Ez eseménydús év volt Jézus életében. Továbbra is jól haladt a tanhelyen és kitartó volt a természettudományi tanulmányaiban, de közben egyre jobban összpontosított azon módszerek tanulmányozására, melyekkel az emberek a megélhetésüket biztosítják. Rendszeresen elkezdett dolgozni az otthoni ácsműhelyben és engedélyt kapott, hogy maga rendelkezzen a keresete felett, mely saját kereset engedélyezése igencsak szokatlan dolog volt a zsidó családokban. Ebben az évben tanulta meg azt is, hogy az ilyen dolgokat családi titokként kell őrizni. Egyre jobban tudatosult benne az, hogy miként is okozott bajt a faluban, és ennélfogva egyre körültekintőbben tartott titokban mindent, ami csak okot adhatott arra, hogy a társaihoz képest másnak tartsák.
Az év során Jézus sokszor élt meg bizonytalanságot, sőt talán tényleges kétséget is a küldetése természetét illetően. A természetes úton fejlődő emberi elméje még nem teljesen fogta fel a kettős természetének valóságát. Az a tény, hogy a fiúnak egyetlen személyisége volt, megnehezítette a tudata számára ama tényezők kettős eredetének felismerését, melyek a személyiségéhez kapcsolódó természetét alkották.
Ettől kezdve egyre jobban ki tudott jönni az öccseivel és a húgaival. Egyre tapintatosabb lett, mindig könyörületes és előzékeny volt az ő jólétüket és boldogságukat illetően, és jó kapcsolatokat tartott fenn velük a nyilvános segédkezésének megkezdéséig. Hogy még pontosabban fejezzük ki magunkat: Jézus nagyon jól kijött Jakabbal, Mirjámmal és a két fiatalabb (még meg nem született) gyermekkel, Ámósszal és Rúth-tal. Elég jól kijött Mártával. Ami gondja otthon akadt, az nagymértékben Józseffel és Júdással volt összefüggésben, különösen ez utóbbival.
József és Mária számára próbára tevő tapasztalás volt vállalni az isteni és az emberi ilyen példátlan keverékének a felnevelését, és nagy tisztelet illeti őket azért, hogy olyan hűen és sikeresen tettek eleget a szülői kötelességeiknek. Jézus szülei egyre inkább felismerték, hogy valami emberfeletti lakozik a legidősebb fiukban, de még csak halványan sem álmodtak arról soha, hogy az ígéret fia valójában és igazából a dolgok és lények helyi világegyetemének tényleges teremtője. József és Mária úgy élt és halt, hogy sohasem tudták meg, hogy Jézus fiuk valóban a halandói húsvér testben megtestesült Világegyetemi Teremtő.
Ebben az évben Jézus minden korábbinál több figyelmet szentelt a zenének, és folytatta a tanítást az öccsei és húgai otthoni tanodájában. Nagyjából ekkoriban történt, hogy a fiú képessé vált élesen elhatárolni Józsefnek és Máriának az ő küldetése természetét illető szemléletét. Jézus sokat gondolkodott a szülei eltérő véleményén, gyakran hallgatta a vitáikat, amikor ők úgy hitték, hogy már alszik. Egyre inkább hajlott az apja nézőpontjának elfogadására, így biztos volt, hogy az anyjának fájdalmat fog okozni az a felismerés, hogy a fia fokozatosan elutasítja az ő tanácsait az életpályájával kapcsolatos dolgokban. Az évek múlásával ez a nézetkülönbség csak nőtt. Mária egyre kevésbé értette a jézusi küldetés jelentőségét, és e jó anyának egyre nagyobb fájdalmat okozott, hogy a legkedvesebb fia nem váltja be az ő dédelgetett álmait.
József egyre jobban hitt a jézusi küldetés szellemi természetében. Más, ennél fontosabb okok miatt is szerencsétlen dolog, hogy nem élhette meg, hogy lássa a Jézus földi alászállásáról alkotott képe beteljesedését.
Az utolsó tanévben, amikor tizenkét éves volt, Jézus kifogásolta apjánál azt a zsidó szokást, hogy minden egyes alkalommal megérintik az ajtófélfára szegezett íróhártya-darabot, amikor a házba bemennek vagy onnan kijönnek és azután megcsókolják azt az ujjukat, mely az íróhártyát érintette. E szertartás részeként szokás volt azt mondani, hogy „Az Úr tartsa meg a ki- és belépésünket, mostantól fogva, és mindörökké!” József és Mária többször is kioktatta Jézust arról, hogy miért ne készítsen faragott vagy rajzolt képeket, elmagyarázva neki, hogy az ilyen alkotások bálványozási célokat szolgálhatnak. Bár Jézus nem értette teljesen a faragott és más képekre vonatkozó tiltásaikat, de mivel a következetesség terén igen fejlett képességgel rendelkezett, az apja esetében rámutatott az ajtófélfára szegezett íróhártya megérintése szokásának alapvetően bálványozásszerű természetére. József el is távolította az íróhártyát azt követően, hogy Jézus szóvá tette a dolgot.
Az idő múlásával Jézus sokat tett a vallási formákhoz kötődő gyakorlatuk megváltoztatásáért a családi imák és egyéb szokások terén. Názáretben sok ilyesmit véghez lehetett vinni, mert a város zsinagógája egy szabadelvű rabbi tanoda befolyása alatt állt, melyet a neves názáreti tanító, Jóse működése fémjelzett.
Ez év és a következő két év során Jézus erős elmebéli gyötrelmet élt meg azért, mert állandóan arra törekedett, hogy a vallási szokásokról és társas érintkezési formákról alkotott személyes nézőpontjait hozzáigazítsa a szülei megmerevedett felfogásaihoz. Igen felkavarta őt az a feszültség, amely abból eredt, hogy hű akart maradni a meggyőződéseihez és közben lelkiismeretesen meg akart felelni a szülei iránti engedelmesség követelményének is; a benne lejátszódó legnagyobb összeütközést két, az ifjúi elméjét a leginkább foglalkoztató parancsolat szembenállása okozta. Az egyik az volt, hogy „Légy hű az igazsággal és a pártatlansággal kapcsolatos legfelsőbb meggyőződésed parancsaihoz!” A másik pedig: „Tiszteld atyádat és anyádat, mert ők adtak neked életet és ők tápláltak téged!” Azonban sohasem bújt ki annak felelőssége alól, hogy naponta kellőképpen összehangolja a két területet, vagyis az ember személyes meggyőződéséhez való hűséget és a családja iránti kötelességet, és a személyes meggyőződés és a családi kötelezettségek egyre inkább egybeillő keverékéből a közösségvállalásnak egy, a hűségen, az egyenességen, a türelmen és a szereteten alapuló mesteri felfogását alakította ki eredményesen.