Noha az emberiség a történelem folyamán többször is megértette valamennyire az Istenség három személyének Háromságát, a következetesség mégis azt igényli, hogy az emberi értelem felfogja, hogy mind a hét Abszolút között vannak bizonyos kapcsolatok. De mindaz, ami a paradicsomi Háromság esetében igaz, nem szükségképpen van így valamely hármasegységben, mivel a hármasegység nem azonos a háromsággal. Bizonyos működési szempontokból a hármasegység hasonlónak vehető a háromsághoz, de természetében sohasem egyenértékű a háromsággal.
Az urantiai halandó emberiség a kinyíló látóhatárok és a kibővülő fogalmak nagy korszakán halad át, és a mindenségrendi bölcselete fejlődési ütemének fel kell gyorsulnia ahhoz, hogy lépést tudjon tartani az emberi gondolkodás értelmi színterének kibővülésével. A halandó ember mindenségtudatának kiteljesedésével az ember felfedezi az összefüggéseket mindama dolgok között, melyeket az anyagi tudományban, az értelmi bölcseletben és a szellemi látásmódban talál. A mindenségrend egységének minden ilyen értelmezése mellett azonban az ember érzékeli a teljes létezés sokszínűségét is. Az Istenség változatlanságára vonatkozó minden elképzelés ellenére azt is felfogja, hogy valójában egy folytonos változásban és tapasztalás útján való növekedésben lévő világegyetemben él. A szellemi értékek túlélésének felismerésétől függetlenül az embernek mindig figyelembe kell vennie az erő, az energia és az erőtér matematikáját, valamint ezek előtanát.
A végtelenség örök teljességét valamiképp össze kell egyeztetni a fejlődő világegyetemek időbeli gyarapodásával és azok tapasztalati úton fejlődő lakóinak tökéletlenségével. A teljes határtalanság fogalma valahogyan felosztandó és korlátozandó annak érdekében, hogy a halandói értelem és a morontia lélek megérthesse a végleges érték és a szellemiesülő jelentőség fogalmát.
Míg a józan ész a mindenségrendi valóság egyistenhitbeli egységét követeli meg, addig a véges tapasztalás a többes Abszolútok és ezek mindenségrendi kapcsolatai összhangjának kitételét igényli. Összehangolt létezők nélkül nincs meg a lehetősége az abszolút kapcsolódások változatos megjelenésének, nincs esély a különbségképzők, a változtatók, az átalakítók, a mérsékelők, a korlátozók vagy a csökkentők működésére.
Ezen írásokban a teljes valóságot (a végtelenséget) a hét Abszolútban való létezése szerint mutattuk be:
1. Az Egyetemes Atya.
2. Az Örökkévaló Fiú.
3. A Végtelen Szellem.
4. A Paradicsom Szigete.
5. Az Istenségi Abszolút.
6. Az Egyetemes Abszolút.
7. A Korlátlan Abszolút.
Az Első Forrás és Középpont, aki az Örökkévaló Fiú számára az Atya, egyúttal a Paradicsom Sziget Mintája is. Ő korlátlan személyiség a Fiúban, de csírájában létező személyiség az Istenségi Abszolútban. Az Atya a Paradicsom-Havonában megnyilvánult energia és ugyanakkor a Korlátlan Abszolútban rejtező energia is. A Végtelen mindig megnyilvánul az Együttes Cselekvő szüntelen cselekedeteiben, miközben örökmód működik az Egyetemes Abszolút kiegyenlítő, de rejtett tevékenységeiben. Így kapcsolódik az Atya a hat mellérendelt Abszolúthoz, és a hét Abszolút így együtt foglalja magába a végtelenség körét az örökkévalóság végtelen körfolyamatain keresztül.
Úgy látszik, mintha az abszolút kapcsolódások hármasegysége szükségszerűség lenne. A személyiség más személyiségek társaságát keresi az abszolút szinten éppúgy, mint az összes többi szinten. A három paradicsomi személyiség társulása teszi örökkévalóvá az első hármasegységet, az Atya, a Fiú és a Szellem személyiség-egyesülését. Ugyanis amikor e három személy, mint személy, egyesült működésben fog össze, ezáltal megalkotják a működési egység hármasegységét, mely nem háromság—nem szerves entitás—de hármasegység, háromszoros működési egyhangúság.
A paradicsomi Háromság nem hármasegység; nem működési azonosság; ez inkább osztatlan és oszthatatlan Istenség. Az Atya, a Fiú és a Szellem (személyként) képes kapcsolatot tartani a paradicsomi Háromsággal, mivel a Háromság maga az ő osztatlan Istenségük. Az Atya, a Fiú és a Szellem nem tart fenn ilyen személyes kapcsolatot az első hármasegységgel, mivel az maga az ő három személyből álló működési egységük. Csak mint Háromság—mint osztatlan Istenség—tartanak fenn együttes külső kapcsolatot a személy-együttesük hármasegységével.
A paradicsomi Háromság így egyedülálló az abszolút kapcsolatrendszerek között, több öröktől való létezésen alapuló hármasegység is létezik, de öröktől való létezésen alapuló Háromság csak egy van. A hármasegység nem entitás. Ez inkább működési, mint szerves jellegű. Tagjai inkább társak, mint testületet alkotók. A hármasegységek alkotói lehetnek entitások, de egy hármasegység maga nem más, mint társulás.
Van azonban lehetőség a háromság és a hármasegység összehasonlítására egy tekintetben: mindkettő olyan rendeltetési célokkal jellemezhető, melyek valamivel többek, mint az alkotó tagok sajátosságainak meghatározható összessége. De amíg működési szempontból összehasonlíthatók, addig semmilyen más határozott összefüggést nem mutatnak. Kapcsolatuk közelítőleg úgy jellemezhető, mint a rendeltetés viszonyulása a szerkezethez. Viszont a hármasegységi társulás rendeltetése nem egyezik meg a háromsági szerkezet vagy entitás rendeltetésével.
A hármasegységek mindazonáltal valósak; igencsak valósak. Bennük nyert működési rendeltetést a teljes valóság, és az Egyetemes Atya rajtuk keresztül gyakorol közvetlen és személyes hatalmat a végtelenség alapműködése felett.