Így aztán, amíg a hegyoldal árnyékában pihentek, Jézus folytatta a tanításukat a szellem vallásáról, és lényegében a következőket mondta:
Olyan társak közül jöttetek, akik azt választják, hogy megelégednek az elme vallásával, akik biztonságra törekednek és az igazodást részesítik előnyben. Ti azt választottátok, hogy a tekintély bizonyosságának érzéseit lecserélitek a kalandvágyó és fejlődésképes hit szelleme által jelentett bizonyosságokra. Ti mertetek tiltakozni az intézményes vallás nehéz bilincse ellen és vállaltátok, hogy elutasítjátok a lejegyzett hagyományok tekintélyét, melyeket most az Isten szavának tekintenek. Atyánk valóban Mózesen, Illésen, Ésaiáson, Ámószon és Hóseán keresztül szólt, de nem hagyott fel azzal, hogy az igazság szavait intézze a világhoz, amikor e régi próféták már elmondták a mondandójukat. Atyám nem tesz különbséget emberfajták vagy nemzedékek között annyiban, hogy az igazság szava engedélyezett volna egy korszak számára és vissza lenne tartva egy másiktól. Ne kövessétek el azt a botorságot, hogy isteninek nevezitek azt, ami teljes mértékben emberi, és ne essetek abba a hibába, hogy nem halljátok meg az igazság azon szavait, melyek nem az ihletettnek hitt, hagyományosan csalhatatlannak vélt forrásokon keresztül érkeznek.
Felszólítottalak benneteket, hogy szülessetek újjá, hogy szellemtől szülessetek. Kihívtalak benneteket a tekintély sötétségéből és a hagyomány fásultságából ama felismerés érzékfeletti fényére, ahol a magatokénak tudhatjátok a lehető legnagyobb felfedezés lehetőségét, mely az emberi lélek előtt állhat—az Isten megtalálásának magasztos élményét magatokért, magatokban és magatoknak, s hogy mindezt a saját személyes tapasztalásotok tényeként hajtsátok végre. Így juthattok el a halálból az életre, a hagyomány tekintélyétől az Isten megismerésének megtapasztalásához; így juttok el a sötétségből a világosságra, az örökölt faji hittől a tényleges tapasztalás révén elért személyes hithez; és ezáltal fejlődtök tovább az elődeitektől kapott értelmi alapállású istentantól a szellem igaz vallása felé, mely a lelketekben épül ki örökkévaló felruházottságotokként.
A vallásotok a hagyományelvű tekintélyben való puszta értelmi hitből át fog változni azon élő hit tényleges megtapasztalásává, mely képes megragadni az Isten valóságát és mindent, ami az Atya isteni szellemével kapcsolatos. Az elme vallása reménytelenül a múlthoz köt titeket; a szellem vallása fokozatos kinyilatkoztatásban áll és mindegyre magasabb és szentebb teljesítményekre hív a szellemi eszményképek és örök valóságok elérése terén.
Bár a tekintély vallása hitelesnek tűnő biztonságérzetet kölcsönözhet az adott pillanatban, az ilyen átmeneti megelégedettségért a szellemi függetlenségetek és a vallási szabadságotok elvesztésének árát fizetitek. Atyám nem követeli meg tőletek a mennyországba való bejutás áraként, hogy rákényszerítsétek magatokat a szellemi értelemben visszataszító, szentségtelen és hamis dolgokban való hitre. Nem kívánják meg tőletek, hogy a saját irgalom-, igazságosság- és igazságérzéketeken erőszakot tegyetek azáltal, hogy a vallási formák és szertartások túlhaladott rendszerének vetitek alá magatokat. A szellem vallása mindörökre hagyja, hogy szabadon kövessétek az igazságot, vezessen bármerre is a szellem benneteket. Vajon ki mondhatná meg—talán ennek a szellemnek van olyan közölnivalója e nemzedék számára, melyet más nemzedékek nem voltak hajlandók meghallgatni?
Szégyen azokra a hamis vallási tanítókra, akik éhes lelkeket akarnak visszarángatni a ködös és távoli múltba és otthagynák őket! Mert így e szerencsétlenek arra vannak ítélve, hogy minden új felfedezés megrémítse őket, s az igazságra vonatkozó minden új kinyilatkoztatás megzavarja őket. A próféta, aki azt mondta, „teljes békében tartatik az, ki elméjében megmarad Isten mellett”, nem olyan ember volt, aki tisztán értelmileg hitt a tekintélyelvű istentanban. Ez az igazságot ismerő ember felfedezte Istent; ő nem csak beszélt Istenről.
