◄ 176:1
176. írás
176:3 ►

Kedd este az Olajfák hegyén

2. A Mester második eljövetele

176:2.1

Jézus több alkalommal is tett olyan kijelentéseket, melyek alapján a hallgatósága arra következtetett, hogy bár az a szándéka, hogy rövidesen elhagyja e világot, minden bizonnyal vissza fog térni, hogy befejezze a mennyországért végzett munkáját. Ahogy a követőinek erősödött azon meggyőződése, hogy Jézus el fogja hagyni őket, és miután el is távozott e világból, teljesen természetes dolog volt minden hívő számára, hogy erősen belekapaszkodjon a visszatérési ígéretekbe. Krisztus második eljövetelének tantétele így már korán bekerült a keresztények tanításaiba, és a tanítványoknak csaknem minden későbbi nemzedéke őszintén elhitte ezt az igazságot és bizakodóan várta az ő valamikori eljövetelét.

176:2.2

Ha már meg kellett válniuk a Mesterüktől és Tanítójuktól, ezek az első tanítványok és apostolok annál erősebben kötődtek a visszatérési ígérethez, s nem haboztak Jeruzsálem megjósolt pusztulását összekapcsolni a megígért második eljövetellel. És továbbra is így értelmezték a szavait, függetlenül attól, hogy az Olajfák hegyén megtartott tanítási estén a Mester kínosan ügyelt arra, hogy az ilyen félreértést megelőzze.

176:2.3

Péter kérdésére további válaszul Jézus azt mondta: „Miért várjátok még mindig az Ember Fiától, hogy Dávid királyszékébe üljön és miért várjátok el, hogy a zsidók anyagi álmai beteljesüljenek? Hát nem azt mondtam nektek mindezen évek során, hogy az én országom nem e világi? A dolgok, melyekre ti most letekintetek, a végükhöz közelednek, de ez egy olyan új kezdet lesz, melyből az ország örömhíre eljut az egész világba és az üdve elterjed minden nép között. Amikor majd az ország teljesen kibontakozik, legyetek nyugodtak afelől, hogy a mennyei Atya nem fog elfelejtkezni arról, hogy meglátogasson titeket az igazság teljesebb kinyilatkoztatásával és az igazságosság bőségesebb megmutatásával, éppen úgy, ahogy már e világnak adományozta őt, aki a sötétség hercege lett, és aztán Ádámot, akit a Melkizedek követett, és e napokban az Ember Fiát. Az Atyám így fogja folytatni a kegyelmének megmutatását és a szeretetének kimutatását még e sötét és rossz világnak is. Így én is, miután Atyám felruházott engem minden hatalommal és fennhatósággal, továbbra is nyomon követem a sorsotok alakulását és kísérlek benneteket az ország ügyeiben a szellemem jelenléte révén, akit rövidesen kiárasztok minden húsvér testre. És bár itt leszek veletek szellemben, azt is megígérem, hogy valamikor majd visszatérek e világra, ahol a húsvér testben az életemet éltem és eljutottam arra a tapasztalásra, amely által egyszerre nyilatkoztattam ki az Istent az embernek és vezettem az embert Istenhez. Igen rövid időn belül el kell hagynom benneteket és fel kell vennem azt a munkát, melyet az Atya énrám bízott, de legyetek bátrak, mert egykor majd visszatérek. Időközben a világegyetemi Igazság Szellemem fog bátorítani és kísérni titeket.

176:2.4

Ti most gyengeségben és húsvér testben láttok engem, de amikor visszatérek, arra hatalomban és szellemben fog sor kerülni. A húsvér test szeme húsvér testben látja az Ember Fiát, de csakis a szellem szeme fogja meglátni az Atya által megdicsőített Ember Fiát, aki a földön a saját nevén jelenik meg.

