben tartják a tapasztalásban kibontakozó működésre, melyre valamely eljövendő világegyetemi korszakban fog sor kerülni.
A lakóvilágokon gyakran megfigyelhettem, amint a felsőbb-világegyetemi felsőbb bíróságok e méltóságteljes tisztviselői epekedve és vágyakozva tekintenek a tér evolúciós világaiból még a legújabban érkezőkre is, és nem lehetett nem észrevenni, hogy a nem tapasztalási jellegű Háromságot elnyert lények valóban irigyelték a feltehetően kevésbé szerencsés testvéreiket, akik a világegyetemi utat az igaz tapasztalás és a tényleges megélés lépéseivel járják. A fogyatékosságaik és korlátaik ellenére ők csodálatosan hasznos munkát végző és mindig szolgálatkész testületnek minősülnek a felsőbb-világegyetemi kormányok összetett igazgatási terveinek kivitelezésében.