Bár a római állam által biztosított társadalmi és gazdasági feltétel nem a legmagasabb szintet képviselte, az általános béke és fellendülés kedvezett Mihály alászállásának. A Krisztus utáni első században a földközi-tengeri világ társadalma öt jól meghatározható rétegből állt:
1. A nemesség. A pénzzel és hivatali hatalommal rendelkező felsőbb osztályok, a kiváltságos és uralkodói csoportok.
2. Az üzleti csoportok. A nagykereskedők és pénzváltók, a kereskedők—a nagybani árubehozatallal és kivitellel foglalkozók—a nemzetközi nagykereskedők.
3. A kis létszámú középosztály. Bár e csoport valóban kis létszámú volt, azért nagy befolyással rendelkezett és ők alkották a korai keresztény egyház erkölcsi gerincét, mely arra bátorította e csoportokat, hogy folytassák a különféle mesterségeiket és kereskedelmi ügyleteiket. A zsidók közül sok farizeus tartozott a kereskedők ezen osztályába.
4. A szabad bérmunkások. E csoportnak kevés vagy semennyi társadalmi rangja sem volt. Bár a szabadságukra büszkék voltak, nagy hátrányt szenvedtek, mert a rabszolgamunkával való versenyre kényszerítették őket. A felsőbb osztályok megvetéssel tekintettek rájuk, úgy tartották, hogy a „szaporodási célokon” kívül semmihez sem használhatók.
5. A rabszolgák. A római állam népességének felét rabszolgák tették ki; sokuk nemesebb egyed volt és gyorsan megtalálta a boldogulás módját a szabad bérmunkások, sőt a kereskedők köreiben. A többség azonban középszerű vagy rendkívül alacsonyrendű volt.
A rabszolgasorba vetés, még a fejlettebb népeké is, a római katonai hódítások sajátsága volt. Az úr hatalma a rabszolgája felett korlátlan volt. A korai keresztény egyház nagyobbrészt az alsóbb néposztályokból és e rabszolgákból állt.
A kiválóbb rabszolgák gyakran kaptak munkabért és a keresetük megtakarításával megválthatták a szabadságukat. Sok ilyen felszabadult rabszolga szerzett magas állami, egyházi és üzleti tisztséget. E lehetőségek miatt volt a korai keresztény egyház oly elnéző a rabszolgaság módosult formájával szemben.
A Krisztus utáni első században nem voltak általános társadalmi gondok a római birodalomban. A népesség nagyobbik hányada úgy tekintett önmagára, mint akinek a helye abban a csoportban van, ahova történetesen megszületett. Az ajtó mindig nyitva állt, melyen át a tehetséges és ügyes egyének felemelkedhettek a római társadalom alsóbb rétegéből a felsőbbe, de az emberek általában elégedettek voltak a társadalmi helyzetükkel. Nem voltak osztálytudatosak, és nem is tekintettek úgy ezekre az osztálykülönbségekre, mint igazságtalan és rossz dologra. A kereszténység semmilyen értelemben nem volt az elnyomott osztályok nyomorúságának enyhítését célul tűző gazdasági mozgalom.
Bár a nők több szabadságot élveztek a római birodalom szerte, mint a korlátozott mozgásterű helyzetükben Palesztinában, a család iránti elkötelezettség és természetes ragaszkodás a zsidók körében messze meghaladta a nem-zsidó világét.