176:2.5

De az Ember Fia újbóli megjelenésének időpontját csak a Paradicsom tanácsaiban ismerik; még a menny angyalai sem tudják, hogy mikor kerül erre sor. Azonban meg kell értenetek, hogy amikor az országról szóló ezen örömhírt terjesztik majd az egész világon minden nép üdvére, és amikor a korszak lezárul, az Atya egy másik megítéltetési adományt küld nektek, vagy az Ember Fia tér vissza, hogy megítélje a korszakot.

176:2.6

Ami pedig a jeruzsálemi nehéz munkát illeti, melyről már szóltam nektek, még ez a nemzedék sem fog letűnni addig, míg a szavaim be nem teljesednek; de az Ember Fia újbóli eljövetelének idejét illetően se a mennyben, se a földön senki nem mondhat erről semmit. Azonban bölcsen kell hozzáállnotok egy korszak kibontakozásához; éberen kell figyelnetek az idők jeleit. Amikor a fügefa gyenge ágat hajt és meghozza a leveleit, tudhatjátok, hogy közeleg a nyár. Hasonlóképpen tudhatjátok majd, hogy amikor a világ átesett az anyagias beállítottság hosszú telén és látjátok egy új megítéltetés szellemi tavaszának közeledtét, akkor egy új látogatás nyárideje közeleg.

176:2.7

De vajon mi a jelentősége ennek a tanításnak, mely az Isten Fiainak eljövetelével függ össze? Nem látjátok, hogy amikor mindegyikőtöket arra szólítják, hogy adja fel életküzdelmeit és keljen át a halál kapuján, akkor a megítéltetés közvetlen jelenlétében álltok, és hogy szemtől szembe kerültök a végtelen Atya örökkévaló tervében foglalt új megítéltetési szolgálat tényeivel? Amivel az egész világnak egy korszak végén szilárd tényként szembe kell néznie, azzal nektek, egyéneknek minden bizonnyal személyes tapasztalásként kell szembenéznetek, amikor a természetes életetek végére értek és így továbbmentek, hogy szembesüljetek azokkal a körülményekkel és igényekkel, melyek eredendően megvannak az Atya országa örökkévaló fejlődésének következő kinyilatkoztatásában.”

176:2.8

Az apostolainak tartott minden beszéde közül eggyel sem okozott nagyobb zavart a fejükben, mint ezzel, melyet ezen a kedd estén az Olajfák hegyén mondott el Jeruzsálem pusztulásának és a maga második eljövetelének kettős tárgyában. Ezért volt kevés egyetértés ama későbbi írásos beszámolókban, melyek a Mester által e rendkívüli alkalommal elmondottak emlékein alapultak. Következésképp számos hagyomány teremtődött, amikor a feljegyzésekben nem foglalkoztak sok olyasmivel, ami ezen a kedd estén elhangzott; és már a második század legelején a Messiásról egy zsidó apokaliptikát—melyet egy bizonyos Szelta írt, aki Kaligula császár udvarának szolgálatában állt—teljes egészében bemásoltak a Máté evangéliumba és később (részleteiben) hozzátettek Márk és Lukács feljegyzéseihez is. Szelta ezen írásaiban jelent meg a tíz szűz példázata. Az evangéliumi feljegyzés egyetlen része sem szenvedett el ilyen zavaró félremagyarázást, mint az a tanítás, mely ezen az estén hangzott el. János apostolnál azonban ekkora zavar sohasem alakult ki.

176:2.9

E tizenhárom férfi szótlanul, nagy érzelmi feszültség alatt folytatta útját a tábor felé. Júdás véglegesen megerősítette ama döntését, hogy elhagyja a társait. Későre járt az idő, amikor Zebedeus Dávid, János Márk és számos vezető tanítvány az új táborban üdvözölhette Jézust és a tizenketteket, de az apostolok nem akartak aludni; többet szerettek volna tudni Jeruzsálem pusztulásáról, a Mester távozásáról és a világ végéről.


◄ 176:1
 
176:3 ►