Arra intelek benneteket, hogy hagyjatok fel azzal a szokással, hogy mindig a régi prófétákat és Izráel hőseit idézgetitek, ehelyett törekedjetek arra, hogy a Fenséges élő prófétáivá és az eljövendő ország szellemi hőseivé váljatok. A múlt Istent ismerő vezetőinek tisztelete talán méltó dolog, de miért kellene feláldoznotok az emberi létezés legfelsőbb tapasztalását: megtalálni Istent magatok számára és megismerni őt a saját lelketekben?
Az emberiség minden fajtájának megvan a maga értelmi felfogása az emberi létről; ezért kell az elme vallásának mindig a különféle faji nézőpontokkal lépést tartania. A tekintélyelvű vallások sohasem képesek egyesülni. Az emberiség egysége és a halandók testvérisége csakis a szellem vallásával való nemes felruházottság révén és azon keresztül teremthető meg. Az emberfajták gondolkodásmódja különbözhet, de az egész emberiségnél ugyanaz az isteni és örökkévaló szellem lakozik. Az emberek testvériségének reménye csak akkor válhat valóra, amikor és amint a különböző, értelmi alapállású tekintélyelvű vallásokat áthatja és háttérbe szorítja a szellem egyesítő és megnemesítő vallása—a személyes szellemi tapasztalás vallása.
A tekintélyelvű vallások csak arra képesek, hogy megosszák az embereket és felfogásbeli alapon csatarendbe állítsák őket egymás ellen; a szellem vallása fokozatosan közelebb hozza az embereket egymáshoz és rábírja őket, hogy megértőn rokonszenvezővé váljanak a másik iránt. A tekintélyelvű vallások egységes hitet követelnek az emberektől, ám ezt a világ mai állapotában lehetetlenség kivitelezni. A szellem vallása csak a tapasztalás egységét igényli—a beteljesülés azonosságát—a hitbeli változatosságnak azonban tág teret ad. A szellem vallása csak a látásmód azonosságát igényli, de nem követeli meg a nézőpont és a szemlélet egyformaságát. A szellem vallása nem az értelmi nézőpontok egységes voltát teszi szükségessé, hanem csak a szellemérzés egységét. A tekintély vallásai élettelen hitvallásokká dermednek; a szellem vallása a szeretetteljes szolgálat és az irgalmas segédkezés megnemesítő cselekedeteinek egyre erősödő örömévé és szabadságává növekszik.
De vigyázzatok, nehogy bármilyekőtök is lenézze Ábrahám gyermekeit azért, mert a hagyományelvű sivárság e rossz napjaiban elbuktak. Eleink elmerültek az Isten állhatatos és szenvedélyes keresésében, és rá is leltek úgy, ahogy semmilyen más emberfajta nem ismerte meg őt Ádám kora óta, aki sokat tudott erről, lévén, hogy maga is az Isten Fia volt. Atyám figyelmét nem kerülte el Izráel hosszú és lankadatlan küzdelme, mely Mózes kora óta folyik, hogy megtalálják Istent és megismerjék Istent. A zsidók kimerült nemzedékei nem hagytak fel azzal, hogy fáradságosan munkálkodjanak, verítékezzenek, keményen dolgozzanak és egy félreértett és megvetett nép szenvedéseit viseljék és szomorúságait megtapasztalják, teszik mindezt annak érdekében, hogy csak egy kicsit is közelebb kerüljenek az Istennel kapcsolatos igazság felfedezéséhez. Izráel minden tévedése és botlása ellenére atyáink Mózestől Ámósz és Hósea idejéig fokozatosan kinyilatkoztattak az egész világnak egy mind tisztább és igazabb képet az örökkévaló Istenre vonatkozóan. Így készítették elő a terepet az Atyáról szóló még nagyobb kinyilatkoztatás előtt, melynek megosztására ti kaptatok felhívást.
Soha ne feledjétek, hogy az élő Isten akaratának felfedezésére irányuló törekvésnél nagyobb megelégedettséget és nagyobb izgalmat okozó kaland csak egy van, mégpedig az ezen isteni akarat megcselekedésére tett őszinte erőfeszítés legfelsőbb tapasztalása. Azt se feledjétek, hogy az Isten akarata bármely földi foglalatosságban megcselekedhető. Vannak nem szent és vannak világi szólítások. Minden dolog szent azok életében, akiket a szellem vezet; vagyis akik az igazságnak alárendeltek, akiket a szeretet nemesít meg, akiket irgalom vezérel és akiket tisztességesség—igazságosság—korlátoz. A szellem, melyet Atyám és én elküldünk a világba nemcsak az Igazság Szelleme lesz, hanem az eszményelvű szépség szelleme is.
