◄ 21:3
21. írás
21:5 ►

A paradicsomi Teremtő Fiak

4. A mihályi alászállások

21:4.1

Az alászálló Teremtő Fiak hét csoportba sorolhatók, és ezen osztályozás alapja az, hogy hányszor adományozták magukat a területük teremtményeinek. Vannak közöttük olyanok, akik még csak az első tapasztaláson estek át, s vannak olyanok, akik a további öt, egymást követő alászállási területet is megismerték részben vagy egészben, míg a többiek már elérték a teremtményi-teremtői tapasztalás hetedik és végső szakaszát.

21:4.2

Az Avonal alászállások mindig a halandói húsvér testhez hasonló formában történnek, azonban a Teremtő Fiú hét alászállása egyúttal azt is jelenti, hogy meg kell jelennie a lények hét teremtményi szintjén és ki kell nyilatkoztatnia az Istenség akaratának és természetének hét elsődleges kifejeződését. Az összes Teremtő Fiú kivétel nélkül hét alkalommal adja át magát a teremtett gyermekeinek még azelőtt, hogy a végleges és legfőbb hatáskört megkapná a maga teremtette világegyetemben.

21:4.3

Bár e hét alászállás a különböző övezetekben és világegyetemekben más és más lehet, azért annak mindig része a halandó-alászállási kaland. A végső alászállás során a Teremtő Fiú úgy jelenik meg valamely lakott világon, mint az ottani fejlettebb halandói fajok egyikének tagja, mégpedig rendszerint annak a faji csoportnak a tagjaként, mely a legnagyobb mértékben részesült az ádámi fajta genetikai örökségéből, mely emberfajtát előzőleg abból a célból hozták el az állati eredetű népekhez, hogy azok fizikai állapotát feljavítsák. Egy paradicsomi Mihály a hét alászállási létpályája során csak egyszer születik asszonytól, mint ahogy a betlehemi gyermek esetében az írásotok arról beszámol. Csak egyszer él és hal meg úgy, mint a saját akarattal rendelkező, evolúciós eredetű teremtmények legalacsonyabb rendjébe tartozó lény.

21:4.4

Minden egyes alászállását követően a Teremtő Fiú visszatér az „Atya jobbjához”, hogy ott az Atya elfogadja az alászállás teljesítését és hogy megkapja tőle a világegyetemi szolgálat következő szakaszára való felkészüléshez szükséges utasításokat. A hetedik és utolsó alászállást követően a Teremtő Fiú megkapja az Egyetemes Atyától a világegyeteme feletti legfőbb hatáskört és fennhatóságot.

21:4.5

Feljegyezték, hogy a bolygótokon az utolsó alászállását teljesítő isteni Fiú olyan paradicsomi Teremtő Fiú volt, aki már előzőleg teljesítette az alászállási létpályájának hat szakaszát; következésképp, amikor megvált attól az élettől, melyet tudatosan vett fel megtestesült életként az Urantián, akkor igazat szólhatott és szólt is, amikor azt mondta, „Bevégeztetett”—és ez szó szerint így igaz. Halála az Urantián kiteljesítette az ő alászállási létpályáját; ez volt az utolsó lépés a paradicsomi Teremtő Fiúként tett szent esküjének teljesítésében. Amint e tapasztalást megszerezték, az ilyen Fiak már legfőbb világegyetemi uralkodók; többé már nem úgy kormányoznak, mint az Atya helyettesei, hanem a saját jogukon és nevükben, mint „Királyok Királyai és Uraknak Urai”. Néhány nevesített kivételtől eltekintve a hétszer alászállt Fiak korlátlanul a legelsők a saját világegyetemükben. Az ő helyi világegyetemét illetően „minden hatalom a mennyben és a földön” e győzelmes, királyszékre emelt Tökéletes Fiúnak adatott át.

21:4.6

Az alászállási küldetéseiket teljesített Teremtő Fiakat már külön rendként ismerik el, mégpedig hétszeresen Tökéletes Fiakként. Személyükben a Tökéletes Fiak azonosak a Teremtő Fiakkal, azonban olyan különleges alászállási tapasztaláson mentek keresztül, hogy kézenfekvő dolog külön rendnek venni őket. Amikor egy Teremtő alászállásra vállalkozik, akkor egy valódi és végleges hatású változásnak kell végbemennie. Igaz, hogy az alászálló Fiú még mindig ugyanúgy egy Teremtő, viszont a természetéhez hozzáadódott a teremtményi tapasztalás, mely örökre elválasztja őt a Teremtő Fiú isteni szintjétől és felemeli a Tökéletes Fiú tapasztalás által fejlődő síkjára, egy olyan személyére, aki teljesen kiérdemelte valamely világegyetem feletti irányítás és az annak világai feletti igazgatás jogát. Az ilyen lények megtestesítik mindazt, ami megszerezhető az isteni örökségből és magukba foglalják mindazt, ami a tökéletesített-teremtményi tapasztalásból nyerhető. Miért kellene az embernek azon keseregnie, hogy milyen alacsonyrendű a származása és milyen kényszeredett az evolúciós létpályája, amikor maguk az Istenek is átmennek egy azzal egyenértékű tapasztaláson mielőtt olyannak tekinthetővé válnak, aki tapasztalatilag kiérdemelte, valamint véglegesen és teljesen képessé vált arra, hogy a világegyetemi területe felett uralkodjon!


◄ 21:3
 
21:5 ►