Április 21-én, pénteken reggel nagyjából hat órakor jelent meg a morontia Mester tizenharmadik alkalommal, és Galileában az első alkalommal a tíz apostolnak, ahogy a hajójuk közeledett a Betszaidánál lévő szokásos kikötési helyük közelében lévő partszakaszhoz.
Miután az apostolok a Zebedeus házban várakozással töltötték a csütörtök délutánt és a kora estét, Simon Péter azt javasolta, hogy menjenek halászni. Amikor Péter felvetette a halászás ötletét, az összes apostol úgy döntött, hogy vele tart. Egész éjjel keményen dolgoztak a hálóikkal, de halat nem fogtak. Nem sokat gondolkoztak a fogás sikertelenségén, mert számos érdekes élményük volt, melyeket meg akartak beszélni, olyan dolgok, melyek a közelmúltban estek meg velük Jeruzsálemben. De amikor kivilágosodott, úgy döntöttek, hogy visszatérnek Betszaidába. Ahogy a parthoz közeledtek, a hajókikötő közelében megláttak valakit a parton, ahogy egy tűz mellett álldogál. Először azt hitték, hogy János Márk az, aki azért jött le, hogy üdvözölje a fogással visszatérőket, de ahogy közelebb értek a parthoz, észrevették, hogy tévedtek—a férfialak túl magas volt, semhogy János lehetett volna. Egyikük sem gondolta, hogy a parton álló alak a Mester. Azt sem értették egészen, hogy Jézus miért akar találkozni velük a korábbi együttléteik színhelyein, kint a szabadban, távol a félelemmel, árulással és a halál megrendítő szomorúságával összekapcsolható nyomasztó jeruzsálemi környezettől. Azt mondta nekik, hogy ha elmennek Galileába, akkor majd ott találkoznak, és azon volt, hogy megtartsa ezt az ígéretét.
Ahogy lehorgonyoztak és készülődtek a kis hajóból való kiszállásra, a parton álló ember odakiáltott nekik, „Fiúk, fogtatok valamit?” És amikor azt felelték, „Nem,” megint megszólalt. „Vessétek ki a hálót a hajó jobb oldalánál, és fogtok halat.” Bár azt nem tudták, hogy Jézus volt az, aki így utasította őket, teljes egyetértésben kivetették a hálót, ahogy mondták nekik, és az nyomban meg is telt, de olyannyira, hogy alig bírták kihúzni. Most Zebedeus János kapcsolt gyorsan, és amikor meglátta a súlyos hálót, rájött, hogy a Mester az, aki szólt hozzájuk. Amint ez a gondolat átfutott az elméjén, odahajolt Péterhez és azt súgta neki, „Ez a Mester.” Péter mindig is meggondolatlanul cselekvő és tisztelettudásában túlzó ember volt; így amikor János a fülébe súgta ezt, gyorsan felegyenesedett és belevetette magát a vízbe, hogy mielőbb a Mesterhez érjen. A testvérei ott haladtak közvetlenül mögötte, és a halakkal teli hálót maguk után vontatva a kis hajóval értek partot.
János Márk ekkorra már talpon volt, és látván, hogy az apostolok a súlyos hálóval közelednek a parthoz, leszaladt az üdvözlésükre; és amikor tizenegy embert látott tíz helyett, gyanította, hogy az ismeretlen alak a feltámadt Jézus, és ahogy a meglepődött tízek ott álltak némán, a legény odaszaladt a Mesterhez és a lábához térdelve azt mondta, „Uram és Mesterem.” Erre Jézus megszólalt, de nem úgy, mint Jeruzsálemben, amikor azzal köszöntötte őket, hogy „Béke legyen veletek”, hanem hétköznapi beszédmódban azt mondta János Márknak: „Jól van, János, örülök, hogy újra látlak a gondtalan Galileában, ahol hasznosan töltheted az időt. Maradj itt, János, és reggelizz velünk.”
Ahogy Jézus a fiatalemberrel beszélgetett, a tízek olyannyira el voltak képedve és meg voltak lepődve, hogy megfeledkeztek arról, hogy a hálónyi halat a partra húzzák. Jézus most azt mondta: „Hozzátok ki a halakat és készítsetek valami reggelit. Tüzünk és kenyerünk már bőséggel van.”
Mialatt János Márk hódolatát fejezte ki a Mesternek, Péter először megdöbbent a szénből rakott, vörösen izzó tűz látványától a parton; mivel a jelenet oly élénken emlékeztette őt az Annás udvarában rakott éjféli faszéntűzre, amely mellett megtagadta a Mestert, de aztán magához tért, és a Mester lába elé térdelve azt kiáltotta, „Uram és Mesterem!”
Péter ezt követően csatlakozott a társaihoz, hogy kihúzzák a hálót a partra. Amikor a fogás már a parton volt, szerbe-számba vették a halakat, és 153 nagyobbat találtak. Megint csak elkövették azt a hibát, hogy a dolgot csodás halfogásnak tekintették. Ehhez a mellékeseményhez semmilyen csoda nem járult. Ez pusztán a Mester korábbi ismereteinek alkalmazását jelentette. Tudta, hogy a halak ott vannak és ennek megfelelően utasította az apostolokat, hogy hová vessék ki a hálójukat.
Jézus e szavakkal szólt hozzájuk: „Most pedig mindannyian gyertek reggelizni. Még az ikrek is üljenek le, amíg beszélgetek veletek; János Márk majd megtisztítja a halakat.” János Márk odahozott hét méretes halat, melyeket a Mester feltett a tűzre, és amikor az étel elkészült, a legény felszolgálta a tízeknek. Ezután Jézus megtörte a kenyeret és átadta Jánosnak, aki így felszolgálta azt az éhes apostoloknak. Amikor János Márk mindegyiküket kiszolgálta, Jézus megkérte, hogy üljön le, és a legénynek ő maga szolgálta fel a halat és a kenyeret. Ahogy falatoztak, Jézus beszélgetett velük és felidézték számos, Galileában és épp e tónál szerzett emléküket.
Ez volt a harmadik alkalom, hogy Jézus megmutatkozott az apostoloknak, mint csoportnak. Amikor Jézus először megszólította őket, azt kérdezvén, hogy fogtak-e halat, azért nem sejtették, hogy ő az, mert mindennapos dolog volt a Galileai-tavon halászók számára, hogy amikor partra szálltak, megszólították őket a tariceai halkereskedők, akik rendszerint kéznél voltak, hogy megvásárolják a napi fogást a szárítók részére.
Jézus több mint egy órán át társalgott az apostolokkal és János Márkkal, és ezután a parton sétálgatott, kettesével beszélgetett velük—de nem olyan párosításban, mint ahogy először küldte ki őket együtt tanítani. Mind a tizenegy apostol együtt jött el Jeruzsálemből, Zélóta Simon viszont egyre csüggedtebb lett, ahogy Galileához közeledtek, így aztán, amikor Betszaidába értek, elvált a testvéreitől és hazament.
Mielőtt elbúcsúzott volna tőlük ezen a reggelen, Jézus úgy rendelkezett, hogy két önként vállalkozó apostol menjen el Zélóta Simonhoz és hozza vissza őt még aznap. Péter és András így is tett.