Fel kell hagynotok azzal, hogy az Isten szavát csak az istentani tekintély régi feljegyzéseinek lapjain keresitek. Akik az Isten szellemétől születnek, azok attól kezdve az Isten szavát annak bárminemű eredetétől függetlenül érzékelik. Az isteni igazságot nem szabad lebecsülni azért, mert az átadási csatornája láthatólag emberi. Sok társatok olyan beállítottságú, hogy elfogadja az Isten elméletét, és közben szellemileg nem képesek felismerni az Isten jelenlétét. Éppen ez az oka annak, hogy miért tanítottam nektek azt, hogy a mennyország a legjobban egy őszinte gyermek szellemi hozzáállásának elsajátítása révén ismerhető meg. Nem a gyermek elmebéli éretlenségét ajánlom nektek, hanem inkább azt a szellemi egyszerűséget, mellyel egy ilyen, hitre könnyen és bizodalomra teljesen fogékony kisgyermek rendelkezik. Nem annyira az Istennel kapcsolatos tények ismerete fontos, mint inkább az, hogy gyarapodjatok annak képességében, hogy érezzétek az Isten jelenlétét.
Mihelyt hozzáfogsz, hogy megtaláld Istent a lelkedben, rövidesen egyre inkább felfedezed őt más emberek lelkében és végül egy hatalmas világegyetem minden teremtményében és teremtésrészében is. De mekkora esélye van az Atyának arra, hogy a legfelsőbb szintű elkötelezettségek és isteni eszményképek Isteneként megjelenjen olyan emberek lelkében, akik kevés vagy semennyi időt sem szentelnek az ilyen örök valóságok figyelmes tanulmányozásának? Bár az elme nem a szellemi természet fészke, de ténylegesen is az ahhoz vezető kapubejárat.
De ne kövessétek el azt a hibát, hogy másoknak próbáljátok bizonygatni, hogy megtaláltátok az Istent; ilyen megalapozott bizonyítékot tudatosan nem tudtok előadni, jóllehet van két tevőleges alapú és hathatós kimutatási módja annak, hogy Istent ismerők vagytok, és ezek:
1. Az Isten szellemének gyümölcsei, melyek a napi megszokott életetekben megmutatkoznak.
2. Az a tény, hogy az egész élettervetek egyértelmű bizonyítékot szolgáltat arra, hogy fenntartás nélkül kockára tettétek mindeneteket a halál utáni továbbélés kalandjában ama reményre törekedve, hogy megtaláljátok az örökkévalóság Istenét, akinek jelenlétéből ízelítőt kaptatok az időben.
Félreértés ne essék, Atyám mindig válaszolni fog a hit legkisebb szikrájára is. Figyeli az ősember fizikai eredetű és babonás érzelmeit. Azon őszinte, de bátortalan lelkek esetében pedig, akiknek a hite oly gyenge, hogy az csak kevéssel több, mint értelmi igazodás a tekintélyelvű vallások iránti tétlen beleegyezéshez, az Atya mindig éberen figyel, hogy elismerhessen és támogathasson minden ilyen, az ő elérésére irányuló gyenge próbálkozást. De tőletek, akiket kihívtam a sötétségből a világosságra, elvárható, hogy teljes szívvel higgyetek; a hiteteknek kell uralnia a test, az elme és a szellem együttes magatartását.
Ti az apostolaim vagytok, és számotokra a vallás nem válhat olyan istentani menedékké, ahová félelmetekben elmenekülhettek, mikor szembetaláljátok magatokat a szellemi fejlődés és az eszményalapú kaland küzdelmes valóságaival; a ti esetetekben a vallásnak inkább ama valós tapasztalás tényévé kell válnia, mely igazolja, hogy az Isten megtalált titeket, eszményivé, nemessé és szellemlényegűvé tett benneteket, és hogy vállaltátok azt az örökkévaló kalandot, hogy megtaláljátok Istent, aki már megtalált és fiúi elismertségbe helyezett titeket.
Amikor Jézus befejezte a beszédet, intett Andrásnak és nyugat felé, Fönícia irányába mutatva, így szólt: „Folytassuk utunkat.”
Magyar fordítás © Urantia Alapítvány. A kiadó engedélyével.