◄ 12:3
12. írás
12:5 ►

A világegyetemek mindensége

4. Tér és mozgás

12:4.1

A mindenségrendi energia minden egysége elsődleges forgásban van, a küldetésének teljesítésén munkálkodik, miközben bejárja világegyetemi pályáját. A tér világegyetemei és azok részrendszerei és világai mind forgó szférák, melyek a világmindenségi térszintek végtelen körei mentén haladnak. Egyáltalán semmi nyugvó sincs a világmindenségben, kivéve magát a Havona központot, az örök Paradicsom-Szigetet, a gravitáció középpontját.

12:4.2

A Korlátlan Abszolút szervesen a térre korlátozódik, de az Abszolútnak a mozgáshoz való viszonyában nem vagyunk ilyen bizonyosak. Vajon a mozgás eredendően megvan benne? Nem tudjuk. Azt tudjuk, hogy a mozgás nem a tér saját tulajdonsága; még magának a térnek a mozgásai sem belső eredetűek. A Korlátlannak a mozgáshoz való viszonyáról viszont nem sok bizonyosat tudunk. Valójában ki vagy mi felelős azokért a mérhetetlen erő-energia átalakulási megnyilvánulásokért, melyek a jelenlegi hét felsőbb-világegyetem határain túl éppen folynak? A mozgás eredetével kapcsolatos nézeteink a következők:

12:4.3

1. Szerintünk az Együttes Cselekvő kelti a mozgást a térben.

12:4.4

2. Ha az Együttes Cselekvő okozza is a térmozgásokat, ezt nem tudjuk bizonyítani.

12:4.5

3. Az Egyetemes Abszolút nem kelt eredeti mozgást, de kiegyenlíti és szabályozza a mozgás keltette összes feszültséget.

12:4.6

A külső térben nyilván az erőszervezők felelősek azoknak a hatalmas világegyetemi kerekeknek a kialakulásáért, melyek jelenleg a csillagevolúciós folyamatban vesznek részt, de azon képességük, hogy így működhessenek, csakis azért vált lehetővé, mert a Korlátlan Abszolút térjelenléte valamelyest megváltozott.

12:4.7

A tér emberi szemszögből semmi—hiánylényegű; csak valami többletlényegűvel, nem térjellegűvel kapcsolatban létezik. A tér ugyanakkor valós. Mozgást tartalmaz és szabályoz. Sőt még mozog is. A térmozgásokat a következők szerint lehet csoportosítani:

12:4.8

1. Elsődleges mozgás—a tér lélegzése, magának a térnek a mozgása.

12:4.9

2. Másodlagos mozgás—az egymást követő térszintek váltakozó irányú mozgása.

12:4.10

3. Viszonylagos mozgások—viszonylagosak abban az értelemben, hogy nem a Paradicsomhoz mint alapponthoz viszonyítjuk őket. Az elsődleges és másodlagos mozgások abszolútak, a mozdulatlan Paradicsomhoz viszonyított mozgások.

12:4.11

4. Kiegyenlítő vagy kölcsönösségi mozgás, melynek rendeltetése az összes többi mozgás összehangolása.

12:4.12

A napotok és annak bolygói közötti jelenlegi kapcsolat, noha számos viszonylagos és abszolút mozgást mutat a térben, azt a benyomást kelti a csillagfigyelőkben, hogy viszonylag állandó helyzetet foglaltok el a térben, és hogy a környező csillaghalmazok és csillagáramlatok egyre növekvő sebességgel haladnak kifelé, ha egyre kijjebb eső térbeli pontokra alkalmazzátok a számításokat. De nem erről van szó. Nem ismeritek fel a teljes kitöltött tér fizikai teremtésrészeinek jelenleg kifelé irányuló és egységes tágulását. A ti helyi teremtésrészetek (a Nebadon) ebben az általános táguló mozgásban vesz részt. Mind a hét felsőbb-világegyetem a világmindenség külső tájékaival együtt vesz részt a tér lélegzésének kétmilliárd éves körében.

12:4.13

Amikor a világegyetemek kiterjednek és összehúzódnak, a kitöltött térben lévő anyagi tömegek oda-vissza mozgást végeznek a paradicsomi gravitációs vonzás ellenében és annak engedelmeskedve. A teremtésrész anyagi energiatömegének mozgását okozó munka tér-munka, de nem erőtér-energia munka.

12:4.14

Noha a ti színképelemzéses becsléseitek igen megbízhatóak a felsőbb-világegyetemetekhez vagy a szomszédos felsőbb-világegyetemekhez tartozó csillagos terek csillagászati sebességének méréséhez, a külső tér területeinek megfigyelése esetében teljesen megbízhatatlanok. A színképek vonalai közeledő csillag esetében a szokványostól az ibolya felé tolódnak; e vonalak távolodó csillag esetében pedig a vörös felé tolódnak. Számos hatás eredményeként tűnik úgy, hogy a külső világegyetemek távolodási sebessége másodpercenkénti több mint százhatvan kilométerrel növekszik minden egymillió fényévnyi távolságnövekmény esetén. E számítási módszer szerint, figyelembe véve a nagyobb teljesítményű távcsövek jövőbeni alkalmazását, úgy fog tűnni, hogy ezek az igen távoli rendszerek a világegyetem e részétől a másodpercenkénti mintegy negyvennyolcezer kilométeres hihetetlen sebességgel távolodnak. De ez a megfigyelhető távolodási sebesség nem valóságos; a hiba számos oka között szerepel a megfigyelési szög hatása és egyéb tér-idő torzulások is.

12:4.15

A torzítások legnagyobbika azonban onnan ered, hogy a külső tér hatalmas világegyetemei a hét felsőbb-világegyetem szomszédságában a nagy világegyetem keringési irányával szembe forgónak látszanak. Vagyis a csillagködök és az azokat kísérő napok és szférák miriádjai jelenleg az órajárás szerint forognak a központi teremtésrész körül. A hét felsőbb-világegyetem az óra járásával ellentétes irányban forog a Paradicsom körül. Úgy tűnik, hogy a galaxisok második külső világegyeteme a hét felsőbb-világegyetemhez hasonlóan az óra járásával ellentétesen forog a Paradicsom körül. Az uverszai csillagfigyelők véleménye szerint van bizonyíték a távoli tér harmadik külső övében végbemenő forgómozgásokra, melyek egyre inkább az óra járásának megfelelő irányultságot kezdenek mutatni.

12:4.16

Valószínű, hogy a világegyetemek egymásra következő térforgásainak váltakozó irányultságai valamiképpen összefüggésbe hozhatók az Egyetemes Abszolút világmindenség-közti gravitációs eljárásával, mely az erők összehangolásából és a térfeszültségek kiegyenlítéséből áll. A mozgás csakúgy, mint a tér, a gravitáció kiegészítője és kiegyenlítője.


◄ 12:3
 
12:5 ►