◄ 144:1
144. írás
144:3 ►

Gilboában és a Tízvárosban

2. Beszélgetés az imáról

144:2.1

„János valóban tanított nektek egy egyszerű imaformát: »Ó Atyánk, szabadíts meg minket a bűntől, mutasd meg a dicsőséged, nyilatkoztasd ki a szereteted, és szentelje meg szellemed a szívünket mindörökre, úgy legyen!« Azért tanította nektek ezt az imát, hogy legyen mit tanítanotok a tömegeknek. Nem az volt a szándéka, hogy ilyen előírt, alakias kérelmet alkalmazzatok az ima közbeni lelki megnyilatkozásotokhoz.

144:2.2

Az ima a lelki beállítódás teljesen személyes és önkéntelen kifejeződése a szellem iránt; az ima a fiúi kapcsolat bensőséges közössége és a társas viszony kifejeződése legyen. Az ima, ha szellemi késztetésből fakad, együttműködést mutató szellemi fejlődéshez vezet. Az eszményi ima egyfajta szellemi közösség, mely értelmes istenimádathoz vezet. Az igaz imádkozás a menny felé irányuló őszinte magatartás, mely révén eszményképeiteket eléritek.

144:2.3

Az ima a lélek lélegzete, és ennek kell állhatatossá tennie benneteket az Atya akaratának megismerésére irányuló próbálkozásotokban. Ha valamelyiketeknek van szomszédja, és éjfélkor elmentek hozzá e szavakkal: »Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret, útról érkezett egy barátom hozzám, s nincs mit enni adnom neki«; és ha a szomszédotok azt válaszolja, »Ne zavarj, mert az ajtó már be van zárva és gyermekeim is, én is ágyban vagyunk; ezért nem tudok fölkelni és kenyeret adni neked«, akkor nem tágítotok, elmagyarázzátok, hogy a barátotok éhes, és hogy nem tudjátok étellel kínálni. Mondom nektek, hogy bár azért, mert a barátotok, nem kel fel, hogy kenyeret adjon nektek, de mivel ti nem tágítotok, mégis fölkel és ad nektek annyit, amennyire szükségetek van. Ha tehát a kitartás még a halandó ember kegyét is elnyeri, akkor a kitartásotok a szellemben mennyivel jobban megnyeri az élet kenyerét számotokra a mennyei Atya készséges kezétől. Megint csak azt mondom nektek: Kérjetek és kaptok; keressetek és találtok; zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindenki, aki kér, kap; aki keres, talál; és aki zörget az üdvözülés ajtaján, annak ajtót nyitnak.

144:2.4

Közületek melyik apa habozna a szülői bölcsesség szerint adni, ha a fia esztelenül kér, mintsem hogy a fia helytelen kérése szerint adjon? Ha a gyermeknek kenyérre van szüksége, követ adtok neki, csak mert esztelenül azt kér? Ha a fiatoknak halra van szüksége, akkor helyette tán vízisiklót adtok neki, csak mert véletlenül a halak közé keveredett a hálóban és a gyermek éretlenül a kígyót kéri? Ha tehát ti, akik halandók és végesek vagytok, tudjátok, hogy miként válaszoljatok az imára és adjatok jó és megfelelő ajándékot a gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább adja a mennyei Atya a szellemet és számos további áldását azoknak, akik kérnek tőle? Az embereknek mindig imádkozniuk kell és nem szabad elbátortalanodniuk.

144:2.5

Hadd mondjak el nektek egy történetet egy bizonyos bíróról, aki egy istentelen városban élt. E bíró nem félte az Istent és nem tisztelte az embert. Volt egy szükséget szenvedő özvegyasszony abban a városban, aki újra és újra elment ehhez az igazságtalan bíróhoz, mondván, »Védj meg engem az ellenségemtől.« Egy jó ideig nem volt hajlandó meghallgatni az özvegyet, de egyszer azt mondta magának: »Bár nem félem az Istent és nem tisztelem az embert, mégis, mivel ez az özvegyasszony nem hagy nekem békét, megvédem őt, mert teljesen kimerít azzal, hogy folyton idejár.« E történeteket azért mondom nektek, hogy bátorítsalak az állhatatos imádkozásra és nem azért, hogy bizalmasan azt tudassam veletek, hogy a kérelmeitek eltérítik a fenti igazságos és pártatlan Atyát. Állhatatosságotok azonban ne az Isten kegyének elnyerésére irányuljon, hanem arra, hogy megváltozzon a földi hozzáállásotok és gyarapodjon a lelketek szellemi befogadóképessége.

144:2.6

De amikor imádkoztok, igen kevés hitet gyakoroltok. Az igazi hit a földi nehézségek olyan hegyeit mozdítja el, melyek történetesen a lelki gyarapodás és a szellemi fejlődés útjában állnak.”


◄ 144:1
 
144:3 ►