A Jézus által a jelentkezők kiválasztására kijelölt bizottság a hetvenek csoportjába való felavatásra és a tagságra jelentkezők közül több mint ötven tanítványt utasított el. E bizottságot András, Abner és a vándor hitszónokok megbízott vezetője alkotta. Minden olyan esetben, amikor e háromtagú bizottság nem jutott egyetértésre, a pályázót Jézus elé vitték, és bár a Mester sohasem utasított el egyetlen evangéliumi hírnökké avatásra vágyó személyt sem, tizenkettőnél is többen voltak olyanok, akik miután beszéltek Jézussal, többé már nem akartak evangéliumi hírnökök lenni.
Az egyik buzgó tanítvány e szavakkal jött oda Jézushoz: „Mester, én a te egyik új apostolod szeretnék lenni, de apám nagyon öreg és közel a halála; engedélyt kaphatnék-e, hogy hazatérjek és eltemessem?” E férfinak Jézus azt mondta: „Fiam, a rókáknak van vackuk, és az ég madarainak fészkük, de az Ember Fiának nincs hova lehajtania a fejét. Te hű tanítvány vagy, és az is maradhatsz, míg hazatérsz, hogy segédkezz a szeretteidnek, de nem ez a helyzet az én örömhír-vivőimmel. Ők feladtak mindent, hogy kövessenek és hirdessék az országot. Ha te felavatott tanító akarsz lenni, akkor hagyd másokra, hadd temessék a halottakat, míg te a jó hírt terjeszted.” Erre a férfi nagyot csalódva távozott.
Egy másik tanítvány jött oda a Mesterhez és azt mondta: „Felavatott hírnök szeretnék lenni, de egy időre hazamennék, hogy megvigasztaljam a családomat.” Jézus így felelt: „Ha azt akarod, hogy felavassalak, akkor hajlandónak kell lenned mindenkit elhagyni. Az örömhír terjesztőinek odaadása nem lehet megosztott. Aki az eke szarvára teszi a kezét és hátrafelé néz, az nem alkalmas az ország hírnökének.”
Ezután András egy bizonyos gazdag fiatalembert hozott Jézus elé, aki odaadó hívő volt, és aki vágyott a felavatásra. Ez az ifjú, Matadormusz, a jeruzsálemi Szanhedrin tagja volt; hallotta Jézust tanítani és később tanította őt az országról szóló evangéliumra Péter és a többi apostol is. Jézus elbeszélgetett Matadormusszal a felavatás feltételeiről és arra kérte, hogy halassza el a döntést addig, amíg jobban át nem gondolta a dolgot. Másnap kora reggel, amint Jézus sétálni indult, az ifjú e szavakkal szólította meg: „Mester, ismerem tőled az örökkévaló élet bizonyosságait. Minthogy gyermekkorom óta követtem az összes parancsolatot, szeretném tudni, hogy mi többet kell még tennem az örökkévaló élet elnyeréséhez?” E kérdésre válaszul Jézus azt mondta: „Ha megtartod az összes parancsolatot—ne kövess el házasságtörést, ne ölj, ne lopj, ne tégy hamis tanúságot, ne csalj, tiszteld szüleidet—azt jól teszed, ám az üdvözülés a hit jutalma, nem pusztán a tetteké. Hiszed-e az ország ezen örömhírét?” Matadormusz azt felelte: „Igen, Mester, elhiszek mindent, amit te és az apostolaid tanítottatok nekem.” Erre Jézus azt mondta, „Akkor valóban a tanítványom és az ország gyermeke vagy.”
Erre azt mondta az ifjú: „De Mester, nem elég, hogy a tanítványod legyek; én az egyik új hírnököd akarok lenni.” Meghallván ezt Jézus, nagy szeretettel végignézett rajta, és azt mondta: „Az egyik hírnökömmé teszlek, ha hajlandó vagy megfizetni az árát, ha pótolod azt, ami hiányzik belőled.” Matadormusz azt felelte: „Mester, megteszek bármit, ha megengeded, hogy kövesselek.” Jézus megcsókolta az előtte térdelő ifjú homlokát, és azt mondta: „Ha a hírnököm akarsz lenni, akkor menj és add el mindenedet, és amint javaidat a szegényeknek vagy a testvéreidnek adományoztad, jöjj és kövess, és kincsed lesz a mennyországban.”
