Minden időben és térben, és akármilyen természetű valósággal kapcsolatban hat egy feltartóztathatatlan és személytelen törvény, mely egyenértékű a mindenségrendi gondviselés feladatkörével. Irgalom jellemzi az Istennek az egyén iránti szeretetteljes beállítottságát; pártatlanság hajtja az Isten viselkedését a teljesség irányában. Isten akarata nem feltétlenül kerekedik felül a részben—valamely személyiség szívében—de ténylegesen az ő akarata irányítja az egészet, a világegyetemek mindenségét.
A minden lényével való minden viszonyára vonatkozóan igaz, hogy Isten törvényei nem saját maguktól fogva önkényesek. Számotokra, akik korlátolt belátással és véges nézőponttal rendelkeztek, Isten cselekedetei gyakorta szükségképpen önhatalmúnak és önkényesnek tűnnek. Isten törvényei pusztán Isten szokásai, annak módja, ahogyan a dolgokat újra és újra teszi; és ő mindig minden dolgot jól cselekszik meg. Úgy látjátok, hogy Isten ugyanazt a dolgot ugyanúgy teszi meg többször is, s ez egyszerűen azért van így, mert ez a legjobb módja az adott dolog megtételének az adott körülmények között; és mivel a legjobb út a helyes út, ezért a végtelen bölcsesség a dolgoknak mindig e pontos és tökéletes megtételét rendeli el. Emlékezzetek arra is, hogy a természet az Istenségnek nem kizárólagos cselekedete; egyéb hatások is közrejátszanak azokban a jelenségekben, melyeket az ember természetnek nevez.
Ellentmond az isteni természetnek az, hogy bármiféle torzulást szenvedjen vagy bármikor is megengedje valamiféle tisztán személyes cselekedet alacsonyabb rendű kivitelezését. Tisztában kell lenni azonban azzal, hogy ha bármely helyzet isteniségében, bármely körülmény szélsőségességében, bármely esetben, amikor is a legfelsőbb bölcsesség másmilyen viselkedés igényét jelzi—ha a tökéletesség igénye bármely okból más, egy jobb viszonzási módot követel meg, akkor és ott a végtelen bölcsességű Isten e jobb és megfelelőbb módon működik. Ez egy magasabb törvény kifejeződése és nem egy alacsonyabb törvény érvénytelenítése lenne.
Az Isten nem rabja a megszokásnak, hogy saját akaratlagos cselekedeteit ismételgesse. Nincs összeütközés a Végtelen törvényei között; ezek mind a tévedhetetlen természet tökéletes következményei; mind a hibátlan döntéseket kifejező megkérdőjelezhetetlen cselekedetek. A törvény egy végtelen, tökéletes és isteni elme változatlan válasza. E nyilvánvaló azonosságtól függetlenül Isten cselekedetei mind az ő akarata szerint valók. Istenben „nincs változás, vagy változásnak árnyéka”. De mindaz, amit az Egyetemes Atyáról bizton elmondhatunk, már nem állítható ugyanilyen bizonyossággal az ő alárendelt értelmeiről vagy az ő evolúciós teremtményeiről.
Mivel az Isten változatlan, ezért bízhattok abban, hogy minden szokványos körülmény közepette ugyanazt a dolgot ugyanazon egyedi és szokványos módon cselekszi meg. Az Isten az állandóság biztosítéka minden teremtett dolog és lény számára. Ő az Isten; ezért nem változik ő.
Mindezen állhatatos viselkedés és egységes cselekvés személyes, tudatos és magas fokon akarati, ugyanis a nagy Isten nem tehetetlen rabja a saját tökéletességének és végtelenségének. Az Isten nem öntevékeny önműködő erő; ő nem valamiféle szolgai törvény-kötötte hatalom. Isten nem matematikai egyenlet vagy vegytani képlet. Ő szabad akaratú és elsődleges személyiség. Ő az Egyetemes Atya, személyiséggel gazdagon felruházott lény és minden teremtmény-személyiség egyetemes forrása.
Az Isten akarata nem egységesen érvényesül az istenkereső anyagi halandó szívében, de ha az időkeretet a pillanattól a teljes első életre tágítjuk, akkor Isten akarata egyre inkább észlelhető azokban a szellemi gyümölcsökben, melyek a szellem vezette Isten-gyermekek életében teremnek. Ha pedig az emberi élet tovább gyarapszik a morontia tapasztalásban, az isteni akarat egyre fényesebben világlik ki az idő ama teremtményeinek szellemiesülő cselekedeteiből, akik elkezdték megízlelni az ember személyisége és az Egyetemes Atya személyisége közötti viszony megtapasztalásából származó isteni boldogságokat.
A személyiség szintjén az Isten Atyasága és az emberek közötti testvériség képezi a rész és az egész feloldhatatlan ellentmondását. Isten minden egyes egyént úgy szeret, mint a mennyei család egy tagját. Isten ugyanakkor az összes egyént szereti; nem tesz különbséget a személyek között, és a szeretetének egyetemessége hozza létre a teljesség kapcsolatát, az egyetemes testvériséget.
