Miután összefoglaltuk Jézusnak a mennyországról szóló tanításait, engedélyünk van arra, hogy közreadjunk bizonyos későbbi eszméket, melyek az ország felfogásához kötődtek, és látnoki előrejelzést tegyünk az eljövendő korszakban megmutatkozó országról.
Végig a keresztény hitterjesztés első századaiban a mennyország eszméjét felettébb befolyásolták a görög eszményelvűség akkoriban sebesen terjedő nézetei, a természetesnek, mint a szellemi árnyékának eszméje—és a mulandónak, mint az örökkévaló idő-árnyékának eszméje.
Ám a nagy lépésre, mely a jézusi tanításoknak a zsidó talajból a nem-zsidó talajba való átültetését jelezte, akkor került sor, amikor az ország Messiásából az egyház Megváltója lett, egy olyan vallási és társadalmi szerveződésé, mely Pál és a követői tevékenységéből nőtt ki Jézus alaptanításai hatására, amelyet kiegészítettek Philón eszméi, valamint a jóról és a rosszról alkotott perzsa tantételek is.
A Jézussal kapcsolatos eszméket és eszményképeket, melyek az ország evangéliumára vonatkozó tanításokban testesültek meg, az emberek kis híján nem ismerték meg, mert Jézus követői fokozatosan elferdítették az ő kijelentéseit. A Mesternek az országgal kapcsolatos felfogását két nagy irányzat erőteljesen módosította:
1. A zsidó hívek továbbra is a Messiást látták benne. Azt hitték, hogy nagyon rövid időn belül visszatérve, Jézus ténylegesen is megteremti a világméretű és többé-kevésbé anyagi országot.
2. A nem-zsidó keresztények már nagyon korán kezdték elfogadni Pál tantételeit, melyek egyre inkább azon általános meggyőződéshez vezettek, hogy Jézus a Megváltója azon egyház gyermekeinek, mely újdonsült intézményes örököse az ország tisztán szellemi testvérisége korábbi felfogásának.
Az egyház, mint az ország társadalmi velejárója, teljes mértékben természetes és még kívánatos is lett volna. Az egyház rossz volta nem annak létezésében, hanem inkább abban rejlik, hogy csaknem teljesen kiszorította az országgal kapcsolatos jézusi felfogást. Pál intézményesített egyháza a Jézus által hirdetett mennyország tulajdonképpeni helyettesítője lett.
De ne kételkedjetek abban, hogy ugyanez a mennyország, melyről a Mester azt tanította, hogy a hívő ember szívében létezik, hirdettetik majd még a keresztény egyháznak is, éppen úgy, ahogy minden más vallásnak, emberfajtának és nemzetnek is a földön—sőt minden egyénnek is.
A jézusi tanítás szerinti ország, mint az egyéni igazságosság szellemi eszményképe és az ember Istennel való isteni közösségének felfogása, fokozatosan elmerült abban a ködös elképzelésben, mely szerint Jézus személye a Megváltó-Teremtő és ő a közösségbe tagozódott vallási csoport szellemi feje. Ezzel egy hivatalos és intézményes egyház lett a helyettesítője az ország szellem vezette egyénekből álló testvériségének.
Az egyház elkerülhetetlen és hasznos társadalmi eredménye volt Jézus életének és tanításainak; a dolog szomorú voltát az jelentette, hogy az országgal kapcsolatos tanításokra adott társadalmi válasz oly teljesen képes volt felváltani a valódi ország ama szellemi felfogását, amelyet Jézus tanított és megélt.
A zsidók számára az ország az izraelita közösséget jelentette; a nem-zsidók számára a keresztény egyház lett. Jézus számára az ország azon egyének összességét jelentette, akik megvallották hitüket az Isten atyaságában, s ezáltal kijelentették azon őszinte odaadásukat, hogy megcselekszik az Isten akaratát, s ezzel tagjaivá válnak az emberek szellemi testvériségének.
