Jézus sohasem adott pontos meghatározást az országra. Egyszer az ország egyik szakaszát taglalta, más alkalommal meg az Istennek az emberek szívében lévő uralmát jelentő testvériség egy más vetületéről szólt. E szombat délutáni beszéd során Jézus az országnak nem kevesebb mint öt szakaszáról vagy időszakáról beszélt, és ezek a következők voltak:
1. Az Atya Istennel való élő szellemi közösség személyes és bensőséges megtapasztalása az egyes hívő részéről.
2. Az evangéliumban hívők gyarapodó testvérisége, a magasabb szintű erkölcsöknek és a kibontakozó etikának ama társadalmi vetületei, melyek annak következtében jelennek meg, hogy az Isten szelleme az egyes hívek szívében uralkodik.
3. A láthatatlan szellemi lények halandó-feletti testvérisége, mely a földön és a mennyben érvényesül, az Isten emberfeletti országa.
4. Az Isten akarata tökéletesebb teljesítésének távlata, elmozdulás egy új társadalmi rend hajnala felé a fejlettebb szellemi élettel összefüggésben—az ember következő korszaka.
5. Az ország a maga teljességében, a fény és élet jövőbeli szellemi korszaka a földön.
Minek okáért mindig vizsgálnunk kell a Mester tanítását, hogy megbizonyosodjunk afelől, hogy ezen öt szakasz közül melyikre utalhat, amikor a mennyország fogalmát használja. Az emberi akarat fokozatos átalakításának folyamata révén és ezen keresztül az emberi döntések befolyásolásával Mihály és a társai hasonlóképpen fokozatosan, de biztosan megváltoztatják az emberi evolúció teljes menetét társadalmi és egyéb téren is.
A Mester ez alkalommal a következő öt pontra helyezte a hangsúlyt, melyek az országról szóló evangélium legfőbb sajátságait képviselik:
1. Az egyén elsődlegessége.
2. A saját akarat, mint az emberi tapasztalás meghatározó tényezője.
3. Az Atya Istennel való szellemi közösség.
4. Az ember szeretetteljes szolgálatából eredő legmagasabb szintű megelégedettségek.
5. A szelleminek az anyagit meghaladó volta az emberi személyiségben.
E világ sohasem próbálta ki komolyan, őszintén vagy nyíltan a mennyországról szóló jézusi tantétel lendületes eszméit és isteni eszményképeit. De ne szegje kedveteket az ország eszméjének látszólag lassú urantiai fejlődése. Emlékezzetek, hogy a fokozatos evolúció rendje hirtelen és váratlan időszakos változásoknak van kitéve mind az anyagi, mind a szellemi világokban. Jézusnak a megtestesült Fiúként való alászállása épp ilyen különös és váratlan esemény volt a világ szellemi életében. Ne kövessétek el azt a végzetes hibát se, hogy amikor az ország korszak-megnyilatkozását várjátok, nem teremtitek meg azt a saját lelketekben.
Bár Jézus az ország egy jövőbeli állapotára utalt és számos alkalommal bizalmasan tudatta azt is, hogy egy ilyen esemény esetleg valamilyen világméretű válsághelyzetben jelenik meg; és bár több alkalommal ugyancsak határozottan megígérte, hogy valamikor majd visszatér az Urantiára, fel kell jegyeznünk, hogy e két eszmét sohasem kapcsolta össze határozottan. Az ország egy új kinyilatkoztatását ígérte a földön és a valamikori jövőben; megígérte azt is, hogy valamikor majd személyesen is visszajön e világra; de azt nem mondta, hogy e két eseményre egyszerre kerül sor. Mindabból, amit tudunk, ezek az ígéretek vagy ugyanazon eseményre utalnak, vagy nem.
Az apostolai és a tanítványai felettébb bizonyosan összekapcsolták e két tanítást. Amikor az ország nem jelent meg úgy, ahogy azt elképzelték, felidézve a Mesternek az eljövendő országgal kapcsolatos tanítását és emlékezve azon ígéretére, hogy újra eljön, arra a következtetésre jutottak, hogy ezek az ígéretek ugyanazon eseményre utalnak; és ezért abban a reményben éltek, hogy az ő rövidesen elkövetkező második eljövetele az országnak a maga teljességében történő, erőben és dicsőségben való megteremtését hozza magával. Így az egymást követő hívő nemzedékek ugyanazon ösztönző, ámde beteljesületlen reményt táplálva éltek a földön.