Ahogy Matadormusz meghallotta ezt, megnyúlt a képe. Felállt és csüggedten távozott, mert sok vagyona volt. E fiatal farizeus abban a hitben nevelkedett, hogy a vagyon az Isten kegyének jele. Jézus tudta, hogy az ifjú nem mentes a maga és a javai imádásától. A Mester a vagyon imádásától és nem feltétlenül a vagyontól akarta megszabadítani. Míg Jézus tanítványai nem váltak meg a világi javaik egészétől, az apostolok és a hetvenek igen. Matadormusz a hetven új hírnök egyike akart lenni, és ez volt az oka annak, hogy Jézus megkövetelte, hogy váljon meg minden ideigvaló vagyonától.
Csaknem minden emberi lénynek van valamije, melyhez kedves gyengéjeként ragaszkodik, és amelyet a mennyország a bejutás belépti díjának részeként követel. Ha Matadormusz megvált volna a vagyonától, akkor a hetvenek pénztárosaként valószínűleg egyenesen vissza is kapta volna annak kezelési jogát. Később, a jeruzsálemi egyház felállítását követően engedett a Mester rendelésének, bár akkor már késő volt ahhoz, hogy a hetvenek közé bekerüljön, és ő lett a jeruzsálemi egyház kincstárnoka, melynek Jakab, az Úr vér szerinti testvére volt a vezetője.
Mindig is így volt és mindörökre így lesz: Az embereknek meg kell hozniuk a maguk döntéseit. A választási szabadságnak van egy bizonyos tartománya, melyen belül a halandók mozoghatnak. A szellemi világ erői nem kényszerítik az embert; engedik, hogy a maga választotta utat járja.
Jézus előre látta, hogy Matadormusz az ő vagyonával valószínűleg nem válhat azon emberek felavatott társává, akik az evangéliumért mindent feladtak; ugyanakkor látta azt is, hogy a vagyona nélkül belőle lehetne mindazok legfőbb vezetője. De Jézus saját testvéreihez hasonlóan ő sem lett nagy ember az országban soha, mert megfosztotta magát a Mesterrel való bensőséges, személyes közösségtől, melyet megtapasztalhatott volna, ha ekkor hajlandó megtenni azt a dolgot, amit Jézus kért, és amelyet néhány évvel később ténylegesen meg is tett.
A javaknak közvetlenül semmi közük sincs a mennyországba való bejutáshoz, a vagyon imádásának azonban igen. Az ország iránti szellemi hűségek nem egyeztethetők össze az anyagelvűség mammonjának szolgálatával. Az ember valamely szellemi eszménykép iránti legfelsőbb szintű hűsége nem osztható meg anyagi irányú odaadással.
Jézus sohasem tanította, hogy helytelen dolog vagyonnal rendelkezni. Csak a tizenkettektől és a hetvenektől követelte meg, hogy a világi javaik egészét a közös ügynek ajánlják fel. De még így is gondoskodott a tulajdonuk előnyös felszámolásáról, miként Máté apostol esetében is. Jézus számos alkalommal azt tanácsolta a tehetős tanítványainak, amit a gazdag rómainak. A Mester a többletjövedelmek bölcs beruházását a jövőbeli, elkerülhetetlen csapások elleni biztosítás egyik helyénvaló formájának tekintette. Amikor az apostoli pénztár tele volt, Júdás letéteket helyezett el, melyeket később vettek igénybe, amikor nagy nehézségeik voltak a bevételcsökkenés miatt. Júdás ezt úgy tette, hogy előbb megbeszélte Andrással. Jézusnak személyesen soha semmi köze nem volt az apostoli pénzügyekhez, kivéve az adományosztást. Volt azonban egy olyan fajta gazdasági visszaélés, melyet sokszor elítélt, és az a gyenge, tapasztalatlan és kedvezőtlenebb helyzetű embereknek az erős, eszes és avatottabb társaik által való tisztességtelen kiszipolyozása volt. Jézus kijelentette, hogy a férfiakkal, nőkkel és gyermekekkel való ilyen embertelen bánásmód összeegyeztethetetlen a mennyország testvériségének eszményképeivel.