Az apostolok a Mesterük nélkül—magukban így elküldve—beszálltak a hajóba és némán evezni kezdtek Betszaida felé a tó nyugati partja mentén. A tizenkettek egyike sem volt úgy összetörve és elcsüggedve, mint Simon Péter. Alig szóltak egy-egy szót; mindannyian a hegyekben egyedül lévő Mesterre gondoltak. Vajon elhagyta őket? Addig a Mester sohasem küldte el mindannyiukat és sohasem fordult még elő, hogy nem volt hajlandó velük tartani. Mit jelenthet mindez?
Komor hangulat telepedett rájuk, mert erős ellenszél támadt, mely az előrehaladást csaknem lehetetlenné tette. Ahogy a sötétség és a kemény evezés órái teltek, Péter kimerült és a fáradtságtól mély álomba zuhant. András és Jakab a hajótat párnás padjára fektette, hogy ott pihenjen. Mialatt a többi apostol keményen küzdött a széllel és a hullámokkal, Péter álmot látott; látomása volt Jézusról, amint a vízen járva közeledik feléjük. Látván a Mestert a hajó mellett a vízen járni, Péter felkiáltott, „Ments meg minket, Mester, ments meg!” Akik a hajó hátsó részében tartózkodtak, hallották is néhány szavát. Ahogy ez az éjszakai jelenés Péter elméjében folytatódott, azt álmodta, hogy hallja, amint Jézus így szól: „Bátorság; én vagyok az; ne félj.” Olyan volt ez Péter zavart lelkének, mint a gileádi balzsam; megnyugtatta elgyötört szellemét, s így (álmában) odakiáltott a Mesternek: „Uram, ha valóban te vagy az, akkor parancsold meg, hogy menjek és járjak veled a vízen.” Amikor Péter elkezdett a vízen járni, a háborgó hullámok megrémisztették, és ahogy merülni kezdett, így kiáltott, „Uram, ments meg!” A tizenkettek közül sokan hallották a kiáltását. Ezután Péter azt álmodta, hogy Jézus eljön a megmentésére, kinyújtja a kezét, megragadja és felemeli, s azt mondja: „Ó, te kishitű, miért kételkedtél?”
Az álma második részével összefüggésben Péter felkelt a padról, melyen aludt és ténylegesen is átlépett a hajóról a vízbe. Akkor ébredt fel az álomból, amikor András, Jakab és János lehajoltak érte és kihúzták a tóból.
Péter számára ez az élmény mindig valós volt. Őszintén hitte, hogy Jézus eljött hozzájuk azon az éjszakán. Csak részben győzte meg erről János Márkot, ami megmagyarázza, hogy Márk miért hagyta ki a beszámolójából a történet egy részét. Lukács, az orvos, aki alapos kutatást végzett e tárgykörökben, arra a következtetésre jutott, hogy ez a mellékesemény Péter látomása volt és a beszámolója elkészítésekor ezért nem volt hajlandó helyt adni a történetnek.