A Mester teljes mértékben felismerte, hogy az országról szóló evangélium terjedésének eredményeként bizonyos társadalmi eredmények meg fognak jelenni a világban; de az volt a szándéka, hogy minden ilyen kívánatos társadalmi megnyilvánulás az egyes hívek benső személyes tapasztalásának, a minden ilyen hívőben ott lakozó és őt megélénkítő isteni szellemmel való tisztán szellemi társaságnak és közösségnek az öntudatlan és elkerülhetetlen velejáróiként, annak természetes gyümölcseiként jelenjen meg.
Jézus látta előre, hogy egy társadalmi szervezet, egy egyház fogja követni az igaz szellemi ország kialakulását, és ez az oka annak, hogy sohasem ellenezte, hogy az apostolok János keresztelési szertartását gyakorolják. Ő azt tanította, hogy az igazságszerető lélek, az, aki vágyik és szomjazik az igazságosságra, Istenre, hit révén bejuthat a szellemi országba; ugyanakkor az apostolok azt tanították, hogy az ilyen hívő a keresztelés külsőséges szertartásos szokásának elvégzése által vétetik fel a tanítványok társadalmi szervezetébe.
Amikor Jézus közvetlen követői felismerték részbeni tévedésüket, miszerint nem fogták fel az egyéni hívő szellem általi vezetése és útbaigazítása révén az emberek szívében megteremtendő országgal kapcsolatos jézusi eszményképet, hozzáfogtak, hogy megmentsék a tanítását attól, hogy teljesen elvesszen, mégpedig azáltal, hogy a Mesternek az országra vonatkozó eszményképét lecserélték egy látható társadalmi szervezet, a keresztény egyház fokozatos megteremtésére. Amikor e helyettesítési programmal végeztek, annak érdekében, hogy megőrizzék a Mester tanításának az ország tényével kapcsolatos következetességét és gondoskodjanak is annak elismertetéséről, elkezdték az országot kitolni a jövőbe. Az egyház, már a biztos megalapozásával egy időben azt kezdte tanítani, hogy az országnak valójában a keresztény korszak betetőzésekor, Krisztus második eljövetelekor kell megjelennie.
Így lett az ország egy korszakfelfogás, egy jövőbeli látogatás eszméje, a Fenséges szentjei végső megváltásának eszményképe. A korai keresztények (és túlságosan sok későbbi keresztény is) általánosan szem elől veszítették az országról szóló jézusi tanításban megtestesülő Atya-és-fiú eszmét, miközben ennek helyébe az egyház jól szervezett társadalmi közösségét tették. Az egyház így mindent összevetve egy olyan társadalmi testvériséggé vált, mely eredményesen váltotta fel Jézusnak a szellemi testvériségről alkotott felfogását és eszményképét.
Jézus eszményi felfogása nagyobbrészt megbukott, de a Mester személyes életére és tanításaira alapozva, s kiegészítve azt az örökkévaló élettel kapcsolatos görög és perzsa felfogásokkal, valamint hozzáadva az ideigvaló és a szellemi szembenállásának philóni tantételét, Pál azon munkálkodott, hogy kiépítse az egyik leghaladóbb emberi társadalmat, mely valaha létezett az Urantián.
Jézus felfogása még mindig él a világ fejlettebb vallásaiban. Pál keresztény egyháza csak egy közösséghez igazított és emberbarátivá tett árnyéka annak, amit Jézus a mennyországként kívánt—és amely minden bizonnyal meg is lesz majd. Pál és az ő utódai az örökkévaló élet kérdéseit részben áttették az egyéntől az egyházhoz. Krisztus így lett az egyház feje, nem pedig minden egyes olyan hívő bátyja, aki hisz az Atya országbeli családjában. Pál és kortársai Jézusnak minden olyan kijelentését, amelynek saját magára és az egyéni hívőre nézve szellemi vonatkozása volt, az egyházra, mint a hívek csoportjára alkalmazták; és ezzel halálos csapást mértek Jézus ama felfogására, hogy az isteni ország az egyes hívek szívében van.