Az Atya szeretete abszolút értelemben egyénivé tesz minden egyes személyiséget, mint az Egyetemes Atya különleges gyermekét, akiből csupán egy van a végtelenségben, olyan saját akarattal rendelkező teremtményt, aki helyettesíthetetlen a teljes örökkévalóságban. Az Atya szeretete dicsőít meg minden Isten-gyermeket, világítja meg a mennyei család minden egyes tagját, a mindenek Atyjának testvéri körén kívül eső személytelen szintekkel szemben élesen kirajzolja minden egyes személyes lény különleges természetét. Az Isten szeretete szembetűnően mutatja meg minden egyes saját akarattal bíró teremtmény páratlan értékét, hibátlanul tárja fel azt a magasrendű értéket, melyet az Egyetemes Atya adományozott minden egyes gyermekének a paradicsomi besorolású legmagasabb teremtő személyiségektől azokig az akarati méltósággal bíró legalacsonyabb rendű személyiségekig, akik vad embertörzsekben élnek az emberi faj keletkezésekor az idő és tér valamely evolúciós világán.
Az Istennek az egyén iránti szeretete hozza létre a minden egyén isteni családját, a paradicsomi Atya szabad akaratú gyermekeinek egyetemes testvériségét. És mivel ez a testvériség egyetemes, ezért ez a teljesség kapcsolata. A testvériség, ha egyetemes, nem az egyes kapcsolatokat mutatja meg, hanem a minden kapcsolatot. A testvériség a teljesség valósága és ezért felfedi a teljesség tulajdonságait, szembeállítva azokat a részleges tulajdonságaival.
A testvériség tényszerű kapcsolat minden világegyetemi létet élő személy között. Egyetlen személy sem vonhatja ki magát azon előnyök vagy hátrányos következmények alól, melyek a más személyekkel való kapcsolat eredményeképpen jelennek meg. A rész az egészhez való viszonyának mértékében nyer vagy szenved. Az egyes emberek jó erőfeszítései minden ember hasznára válnak; az egyes emberek tévedése vagy rossz volta az összes ember szenvedését növeli. Miként a rész mozog, úgy halad az egész is. Miként az egész fejlődik, úgy fejlődik a rész is. A rész és az egész egymáshoz viszonyított sebessége határozza meg azt, hogy a részt az egész tehetetlensége tartja-e vissza vagy a mindenségrendi testvériség lendülete viszi-e előre.
Valóságos rejtély az, hogy az Isten meglehetős személyi öntudattal rendelkező lény, akinek lakóhelyei vannak a világban, s ugyanakkor személyesen jelen van egy ilyen hatalmas világegyetemben és személyes kapcsolatban áll a jó közelítéssel végtelen számú lénnyel. Hogy e jelenség az emberi felfogóképességen túl való léte miatt rejtélynek tűnik, semmiképpen ne gyöngítse a hiteteket! Ne engedjétek, hogy a végtelenség kiterjedtsége, az örökkévalóság mérhetetlen terjedelme és az Isten páratlan jellemének nagyszerűsége és dicsősége megfélemlítsen, eltántorítson vagy elbátortalanítson benneteket; ugyanis az Atya egyikőtöktől sincs nagyon messze; bennetek lakozik ő, és szó szerint őbenne mozgunk, ténylegesen élünk és igazából őbenne vagyunk mi.
Még ha a paradicsomi Atya az isteni teremtőin és a teremtmény-gyermekein keresztül működik is, ő akkor is élvezi a veletek kialakított legbensőségesebb kapcsolatot, mely oly árnyalt, olyannyira személyes, hogy már meghaladja az én értelmemet is—ez pedig az Atya szilánkjának rejtélyes közössége az emberi lélekkel és az annak tényleges lakóhelyét képező halandói elmével. Azzal, hogy tudod mit kezdj Isten ezen ajándékaival, azt is tudod, hogy az Atya nem csak az isteni társaival van bensőséges kapcsolatban, hanem az időben élő, evolúciós halandó gyermekeivel is. Az Atya valóban a Paradicsomon tartózkodik, de az ő isteni jelenléte az emberek elméjében is ott lakozik.
Még ha egy Fiú szelleme ki is áradhat minden testbe, még ha egy Fiú egyszer a halandói húsvér testhez hasonló alakban veletek lakozott is, még ha szeráf vigyáz is rád személyesen és vezeti lépteidet, hogyan is remélheti a Második és a Harmadik Forrás ezen isteni lényeinek akármelyike, hogy közelebb kerülhet hozzád vagy tökéletesebben megérthet téged, mint az Atya, aki önmagából adott neked egy részt, hogy benned legyen, hogy a te valóságos és isteni, sőt örök sajátlényeged legyen?