Ugyanennek a szombati napnak a délutánján Betániában, miközben Jézus, a tizenkettek és a hívek egy csoportja a Lázár kertjében gyújtott tűz körül gyülekezett, Nátániel ezt a kérdést tette fel Jézusnak: „Mester, bár a régi életmódszabály igenlő jellegű változatát tanítottad nekünk, arra oktatva minket, hogy úgy bánjunk másokkal, ahogy szeretnénk, hogy velünk bánjanak, én nem teljesen értem, hogy miként tarthatjuk magunkat mindig e megkötéshez. Hadd szemléltessem az állításomat annak a buja embernek a példájával, aki gonoszul tekint a bűnben vele akarattal részes társára. Hogyan taníthatjuk, hogy ennek a rossz szándékú embernek úgy kell bánnia másokkal, ahogy szeretné, hogy vele bánjanak?”
Nátániel kérdését meghallva Jézus azonnal felállt és ujjal mutatva az apostolra, így szólt: „Nátániel, Nátániel! Miféle gondolkodásmód él a szívedben? Hát nem úgy fogadtad a tanításaimat, mint aki szellemtől született? Hát nem úgy hallod az igazságot, mint a bölcs, szellemi értelemmel bíró emberek? Amikor arra intettelek benneteket, hogy úgy bánjatok másokkal, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak, akkor a magas eszményképekkel rendelkező emberekre gondoltam, nem pedig azokra, akik kísértést éreznek, hogy a tanításomat a rossz dolgok megtételére való bátorítás engedélyévé torzítsák.”
Amikor a Mester így szólt, Nátániel felállt és azt mondta: „De Mester, ne gondold, hogy én egyetértek a tanításod ilyen értelmezésével. Azért tettem fel a kérdést, mert gyanítottam, hogy sok ilyen ember esetleg rosszul értelmezi az intésedet, és reméltem, hogy e kérdésben további útmutatást adsz nekünk.” Miután Nátániel leült, Jézus így folytatta: „Tudom jól, Nátániel, hogy ilyen rossz gondolatot az elméd nem pártol, de csalódott vagyok, hogy ti mind oly gyakran nem vagytok képesek tisztán szellemi értelmezést kapcsolni az én egyszerű tanításaimhoz, azon intelemhez, melyet emberi nyelven kellett kapnotok, úgy, miként az emberek beszélnek. Hadd tanítsam meg nektek ezen életmódszabály, a »bánjatok másokkal úgy, ahogy szeretnétek, hogy veletek bánjanak« intelem értelmezéséhez kapcsolódó jelentéstartalmak különböző szintjeit:
1. A húsvér test szintje. Az ilyen tisztán önző és buja értelmezést jól példázza a kérdésedben rejlő vélekedés.
2. Az érzések szintje. E sík egy szinttel feljebb van, mint a húsvér testé és arra utal, hogy a rokonszenv és a sajnálat javítja ezen életmódszabály értelmezését.
3. Az elme szintje. Itt jut szerephez az értelmes elme és a józan tapasztalás. A jó ítélőképesség megköveteli, hogy az ember ezt az életmódszabályt az őszinte és nemes önbecsülésben megmutatkozó, legfelsőbb rendű eszményelvűséggel összhangban értelmezze.
4. A testvéri szeretet szintje. Még feljebb található az ember társainak jóléte iránti önzetlen odaadás szintje. Az Isten atyaságának és az emberek ebből következő testvériségének tudatosulásából kinövő, teljes szívvel végzett társadalmi szolgálat felsőbb síkján ezen alapvető életmódszabály új, sokkal szebb értelmezése fedezhető fel.
5. Az erkölcsi szint. Amikor az értelmezés igazi bölcseleti szintjeit eléritek, amikor valóban ráláttok a dolgok helyességére és helytelenségére, amikor érzékelitek az emberi kapcsolatok tartamának örök voltát, akkor kezditek úgy látni az ilyen értelmezési kérdést, mint ahogy egy fennkölt, az eszményekért lelkesedő, bölcs és pártatlan harmadik személy látná és értelmezné azokban az élethelyzetekben, melyekben e parancsot a személyes nehézségeitek kezelése során érvényesíthetnétek.
6. A szellemi szint. Utolsóként, de mindegyik közül a legértékesebbként, eljutunk a szellemi látásmód és a szellemi értelmezés szintjére, mely arra ösztönöz minket, hogy felismerjük ebben az életmódszabályban azt az isteni parancsot, hogy minden emberrel úgy kell bánni, ahogy vélekedésünk szerint az Isten bánna velük. Ez az emberi kapcsolatok világegyetemi eszményképe. Ez a ti hozzáállásotok minden olyan kihívás vonatkozásában, amikor a legfelsőbb rendű vágyatok az, hogy mindig megcselekedjétek az Atya akaratát. Ezért én azt szeretném, hogy minden emberrel úgy bánjatok, ahogy szerintetek én is bánnék velük hasonló körülmények között.”
Mindeddig Jézus semmi olyat nem mondott az apostoloknak, ami jobban megdöbbentette volna őket. A Mester visszavonulása után még sokáig folytatták a szavainak értelmezéséről szóló vitát. Bár Nátániel csak lassan tudott megszabadulni attól a feltevéstől, hogy Jézus félreértette a kérdése lényegét, a többiek igencsak hálásak voltak azért, hogy a bölcselői beállítottságú apostoltársuknak volt bátorsága ilyen elgondolkoztató kérdést feltenni.