Így a keresztény egyház működése évszázadokon át nagy hátrányt szenvedett, mert arra vetemedett, hogy a magáénak vallja az ország azon rejtélyes erőit és kiváltságait, azokat az erőket és kiváltságokat, melyek csakis Jézus és az ő szellemi hívő testvérei között gyakorolhatók és tapasztalhatók meg. Így már nyilvánvaló, hogy az egyházi tagság nem szükségképp jelenti az országban való társaságot; az egyik szellemi, a másik főként társadalmi.
Előbb-utóbb egy másik és még nagyobb Keresztelő Jánosnak kell megjelennie, aki hirdeti majd, hogy „közel az Isten országa”—értve ez alatt a visszatérést Jézus magas szellemi felfogásához, aki azt hirdette, hogy az ország az ő mennyei Atyjának a hívő szívében meghatározó és minden másnál magasabb rendű akarata—és mindezt úgy fogja tenni, hogy semmilyen formában nem utal sem a látható egyházra a földön, sem Krisztus elvárt második eljövetelére. Fel kell élednie Jézus tényleges tanításainak, melyek újbóli elmondása ellentételezi majd ama korai követőinek munkáját, akik Mihály földi itt tartózkodásának tényéből egy társadalombölcseleti hiedelemrendszer megalkotásához fogtak. Rövid idő alatt a Jézusról szóló történet tanítása csaknem kiszorította az országról szóló jézusi evangélium tanítását. Így egy történelmi vallás váltotta fel azt a tanítást, melyben Jézus összevegyítette az ember legmagasabb rendű eszméit és szellemi eszményképeit az embernek a jövővel kapcsolatos legmagasztosabb reményével—az örökkévaló élettel. Ez volt az ország evangéliuma.
Éppen azért, mert Jézus evangéliuma olyannyira sokrétű volt, néhány évszázad alatt a tanításairól készített feljegyzéseket tanulmányozók sok imádatközösség és szakadár felekezet között oszlottak meg. A keresztény hívek sajnálatos megosztottsága ama kudarcból ered, hogy nem képesek felismerni a Mester sokrétű tanításaiban az ő páratlan életének isteni egyetlenségét. De egykor majd a Jézusban hívők nem lesznek szellemileg ily megosztottak a nem hívőkkel szembeni magatartásuk terén. Mindig is vannak különbségek az észbeli felfogóképességünkben és az értelmi képességünkben, sőt különböző fokú a közösségtudatunk is, de a szellemi testvériség hiánya megbocsáthatatlan és helytelenítendő.
Félreértés ne essék, Jézus tanításainak örök természete nem engedi, hogy azok örökre terméketlenek maradjanak a gondolkodó emberek szívében. A Jézus által elképzelt ország nagyobbrészt megbukott a földön; egyelőre egy külsőséges egyház foglalja el a helyét; de meg kell értenetek, hogy ez az egyház csak a bábállapota az akadályozott szellemi országnak, átviszi azt ezen az anyagi korszakon és még tovább, egy szellemibb megítéltetésre, ahol a Mester tanításai teljesebb körű lehetőséget kapnak a kiteljesedésre. Az úgynevezett keresztény egyház így válik azzá a gubóvá, amelyben a jézusi felfogás szerinti ország jelenleg szunnyad. Az isteni testvériség országa még életben van és a hosszas elszigeteltségéből végül és bizonyosan ki is fog törni, éppoly biztosan, mint ahogy a pillangó is előbújik végül az átalakulási fejlődésen áteső, kevéssé vonzó megjelenésű teremtmény szép kifejléseként.
Magyar fordítás © Urantia Alapítvány. A kiadó engedélyével.