Amikor Jézus befejezte a Matadormusszal folytatott beszélgetést, Péter és néhány apostol gyűlt köré, és amint a gazdag ifjú távozott, Jézus odafordult az apostolokhoz és azt mondta: „Látjátok, hogy milyen nehéz a vagyonosoknak teljesen belépni az Isten országába! A szellemi imádatot nem lehet megosztani anyagi irányú odaadásokkal; senki sem szolgálhat két urat. Van egy mondásotok, miszerint »könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a pogánynak megkapni az örökkévaló életet«. Kijelentem, hogy éppoly könnyű e tevének átmennie a tű fokán, mint ezen öntelt gazdagoknak belépniük a mennyországba.”
Hallván e szavakat, Péter és az apostolok igencsak elképedtek, de olyannyira, hogy Péter azt mondta: „Akkor hát, Uram, ki menthető meg? Vajon mindenkit kívül kell tartani az országon, aki vagyonnal bír?” Jézus azt felelte: „Nem, Péter, de mindenki, aki a bizodalmát a vagyonba veti, az aligha juthat el a szellemi életre, mely az örökkévaló fejlődéshez vezet. De még így is, sok olyasmi, ami az ember számára lehetetlen, nem elérhetetlen a mennyei Atya számára; el kell ismernünk inkább, hogy Istennel minden dolog lehetséges.”
Látván őket Matadormusz nélkül távozni, Jézust elszomorította, hogy az ifjú nem tartott velük, mert igen kedvelte őt. És ahogy lementek a tóhoz, meglátták a vízparton üldögélő Jézust, és Péter, a tizenkettek nevében szólva (akik ekkorra már mind jelen voltak), azt mondta: „Össze vagyunk zavarodva a gazdag fiatalemberhez intézett szavaid miatt. Vajon elvárjuk-e a téged követni akaróktól, hogy mondjanak le a világi javaikról egészen?” Erre Jézus így felelt: „Nem, Péter, csak azoktól, akik apostollá akarnak válni, és azoktól, akik úgy akarnak élni velem, ahogy ti is, egy családként. De az Atya megköveteli, hogy a gyermekeinek ragaszkodása tiszta és teljes legyen. Bármely dolog vagy személy áll közétek és az ország igazságainak szeretete közé, azt fel kell adni. Ha a vagyon nem tör be a lélek területeire, akkor annak nincsenek következményei azok szellemi életében, akik be akarnak lépni az országba.”
Erre Péter azt mondta, „De Mester, mi otthagytunk mindent, hogy kövessünk téged, akkor tehát mi lesz a miénk?” Jézus mind a tizenkettejükhöz szólt: „Bizony, bizony mondom nektek, senki sincs, aki értem és a mennyországért elhagyta a vagyonát, otthonát, feleségét, testvéreit, szüleit vagy a gyermekeit, és ne kapna sokszorosan többet ezen a világon, talán üldöztetések közepette is, az eljövendő világban pedig örök életet. De sokan lesznek elsőkből utolsók, míg az utolsókból gyakran lesznek elsők. Az Atya az ő igényeik szerint és pontosan azon igaz törvényeinek megfelelően bánik a teremtményeivel, mely törvények egy világegyetem jólétének irgalmas és szeretetteljes fenntartására irányulnak.
A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki sok embernek adott munkát, és aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, kiküldte őket a szőlőbe. Amikor kilenc óra körül kiment, és látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a vásártéren, megszólította őket: »Menjetek ki ti is a szőlőmbe, és majd megfizetem, ami jár nektek.« És azok egyből ki is mentek dolgozni. Megint kiment tizenkettő tájban és három körül is, és hasonlóképpen tett. Amikor aztán délután öt körül is kiment, még mindig talált ott ácsorgókat, és megkérdezte tőlük, »Mit ácsorogtok itt egész nap tétlenül?« Mire a férfiak azt felelték, »Mert nem fogadott fel minket senki.« Erre azt mondta a gazda: »Menjetek ki ti is dolgozni a szőlőmbe, és megfizetem, ami jár nektek.«
Amikor beesteledett, így szólt a szőlősgazda az intézőjéhez: »Hívd össze a munkásokat és add ki a bérüket, kezdve az utoljára felfogadottakon és fejezd be az elsőkkel.« Amikor jöttek tehát, akiket öt óra körül fogadott fel, fejenként egy dénárt kaptak, és mindegyik további munkás is ennyit kapott. Amikor a nap elején felfogadottak látták, hogy a később jövők mennyit kapnak, arra számítottak, hogy nekik a megállapodásosnál több juthat majd. De a többiekhez hasonlóan mindenki csak egy dénárt kapott. Miután mindegyikük felvette a fizetséget, panaszkodni mentek a gazdához, mondván: »Ezek, akiket utoljára fogadtál fel, csak egy órát dolgoztak, és ugyanannyit fizettél nekik, mint nekünk, akik pedig a munkanap terhét a tikkasztó napon viseltük.«
Erre azt felelte a gazda: »Barátaim, nem teszek veletek rosszat. Nem napi egy dénárban egyeztetek meg velem? Fogjátok, ami a tiétek és menjetek, mert úgy akarom, hogy az utoljára jöttek is annyit kapjanak, amennyit nektek adtam. Vagy talán nem helyénvaló, hogy a sajátommal azt tegyek, amit akarok? Vagy sajnáljátok a nagylelkűségemet, mert jó akarok lenni és irgalmat akarok mutatni?«”