A Paradicsom különleges annyiban, hogy az minden szellemszemélyiség számára az elsődleges eredet területe és a beteljesülés végleges célja. Igaz ugyan, hogy a helyi világegyetemek alacsonyabb rendű szellemlényei közül nem az összesnek rendeltetési célja a Paradicsom elérése, de azért a Paradicsom ettől még az összes anyagfeletti személyiség vágyának tárgya marad.
A Paradicsom a végtelenség földrajzi középpontja; nem része az egyetemes teremtésnek, még csak az örökkévaló Havona világegyetemnek sem igazán alkotja részét. A központi Szigetre egyszerűen csak úgy utalunk, mint amely az isteni világegyetemhez tartozik, de valójában nem ez a helyzet. A Paradicsom örökkévaló, páratlan létező valóság.
A múlt örökkévalóságában, amikor az Egyetemes Atya a saját szellemlényegének végtelen személyiségi kifejeződést adott az Örökkévaló Fiú lényében, akkor egyidejűleg kinyilatkoztatta az ő nem-személyes sajátlényegének végtelenség-lehetőségét úgy, mint a Paradicsomot. Úgy tűnik, hogy a nem-személyes és nem-szellemi Paradicsom elkerülhetetlen tükröződése volt az Atya azon akaratának és cselekedetének, mely örökkévalóvá tette az Eredeti Fiút. Tehát az Atya így vetítette ki a valóságot két tényleges szakaszban—a személyesben és a nem-személyesben, a szellemiben és a nem-szellemiben. Az ezek közötti feszültség, az Atya és a Fiú által véghez vitt cselekedet mellett megjelenő akarat hozta létre az Együttes Cselekvőt és az anyagi világok és szellemi lények központi világegyetemét.
Amikor a valóság szétválik a személyesre és a nem-személyesre (az Örökkévaló Fiúra és a Paradicsomra), akkor már aligha helyénvaló „Istenségnek” hívni azt, ami nem-személyes, hacsak nem valamilyen korlátozott értelemben tesszük. Az Istenség cselekedeteinek energia- és anyagi tükröződései aligha nevezhetők Istenségnek. Az Istenség sok olyat hozhat létre, amely nem Istenség, és a Paradicsom nem Istenség; és nem is tudatos, ahogyan e fogalmat a halandó ember egyáltalán értelmezni tudja.
A Paradicsom nem őse egyetlen lénynek vagy élő entitásnak sem; a Paradicsom nem teremtő. A személyiség és az elme-szellem viszonyok átvihetők, de a minta nem. A minták nem tükröződések; a minták másodpéldányok—másolatok. A Paradicsom a minták abszolútja; a Havona pedig a lehetségesek megjelenése a ténylegességben.
Az Isten székhelye központi és örökkévaló, dicsőséges és eszményi. Az ő otthona minden világegyetemi központi világ számára a szépséges minta; és az ő közvetlen lakásának központi világegyeteme minden világegyetem számára a mintát jelenti az eszményképek, a szerveződés és a végleges beteljesülés terén.
A Paradicsom minden személyiségi tevékenység egyetemes központja és minden erőtér- és energia-megnyilatkozás forrás-közepe. Minden, ami valaha csak volt vagy ma van, vagy holnap lesz, az mind az örökkévaló Istenek központi lakhelyéből jött vagy jön, vagy fog jönni. A Paradicsom a középpontja a teremtésösszességnek, az a forrása az összes energiának, és az a helyszíne minden személyiség elsődleges eredetének.
Végső soron a halandók számára a legfontosabb dolog az örök Paradicsomot illetően az a tény, hogy az Egyetemes Atya tökéletes lakóhelye az Isten halandó, anyagi fiai halhatatlan lelkeinek valós és roppant távoli úti célja, azon fiakról van szó, akik az idő és tér evolúciós világainak felemelkedő teremtményei. Minden, Istent ismerő halandó, aki eljegyezte magát az Atya akaratának megcselekedését jelentő életpályával, már neki is indult annak a véges-végtelen paradicsomi útnak, melyet az isteniség keresése és a tökéletesség elérése jellemez. És amint az ilyen, állati eredetű lények ott állnak majd a Paradicsomon az Istenek előtt éppen olyan mérhetetlenül nagy számban, mint ahányan most vannak, lévén, hogy a tér alsóbb szféráiból emelkedtek fel, bizony akkor e teljesítmény nem jelent majd mást, mint annak a szellemi átalakulásnak a valóságát, mely a felsőség határait övezi.
[Közreadta egy, az uverszai Nappalok Elődei által e feladattal megbízott Bölcsesség-tökéletesítő.]
Magyar fordítás © Urantia Alapítvány. A kiadó engedélyével.